Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
„Hebrón hét évvel korábban épült, mint az egyiptomi Cóan.” (4Móz 13,22)
A Kánaán kikémlelésére küldött férfiak eljutottak Hebrónig. Amikor megálltak az Anák-fiak által birtokolt város előtt, minden bizonnyal lenyűgözték őket Hebrón falai, hiszen egy olyan várost láttak, amelynek históriája mélyen visszanyúlik az ősi történelembe, korábbra még az egyiptomi Cóan (צֹ֥עַן מִצְרָֽיִם) városánál is.
„A nép pedig folyton csak panaszkodott az Úrnak, hogy rosszul megy a sora. Az Úr pedig meghallotta, és haragra gerjedt. Fölgyulladt ellenük az Úr tüze, és belekapott a tábor szélébe.” (4Móz 11,1)
A jól ismert magyar panaszkultúra nem előzmény nélküli a történelemben, magunkra ismerhetünk a pusztában vándorló zsidók folyamatos zúgolódásában is. Azt olvassuk, hogy a nép folyton csak panaszkodott, hogy rosszul megy a dolga. Szó szerint: a nép olyan lett, mint panaszkodók – rosszat az Úr füleiben (וַיְהִ֤י הָעָם כְּמִתְאֹ֣נְנִ֔ים רַ֖ע בְּאָזְנֵ֣י יְהוָ֑ה). A mondatban szereplő rosszat egyes bibliafordítások a nép sorsával kapcsolatos rossz dolgokra értik, de érthetjük úgy is, hogy az Úr tartotta rossznak a panaszkodásukat. Akárhogy is fordítjuk a mondatot, egyértelmű, hogy az Úr helytelenítette a nép zúgolódását, megharagudott rájuk miatta, és ítélettel felelt.
Dallas Willarddal való 2006-os személyes találkozásom jó példája az elpuskázott lehetőségeknek. Kettesben reggeliztünk, volt nagyjából egy órám, hogy kifaggassam, de egyetlen jó kérdés sem jutott eszembe. Magára a beszélgetésre is csak halványan emlékszem. Ott ülök vele szemben, próbálom kihasználni az ölembe pottyant lehetőséget, de egyre banálisabb irányt vesznek a kérdéseim, és a beszélgetésből tulajdonképpen két évtizedes távlatban is csak egy szemüveges, körteformájú embert tudok magam elé idézni, azt nem, hogy miről is volt köztünk szó. Abban viszont biztos vagyok, hogy a szentség utáni sóvárgás volt a láng, amit évekkel korábban The Spirit of the Discipline című könyve felgerjesztett bennem, és amiről igazából érdekelt volna bármi, amit tőle hallhatok.
Széles körben elterjedt egy olyan nézet (és ezt a nézetet számos hívő ma már szinte magától értetődőnek veszi), hogy az utolsó idők nagy veszélyforrása, az antikrisztusi birodalom (vagy maga az Antikrisztus) keresztény lesz. Csak névlegesen keresztény, álkeresztény, megtévesztő módon keresztény, de külsőre keresztény. Van, aki ezt aktualizálja is, és amellett érvel, hogy korunk legveszélyesebb és talán utolsó nagy megtévesztése az orosz ortodox ideológiát valló Vlagyimir Putyin, az amerikai keresztények támogatását bíró Donald Trump, valamint a Vatikán valamilyen geopolitikai szövetsége lesz, megspékelve esetleg a mi kis országunk miniszterelnökével is. A gondolatmenet politikai részét nem kívánom kommentálni, ahogy arra sem akarok ezúttal kitérni, hogy mi a különbség a személyes tanítványság és a keresztény világnézetből levezetett civilizációs értékek között (erről sokszor írtam, beszéltem már), ehelyett egyszerűen azt a kérdést teszem most fel, hogy vajon a Szentírás alapján tényleg a kereszténység mellett agitálóként kell-e elképzelnünk az utolsó antikrisztusi birodalmat. Vagyis az aktualitások kísértésének ellenállva vessünk újra egy pillantást magára a bibliai eszkatológiára!
Az Újszövetség napi olvasásához évek óta a Tyndale House görög szövegkiadását (THGNT) használom. Ennek a kiadásnak az egyik jellegzetessége az, hogy a Nestle-Aland kiadásokkal ellentétben nem a mai szerkesztők megítélése alapján rendezi bekezdésekbe a görög szöveget, hanem aszerint, ahogy a legkorábbi ismert kéziratok jelezték a szakaszhatárokat, ráadásul ugyanúgy ektheszisszel, vagyis az első sor kiugratásával, ahogy azokban a korai kéziratokban látjuk. Bár az eredeti kéziratok nem állnak rendelkezésünkre, nem elképzelhetetlen, hogy ezek a szakaszbeosztások visszanyúlnak egészen az eredeti szerzők szándékaiig.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK