Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Teológia

Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (10) – Tragédia a szentek szentjében

„Ekkor tűz csapott ki az Úr színe elől, és megemésztette őket; meghaltak az Úr színe előtt.” (3Móz 10,2)

Alighogy felállt az ároni papság, és az áldozati rendszer, amely lehetővé tette, hogy a szent Isten Izrael népe között lakhasson, váratlan tragédia történt. Áron két fia, Nádáb és a Abíhú „idegen tüzet” (אֵשׁ זָרָה) vittek be a legszentebb helyre, az ÚR pedig halállal sújtotta őket. Valószínűleg arról lehetett szó, hogy nem a megfelelő időben, nem a megfelelő áldozatot vitték, és illetéktelenül egészen a szentek szentjébe, Isten tróntermében hatoltak be, amire nem volt felhatalmazásuk.

bővebben

Miért írok a teológia mellett kultúráról is?

Miért írok a teológia mellett kultúráról is?Nagyon egyszerű. Lesslie Newbiginnel egyetértve úgy gondolom, hogy a kereszténység igazsága nyilvános igazság. Nincs duplex veritas, vagy ahogy Szent Ágoston fogalmazott: minden igazság Isten igazsága. Ami persze rengeteg kínzó kérdést felvet, de számomra most ebből az a lényeg, hogy egy valóságban él hívő és nemhívő, ha más narratívákban értelmezik is azt, ezért a hívő ugyanúgy sokat gondolkodik a valóság közös metszeteiről, mint a nemhívő. Szóval számomra a kereszténység és a kultúra között nincs mély árok, inkább az egymással való viszonyukat szeretném jól érteni.

bővebben

Hiperkegyelem és hiperfegyelem

A Tűzfal podcast tizennegyedik részében arra keressük a választ, hogy a keresztény közösségekben miért leng ki az inga egyszer a kegyelem, máskor a fegyelem hangsúlyozása felé. Közben a kegyelem működését is megbeszéljük, és kikötünk végül a keresztnél. Az epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!  

bővebben

Tim Keller (1950-2023)

Szavakban elmondhatatlan, hogy mekkora űrt hagy maga után Timothy Keller, aki tegnap e világból átment a mennyei dicsőségbe. Egyszer hallottam őt élőben, amikor 2009-ben vagy 2010-ben a St. Louis-i Covenant Seminary-re látogatott, ahol akkor épp exegetikai teológiát tanultam. A New York-i presbiteriánus lelkész pont olyan volt, amilyen a felvételeken is: közvetlen, mély, érdekfeszítő, inspiráló. Természetesen a cipzáros pulcsijára húzott zakóban. Nagyon sokáig tudtam volna hallgatni, ahogy lassan, megfontoltan, időnként hangosan morfondírozva, de végül mindig a lényeget megragadva válaszolt a kérdéseinkre. Biblikus volt és releváns.

bővebben

Olyan egyházban hiszek…

Olyan egyházban hiszek, amelynek fundamentuma Péter és a többi apostol Krisztusról szóló tanúsága, de élő kövekből épül ma is szent templommá. Olyan egyházban hiszek, amely kétezer évnyi keresztény tradícióban gyökerezik, de a Szentírás fényében kritizálja is a hagyományt, ráismer önmagára a megörökölt szimbólumokban, de nem foglya azoknak, hálás az elődökért, de a jövőbe néz, nem szektás, de letisztultan egyszerű, nem töri szét az ólomüvegeket, viszont ablakokat nyit a világra, tiszteli a teológiai örökséget, de hisz a Biblia érthetőségében, hallgat az egyház régi doktoraira, de az...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK