„Széírben meg a hóriak laktak azelőtt, de Ézsau fiai elfoglalták a birtokukat, kiirtották maguk elől őket, és a helyükbe telepedtek, ugyanúgy, ahogyan Izráel bánt azzal a földdel, amelyet az ÚR adott neki birtokul.” (5Móz 2,12)

Izráel egyedülálló szerepe vitathatatlan az Ószövetségben. Vitathatatlan az is, hogy az ÚR adta nekik Kánaán földjét birtokul. Azonban érdekes részletek bukkannak fel ebben a fejezetben, amelyeket bibliaolvasókként gyakran figyelmen kívül hagyunk. Ilyen például az, amit a szöveg több környező néppel kapcsolatban hangsúlyoz.

Amikor a zsidók az ígéret földje felé haladtak, Isten arra figyelmeztette őket, hogy nem szabad megtámadniuk az edómiakat, a moábiakat és az ammóniakat, mert… miért is? Mert ők ugyanúgy (כַּאֲשֶׁ֧ר) az ÚRtól kapták a földjüket, mint az izráeliek. Sőt, a szöveg kiemeli, hogy az edómiak (Ézsau leszármazottai) maguk foglalták el a földet, ahogyan az izráeliek is el fogják foglalni a maguk birtokát, mert az ÚR adta nekik azt a földet birtokul, ahogyan az izráelieknek pedig Kánaán földjét. Kááser – ugyanúgy. Meglepődünk ezen?

Moáb kapcsán hasonlót parancsol Isten: „Ne támadjátok meg Móábot, és ne indítsatok ellene háborút! Mert nem adok neked birtokot az ő földjéből, hiszen Árt Lót fiainak a birtokába adtam.” (9) Ammón kapcsán: „Amikor Ammón fiai közelébe jutsz, ne támadd meg őket, és ne indíts ellenük háborút! Mert nem adok neked birtokot Ammón fiainak a földjéből, hiszen azt Lót fiainak a birtokába adtam.” (19) Sőt, hozzáteszi: „Olyan nagy, számos és szálas nép volt ez, mint az anákiak, de az ÚR kiirtotta őket az ammóniak elől; és ezek elfoglalták a birtokukat, és a helyükbe telepedtek ugyanúgy (כַּאֲשֶׁ֧ר), ahogyan Ézsau Széírben lakó fiaival tette az ÚR: kiirtotta előlük a hóriakat, azok pedig elfoglalták a birtokukat, és a helyükbe telepedtek; ott laknak még ma is.” (21-22) Egy másik földrajzi térséget is hozzátesz: „Az avviak falvakban laktak, egészen Gázáig, de kiirtották őket a kaftóriak, akik Kaftórból jöttek, és a helyükbe telepedtek.” (23) Velük kapcsolatban nem mondja, hogy az ÚR adta nekik azt a földet birtokul, de a szöveg logikájából ez következik.

Ezekből az utalásokból egyértelműen látszik, hogy Istennek a népekkel is valamiféle terve van. A népek felelősek saját sorsuk alakulásáért, hiszen az emóriak hesbóni királysága elveszítette például a földjét, amikor ellenállt az izráelieknek (26-36), és a zsidók kapták Gileádot is birtokul, de az emberi felelősség és Isten szuverén szándéka titokzatos egységet alkotnak, amely meghatározza a történelem menetét.

Miben állt akkor a zsidók egyedülálló szerepe? Pál apostol ezen elmélkedve ezt írja: „Mi tehát a zsidó előnye? Vagy mi a körülmetélés haszna? Minden szempontból sok! Elsősorban az, hogy Isten rájuk bízta igéit.” (Róm 3,1-2) Az izráelitáké „a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek” (Róm 9,4). Övék az ősatyák, és közülük „származik a Krisztus test szerint” (Róm 9,5). Nem a föld tette őket különlegessé, hanem az ÚRral való szövetség.

„Urunk, Te az egész történelem Ura vagy! Hadd tartozzunk Hozzád!”