Oscar Cullmann sokszínű és gazdag teológiai munkája leginkább az ún. üdvtörténeti iskolát erősítette, de magában foglalta a római katolicizmussal való párbeszédet is. Nem véletlen, hogy egyik legfontosabb könyve éppen egy Péterről szóló monográfia (Petrus. Jünger – Apostel – Märtyrer: Das historische und das theologische Petrusproblem), amely egyszerre kritikus a protestáns exegézissel szemben, amely hagyományosan inkább elvitatta Pétertől a Kőszikla szerepet, és a római katolikus teológiai hagyománnyal szemben, amely Péter Kőszikla szerepének egyszeri és megismételhetetlen voltát tagadta. Cullmann protestáns megfigyelőként vett részt a II. Vatikáni Zsinaton. Ökumenikus munkája miatt Karl Barth azzal viccelődött, hogy sírjára fogják majd írni: „Három pápa tanácsadója volt.” Mindezek fényében különösen érdekes, amit egyik teológiai esszéjében az apostoli és az egyházi hagyomány közti különbségről megfogalmazott:
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Rendszeres teológia
Mi következik Ferenc pápa szexuáletikai maszatolásából?
Régóta komoly fejtörést okoznak Ferenc pápa kétértelmű megnyilatkozásai, de a Hittani Dikasztérium legutóbbi nyilatkozata, amely lehetővé teszi azonos nemű párok egyházi megáldását, joggal veri ki a biztosítékot még azoknál is, akik eddig hajlandók voltak nagyon messzire elmenni abban, hogy Papa Francesco progresszív irányba való kikacsintásait a kétezer éves hagyományon belül értelmezzék. Most is nyilván elindul az örök vita, hogy a római katolikus hagyományfejlődés átírja, meghaladja vagy egyszerűen csak kibontja-e Jézus Krisztus és az apostolok tanítását. Szinte a végtelenségig lehet ezt folytatni a szexuáletikai nyitás területén is. Lehet vitázni, hogy vajon a Dikasztérium a melegpárok megáldásának engedélyezésével most felülírta azt, amit eddig az egyház a homoszexuális kapcsolatokról tanított, vagy csak egy üres gesztust tett, hogy megtartsa a németeket, vagy mindössze nyitottságot akart közvetíteni, ami nem ír fölül semmi lényegeset, legfeljebb megbirizgálja a konzervatívok érzékenységét, ami egyáltalán nem árt.
A szeretet az szeretet?
A Tűzfal podcast huszonharmadik részében a szeretet szót igyekszünk megmenteni az elkárhozástól. Vajon mit jelent ez a szó, és hogy jelenthet gyökeresen eltérő, néha egymást is kizáró dolgokat? És ami talán még izgalmasabb: mi lehet a fogalom mélyén, ami mégis indokolja a szó többféle használatát? És hogy kapcsolódik a szeretet fogalma, ami a Karácsonyt is körbefonja, Erószhoz, a jó, az igaz és a szép utáni vágyakozáshoz, amiről az előző részben beszélgettünk? Ezekre a kérdésekre keresünk válaszokat Bolyki Lacival. Az epizódot megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy...
Tolkien és a gonosz problémája
Egy jó Isten világában a gonosz valósága az egyik legnehezebb kérdés mind az értelem, mind a szív számára. Vajon az ainuk muzsikája, az Ainulindale, J. R. R. Tolkien A szilmarilok című regényének gyönyörű első fejezete közelebb visz a feloldáshoz? A Tűzfal podcast huszonegyedik részében erről gondolkodunk. Az epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel!
Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (16) – A bűnbak
„Tegye rá Áron mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg fölötte Izráel fiainak minden bűnét és minden vétkes hitszegését. Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy arra kijelölt emberrel a pusztába, hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy kietlen vidékre.” (3Móz 16,21-22a)
Az egész ószövetségi áldozati rendszer egyik legkifejezőbb képe a bűnbak. A nagy engesztelési napon a főpapnak először önmagáért és családjáért kellett bemutatnia egy bikát, majd két kecskebakot Izráel népének vétkeiért. A két bak együtt jelentette az engesztelést. Az egyik bakot vétekáldozatként kellett bemutatni az ÚRnak, a másikat bűnhordozó bakként a pusztába kellett küldeni. Ez utóbbi a bűnbak.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK