A keresztény hitet nem lehet csupán horizontális síkon megérteni. Különösen igaz ez a megtérésre. A megtérés (a keresztény élet kezdete) mindenekelőtt az Istennel való kapcsolatról szól. Ha felütünk egy tetszőleges dogmatikai tankönyvet, és rákeresünk a megtérés definíciójára, azt fogjuk találni, hogy a megtérésnek két eleme van: a bűnbánat és a hit. Egyik nélkül sincs valódi megtérés. Bűnbánat nélkül a megtérés nem igazi megfordulás, holott ez alapvető bibliai motívum, a megtérést jelző héber ige (שׁוּב) vagy a görög ἐπιστροφη főnév egyaránt utal valamiféle irányváltásra (vö. Jer 26,3; ApCsel 15,3). Aki megtér, az elfordul a rossz úttól és rátér a jó útra. Befejezi a tévelygést és hazatér az atyai házba. Ugyanígy, hit nélkül sem beszélhetünk valódi megtérésről, hiszen a bűnbánat Isten előtti bűnbánat. Az igazi bűnbánat része a bizalom (πίστις), hogy Istenhez vissza lehet térni, és hogy ő kész a megbocsátásra. A megtérésben ott van a bűn feletti szomorúság, és ott van az Istenbe vetett remény. Ott a bűnbánat, és ott a hit.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Spiritualitás
Transzcendens szempontok a politikai vélemények formálódásában
A választások után többen is elküldték nekem Tölgyessy Péter a Partizánban elmondott elemzését. Meglepett, hogy politikai preferenciáktól és oldalválasztástól függetlenül mennyien értettek egyet vele. Az viszont talán még jobban meglepett, hogy mennyi területen egyezett az én véleményem is most a volt eszdéeszes politikuséval, és így sokakéval, akik egyébként egészen máshogy gondolkoznak a világról, mint én. Persze lehet, hogy mind azt hallottuk ki belőle, amit akartunk – kormánykritikusok egy megfontolt elemző finom kormánykritikáját, a kormányt támogatók egy liberális gondolkodó bölcs ellenzékkritikáját, centristák a középen álló politológus józan távolságtartását, frusztráltak a frusztrációjukat, elégedettek az elégedettségüket. De egészen másért írom most ezt a posztot, nem azért, hogy politikai hitvallást tegyek. Arról akarok néhány szót ejteni, ami számomra érthetetlen módon teljesen kimaradt a mérlegelésből. Ez pedig nem más, mint a transzcendenshez való viszonyulás szerepe a politikai véleményalkotásban.
Búcsá
A bucsai civilek lemészárlásáról szóló híreket olvasva tolulnak elém az ukrán határon szerzett emlékek. Bucsa már március elején is az iszonyat szinonimája volt számomra, amikor Tiszabecsen önkéntesként fogadtuk a menekülőket. Ha megállítottunk egy autót (mindegyiket megállítottuk), és kiderült, hogy a benn ülők Bucsából érkeztek, na az volt mindig valamiért a legbrutálisabb. Amikor rákérdeztünk, honnan jöttek (zvitké prejíhálé?), és ők kimondták, hogy „Búcsá”, szinte azonnal megállt a levegő, majd egy-két másodperc után sírva fakadtak. Innen tudtam, hogy Bucsa valami rettenetes hellyé válhatott, de csak a gesztusokból vettem ezt le, a szavaikat nem értettem. Soha nem fogom elfelejteni a vigasztalhatatlan nagymamát, aki csak zokog, zokog, szinte kiégette már a szemét a sírás, és közben szorongatja az ölében ülő kiskutyát. Meg az édesanyákat, akik tartani akarják magukat, de aztán menthetetlenül – mint egy sokáig kotlott tojásból – belőlük is kitörnek a könnyek. Meg a kisbuszt a sok gyerekkel, akik nem értik a szüleik szomorúságát, és fülig érő szájjal köszönik meg a csokit, amit odanyújtunk nekik. A Búcsá névben sűrűsödik össze számomra ez az egész szörnyű háború. Maga a szó is olyan, mint egy nagy gonosz madár, amely folyton azt csattogja: bú-csá, bú-csá, bú-csá. Egyik ütem a bánat, másik a gúnyos nevetés. Sátáni tangó.
Agapé és áldozat
A Duna TV Agapé című műsorában az áldozat gondolatáról és jelentéseiről beszélgettünk. A választások után nagyhéthez közeledve természetesen Krisztus áldozata is szóba került. Az agapé régi keresztény szeretetfogalom, de az ókeresztények a közös vacsorára (szeretetvendégségre) is használták, ahol Krisztus halálára is emlékeztek. A beszélgetésben mi is vacsoraasztalnál ülünk és beszélgetünk, és bár különböző helyekről jöttünk, együtt tág keresztény nézőpontból nézünk rá a világra és önmagunkra. Tapolyai Emőke szakpszichológus, Vágvölgyi Gergely műsorvezető, Csókay András idegsebész, Böjte Csaba szerzetes és én, evangéliumi teológusként. Szerintem érdekes volt a beszélgetés. Ha van kedvetek hozzá, nézzétek meg!
Négyszemközt: pszichológus és teológus beszélget
A Budapesti Kortárs Keresztény Intézet kezdeményezésére Tapolyai Emőke klinikai pszichológussal beszélgettünk genderről, identitásról, nemi orientációról, bűnről, elfogadásról, gyermekvédelemről. Egy keresztény pszichológus és egy evangéliumi teológus, akik számára mind a személyes sorsok, mind Isten igazsága rendkívül fontos. A témák közéleti súlyához és aktualitásához mérten igyekeztünk nyíltan és őszintén szembenézni összetett és nehéz kérdésekkel is. Szeretettel és igazságban. A felvétel nem rövid, de érdemes végignézni.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK