Jerram Barrs Harry Potterről szeretettel
Kisebb vitát váltott ki az a januári írásom, melyben a Harry Potter sorozat mögötti keresztény reménységre igyekeztem rámutatni (A Halál Ereklyéi és az örök élet evangéliuma Godric’s Hollow-ban). A cikk a mindennapi.hu blogomban is megjelent, a reakciók ott talán még szélsőségesebbek voltak. Mivel J. K. Rowling egy Dumbledore professzor szexuális orientációjára vonatkozó váratlan és meghökkentő nyilatkozata sokaknak szintén (valamelyest joggal) beakadt, írtam egy cikket Számít, hogy Dumbledore meleg volt-e? címmel is. Ezt további két bejegyzésem követte: Okkult mű lenne a Harry Potter?...
Egy átlagos lelkipásztor memoárjai
Könnyeimmel küszködve olvastam Don Carson Memoirs of an Ordinary Pastor (Egy átlagos lelkipásztor memoárjai) című könyvét, melyben az ismert evangéliumi teológus a nemigen ismert apjának állít emléket. Tom Carson Kanadában baptista gyülekezetplántáló lelkipásztorként szolgált egy katolikus hátterű, és nagyrészt francia anyanyelvű településen. Évtizedeken keresztül rendkívül kemény talajon végezte az evangélium szolgálatát. A munka frusztrálóan lassan haladt, az előrelépést mindig visszaesés követte, a létszám ritkán emelkedett húsz-harmincnál magasabbra. Tom Carsont gyakran kerítette...
A gonosz hangja a szerző analógiájában
A Bibliában a gonosz hangja is megszólal. Ott van ez a hang az Édenben, amikor a kígyó megkísérti Évát, ott van Ádám hangjában, amikor az asszonyra hárítja a felelősséget, és ott van az asszony hangjában is, amikor a kígyót hibáztatja. Ott van a történetben később is. A gonosz hangja megszólal bűnös embereken keresztül is, és a Sátán és démonai által is. A Biblia olyan történet, melyben a gonosznak sok arca van, és valamennyi szemben áll a Teremtő Istennel. A Biblia valódi gonosz hangját leplezi le a mindenható és jó Isten világában. Vajon segíthet-e a szerző analógiája abban, hogy közelebb...
A szerző analógiája: Tolsztoj vagy Dosztojevszkij?
Az előző bejegyzésben a szerző analógiájának előnyeiről és veszélyeiről írtam Isten és a világ kapcsolatában. A Pál által használt iparművészeti metaforához hasonlóan az irodalmi metafora is kockázatokat rejt magában, de Isten mindenütt (és mindenkor) jelenvalóságának problémájához és a megtestesüléshez új módon közelít. További távlatokat nyithat meg a teológiai gondolkodás előtt, ha megvizsgáljuk, hogy a szerző analógiájában pontosan mit jelent a szerző uralma az alkotása felett. Az analogia auctoris Isten szuverén uralmát ugyanolyan erőteljesen ábrázolja, mint a fazekas-edény hasonlat, de...
Isten és a világ kapcsolata: jó a szerző analógiája?
Isten és a világ kapcsolata felfoghatatlan misztérium, igazán csak metaforákkal tudunk beszélni róla. Pál például a fazekas-edény metaforát használja. „Mondhatja-e alkotójának az alkotás: ’Miért formáltál engem ilyenre?’ Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja?” (Róm 9,21) A képben érzékelhető ontológiai szakadék van az alkotó és az alkotás, a fazekas és az edény között. Az edény teljes mértékben a fazekas szándékától függ. Az agyag nem tervezi meg önmagát, nem létezik a fazekas terve és formáló keze...
Egy gondolat a kálvinista istenképről
Justin Taylor blogjában olvastam egy rövid, de annál érdekesebb gondolatmenetet. Taylor bejegyzésének Michael Horton református teológus új könyve adta az apropóját, melyben Roger Olsonnal száll vitába. Roger Olson a „nyitott teizmus” (Open Theism) teológiai irányzat egyik képviselőjeként írt könyvet a kálvinizmus ellen Against Calvinism címmel. A „nyitott teizmus” istenképe olyan Teremtő, aki maga sem ismeri a jövőt (hiszen a jövőt a teremtmények szabad akarata határozza meg, melyet még Isten sem befolyásolhat döntő módon). A „nyitott teisták” élesen szembenállnak a kálvinista teológiával,...
Melyik bölcsesség?
Bölcsesség alatt nem minden korban és nem minden helyen értették ugyanazt. A görögök számára a bölcsesség jól átgondolt és alaposan kifejtett világnézetet jelentett, mely valamiféle értelmet ad az életnek, meghatározza az értékeket, különbséget tesz a fontos és nem fontos dolgok között. A bölcs ember (a filozófus, vagyis a bölcsesség szeretője) magáévá tette valamelyik ismert világnézeti iskolát (pl. platonista, sztoikus, epikureus, szofista), és képes volt érvekkel megvédeni azt. A filozófusok mind egyetértettek abban, hogy bölcsességük értelmet ad az élet, a halál és a kozmosz létének...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK