Négyszemközt: pszichológus és teológus beszélget
A Budapesti Kortárs Keresztény Intézet kezdeményezésére Tapolyai Emőke klinikai pszichológussal beszélgettünk genderről, identitásról, nemi orientációról, bűnről, elfogadásról, gyermekvédelemről. Egy keresztény pszichológus és egy evangéliumi teológus, akik számára mind a személyes sorsok, mind Isten igazsága rendkívül fontos. A témák közéleti súlyához és aktualitásához mérten igyekeztünk nyíltan és őszintén szembenézni összetett és nehéz kérdésekkel is. Szeretettel és igazságban. A felvétel nem rövid, de érdemes végignézni.
Az Isten országa (7) – Mi az Isten országa?
A sorozat eddigi részeiben arról volt szó, hogy az Isten országa az Izráelnek adott ószövetségi ígéretek beteljesülése, köze van a két világkorszakhoz (jelen és eljövendő), valamint Istennek a Sátán feletti uralma mutatkozik meg benne. Az Isten országa közelségét Keresztelő János hirdette meg, pontosan jelezve, hogy az eljövendő ország Jézus Krisztus személyében és szolgálatában közelített el. Arról is szó volt, hogy Jézusban hogyan köszöntött be ez az ország. Definíciót azonban eddig még nem adtam az Isten országára. Ezt most megteszem, de mielőtt rátérek, tisztázzunk egy különbséget, amely a szinoptikus evangélisták szóhasználatában jelentkezik.
Ne égjetek ki!
Kedves menekülteket segítők! Nagyjából mostanra sokan elfáradtatok és az érzelmi kiégés határán jártok. A teher viszont egyre csak nő. Vannak, akik most mozdulnának rá a segítésre (nagyon helyesen!) és tőletek kérnek tanácsokat, akik pár nap alatt veteránokká nőttetek a szemükben. Talán ti is úgy éreztek, hogy egy örökkévalóság telt már el az első menekült könnyei óta, amin először megrendültetek. Mások anyagi erőforrásokat bíznak rátok, és ti ennek a felelőssége alatt is roskadoztok. És tudjátok, ezt nem lehet a végtelenségig csinálni. Azt is sejtitek, hogy az adakozó kedv el fog apadni, sokan a túlvállalásban meg fognak keseredni, és az emberek, akikről gondoskodni kell, még mindig itt vannak.
Gyermekek veszélyben
Az autón az orosz felirat (дети) azt jelenti: gyermekek. A határon sok belső-Ukrajnából (főleg Harkivból) érkező autón láttuk ezt a szót. Azért írják ki (jellemzően a szélvédőn egy papírra, de akár a képen látható formában is), hátha így nem lőnek rájuk. És az autókban tényleg ott ülnek a gyerekek – pelenkás babáktól kiskamaszokig mindenféle korosztály. Az egyik kocsiban, amit megállítottunk, tizenhat (!) gyerek ült az apa és az anya mögött, és amikor rákérdeztünk, megerősítették, hogy mind saját gyermekük. A segítségközpontokban is rengeteg gyermeket láttam. Egy statisztika szerint a háború kezdete óta már másfél millió gyermek hagyta el Ukrajnát. A legutóbbi, akit az édesanyjával a repülőtérre vittünk, hogy kijussanak a háború borzalmaiból, spanyolországi ismerősökhöz tartott, majd onnan talán Németországba mennek tovább.
Hol kezdődik a fundamentalizmus?
Slavoj Žižek A törékeny abszolútum című kötetben elmésen fejtegeti, mennyire nem egyszerű eldönteni, „hol kezdődik a Balkán”. „A szerbek számára a Balkán odalenn délen van, Koszovóban vagy Boszniában, és ők azok, akik megvédik a keresztény civilizációt Európának ettől a Másik felétől. A horvátok szerint az ortodox, despotikus és bizánci Szerbiában kezdődik, mellyel szemben Horvátország védelmezi a nyugati demokratikus értékeket; mi szlovének úgy véljük, Horvátország a határ és mi vagyunk a békés Mitteleuropa utolsó védőbástyája. Sok olasz és osztrák számára a Balkán pereme Szlovénia, a szláv hordák nyugati előretolt hadállása. A legtöbb német szerint azonban történelmi kapcsolat miatt már magát Ausztriát is megfertőzte a balkáni korrupció és a kontárság; sok észak-német úgy hiszi, hogy Bajorország – a maga katolikus, provinciális tendenciáival – sem mentes a balkáni szennyeződéstől. Számos arrogáns francia szemében a maga balkáni, keleti brutalitásával egész Németország vált idegenné a francia kifinomultságtól.” (6-7) A briteket pedig a kontinentális Európa emlékezteti a balkáni Török Birodalomra – mondja Žižek.
Ukrajnából, Ukrajnába
A háború kezdete óta elsősorban Ukrajnára és a menekülőkre irányul a figyelem. Nekem is nagyon nehéz másra fókuszálnom, folyamatosan keresem a lehetőséget, hogy valamit tehessek ebben a borzasztó helyzetben. Amikor tudtam, a határra mentem vagy felajánlásokat szerveztem, amikor nem tudtam, fel-alá járkáltam a lakásban. Pár napja büszkén gondoltam a fiamra, aki egy busznyi emberért ment a határra, de szinte fájt, hogy nem lehetek én is ott. Lélekben állandóan Ukrajnában vagyok. Két nap tétovázás és vergődés után tegnap lehetőségem nyílt, hogy Győri Máté barátomhoz csatlakozva kimenjek Kárpátaljára, az ukrán határ másik oldalára. Beregszászra és Kígyósra vittünk adományokat a Baptista Szeretetszolgálat hét kisbuszával. Jó volt tenni valami kézzelfoghatót, valahogy csak ebben találok most békességet.
Miért a Nyugatról írok, és nem Putyinról?
A minap nekem szegezték a kérdést, hogy miért nem írok többet Oroszországról, Putyinról, miért a Nyugatot teszem még most is a bírálataim tárgyává, amikor Ukrajna megtámadásával egészen nyilvánvalóvá vált, hogy keletről jön az igazi veszély. A kérdés fontos (bár kissé félreérti a szerepemet), ezért megpróbálom röviden megválaszolni. Mielőtt azonban hozzákezdek, arra kérem az olvasót, vessen egy pillantást a fejlécre. A nevem mellett három szó áll: teológia, spiritualitás, kultúra. Ami nincs ott, az a politika. Bár érdekel a politika, nem vagyok sem politikai elemző, sem politikai újságíró, sem politikai aktivista. Hívő teológus vagyok, aki a kultúrával is foglalkozik. Ez a különbség fontos.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK