Szokásomhoz híven az idei legjobb olvasmányélményeimről következik egy lista. A 2017-es évem a nagy újraolvasásokról szólt. Újraolvastam Aranytól a Toldit, Saint-Exupéry-től A kis herceget, Arisztotelésztől a Poétikát, Cronintól a Réztábla a kapu alattot, Homérosztól az Iliászt (amit annak idején csak rövidített formában olvastam), és volt idén is a kezemben Mikszáth, Oscar Wilde, Agatha Christie, J. K. Rowling (pontosabban R. Galbraith), no meg Ellis Potter, Tim Keller, C. Stephen Evans és Herman Dooyeweerd, akiktől máskor is olvastam már, és akikre most nem fogok kitérni az alábbi...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Spiritualitás
Az élet Igéje lett testté!
„Kezdetben volt az Ige” – mondja János az evangéliuma első mondatában. „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött” – folytatja pár mondattal később. „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága” – teszi hozzá, jelezve, hogy az élő az élőtől származik, és az élet világosságot teremt, és az embereknek szükségük van erre a világosságra. A további versekből kiderül, hogy az élet, amely létrehozta a világot, képes megosztani az emberekkel az örökkévaló életet is, amely átvisz a halál sötétségéből az élet világosságába. János azonosítja az Igét: ő a Názáretből való...
Evangéliumi vezetők botrányok nélkül
Első életrajzi előadásaimat Martyn Lloyd-Jonesról, John Stottról, Charles Spurgeonről és George Whitefieldről tartottam. A maguk korában mind a négyen rendkívül népszerű evangéliumi vezetők voltak. Közös bennük, hogy az evangéliumot hirdették, világszerte ismertek voltak, megszámlálhatatlanul sokan hallgatták és követték őket, és a hatásuk a mai napig érzékelhető. Whitefield a tizennyolcadik századi brit evangéliumi élet emblematikus alakja volt, Spurgeon a tizenkilencedik századé, Lloyd-Jones és Stott a huszadik századéi. Mind a négyen kálvinista teológiát vallottak, de abból a fajtából,...
Ima az új vezetőkért
„Uram, áld meg gyülekezetem új vezetőit! Adj nekik bölcsességet, bátorságot, kitartást az előttük álló feladathoz! Töltsd be őket igéd és néped iránti szeretettel. Munkáld bennük, hogy jobban szeressék igédet az emberek bölcsességénél, és jobban szeressék népedet a saját kényelmüknél! Tedd őket alázatosakká, buzgókká és hűségesekké abban, amit rájuk bíztál, és állj te magad is a teher alatt, hogy ne érezzék azt túl nehéznek! Töltsd be őket Szentlelkeddel, hogy engedelmeskedni tudjanak neked, amikor pásztorukként vezeted őket! Adj nekik erőt, józanságot, álmokat és látásokat, hitet és...
Változás
Barátaim, mentoraim és a gyülekezetem már egy ideje tudják, hogy november 26-tól visszalépek a gyülekezetvezetői szolgálatból. Ez egy pontosan húszéves korszakot zár le az életemben. Régóta érlelődött bennem a lépés, de talán soha nem hoztam még meg döntést olyan nehezen, mint ezt. Azért volt nehéz az elhatározás, mert kötődöm a gyülekezetemhez, felelősséget érzek érte, és az ige szolgájaként egyelőre furcsa arra gondolnom, hogy nem fogok minden vasárnap prédikálni. Ha őszinte vagyok magamhoz, az is visszatartott, hogy a keresztény élet megélése középpontjának ma is a gyülekezeteket tartom,...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK