Afgán tükör
A tálibok viharos győzelmével húsz év véres-verejtékes befektetése ment egyik pillanatról a másikra a kukába. Sokkoló az amerikai vezetés látványos csődje, a kapkodás, a pánik, a saigoni pillanatok hatványozott ismétlődése. Sokkoló, hogy tízezrével rekedtek amerikaiak (!) ellenséges vonalak mögött, és jelenleg a tálibok jókedvén múlik, hogy eljutnak-e a kabuli repülőtérre, ahonnan kimenthetik őket. Sokkoló 2001. után éppen húsz évvel megint embereket látni, ahogy az égből potyognak. De talán még sokkolóbb, hogy a tálibok gyakorlatilag ellenállás nélkül vették át a hatalmat egész Afganisztán felett. A legtöbb várost egyetlen golyólövés nélkül vették be, hiába néztek szembe többszörös túlerővel. Akik arra számítottak, hogy az amerikaiak által felkészített afgán kormányhadsereg – meg a szabadságát féltő afgán nép – legalább egy ideig feltartóztatják a tálib hadműveleteket, keservesen csalódtak. Nem kell Afganisztán-szakértőnek lenni ahhoz, hogy ennek az egyik tanulságát viszonylag könnyen felismerjük. Az afgánok zsold nélkül egyszerűen nem akartak az amerikaiak világáért harcolni.
Afgán lelkipásztorok imádságot kérnek
A szédítő gyorsasággal végbement tálib hatalomátvétel nemcsak politikai kérdéseket vet fel, de beláthatatlan következményekkel jár az afganisztáni keresztény gyülekezetek számára is. John Manley (az Egyesült Arab Emirátusokban élő evangéliumi lelkipásztor) kapcsolatban van afgán lelkipásztorokkal, akik imádságot kérnek, és az alábbi kéréseket juttatták el hozzá, rajta keresztül pedig hozzánk.
Miért cserélte le a mai ember a teológiát a pszichológiára?
Sokféle választóvonal van az emberi gondolkodásban, de az egyik legmarkánsabb különbség az, hogy az identitásunkat meghatározó vonatkoztatási pontokat a lelkünkön belül, vagy a lelkünkön kívül keressük-e. Ez pedig összefügg azzal az előzetes világnézeti döntéssel, hogy hiszünk-e egy eredeti tervben és szándékban, illetve hiszünk-e abban, hogy a belső világunk eltérhet egy ilyen előzetes tervtől és szándéktól. Egyszerűbben fogalmazva: hiszünk-e a teremtésben és a bűnbeesésben.
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (34) – Az élvezetek határa
„Ne főzz gödölyét anyjának tejében!” (2Móz 34,26)
Furcsa törvény, de Mózes második könyve kétszer is megismétli, tehát valamiért fontos volt Istennek, hogy az izráeliek figyeljenek erre. Vajon miért nem volt szabad megfőzni a gödölyét (גְּדִי) az anyja tejében? Egy ideig csak feltételezték, de ma már biztosan tudjuk: a kánaáni kultúrákban szokás volt, hogy a kecskegidákat az anyjuk tejében készítették el. A beduinok a mai napig tejben főzik a gödölyét, az ugariti szövegemlékek pedig azt igazolják, hogy a kánaáni népek között termékenységet jelképező rítus is kapcsolódott az anyja tejében megfőzött gidához. Ez önmagában elég ok lehetett a tiltásra. Az előtte lévő mondatban azt olvassuk, hogy az első termés az ÚRé, a kecskegida sem lehetett másé.
Hét kérdés hitharcokhoz
A hitért küzdenünk kell (vö. Júd 3), de nem mindegy, hogyan. Ahhoz, hogy a küzdelmünk ne össze-vissza vagdalkozás legyen, érdemes feltennünk magunknak az alábbi kérdéseket.
1) Mi motivál a harcra? Pál apostol beszél olyanokról, akik a vitatkozás és a szóharc betegségében szenvednek (1Tim 6,4). Vannak ostoba és éretlen vitatkozások, amelyek elől ki kell térnünk (2Tim 2,23; Tit 3,9). Ha csupán a vitatkozás kedvéért akarunk vitatkozni, nem a hitért küzdünk, hanem a lelkünk beteg. Vizsgáljuk tehát meg, hogy mi motivál a küzdelemre!
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (33) – Te gyere velünk!
„Az ÚR így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek? Mózes erre mondta neki: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped elnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén.” (2Móz 33,14-16)
Isten azt parancsolja Mózesnek, hogy vigye tovább a népet a megígért földre, ő pedig egy angyalt fog előttük küldeni, hogy elfoglalhassák Kánaánt. Ő nem megy velük, mert a nép keménynyakú, ezért félő, hogy további hitetlenségük miatt nem maradnának életben. Az angyal a megoldás.
A zsarnok és a mostoha
Jordan Peterson szerint az ősi mitológiákra feltétlenül érdemes odafigyelni, mert az emberiség finomra őrölt tapasztalatait gyúrják évezredeken át letisztult, bölcsességet hordozó formákba. Ezzel a megállapítással valószínűleg a két mítoszkedvelő oxfordi jóbarát, C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien is messzemenőkig egyetértenének. Talán még azzal is, hogy a mítoszok közül a bibliai történetek a leginkább figyelemre méltók, bár Lewis a bibliai történeteket műfaji szempontból gyengébbnek tartotta az északi mítoszoknál, talán épp azért, mert a bibliai „mítoszok” ténylegesen megtörténtek, és a valóság kevésbé stilizált, mint a sokáig csiszolt egyetemes történetek. Az viszont tény, hogy a mítoszok számos ősi megfigyelést őriznek az emberi együttélésről, ezért mi is sokat tanulhatunk a mítoszokból. Az egyik ilyen tanulság a zsarnokkal és a mostohával kapcsolatos.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK