Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
„Mózes tehát csinált egy rézkígyót, és föltűzte egy póznára. Ha azután megmart valakit a kígyó, és föltekintett a rézkígyóra, életben maradt.” (4Móz 21,9)
A magasba emelt rézkígyó a Biblia egyik legerősebb szimbóluma. A náhás nehóset (נְחַ֣שׁ נְחֹ֔שֶׁת) héber szójáték, már a siklószerű, sziszegő hangzása is emlékezetbe idézi az Édenben megjelenő kísértőt. „Kutyaharapást szőrivel” – tartja a magyar mondás. A kígyó által megmart zsidóknak a póznára tűzött kígyó által van a gyógyulás.
„A pap pedig végezzen engesztelést az Úr színe előtt azért az emberért, aki nem szándékosan követte el vétkét, hogy engesztelést szerezzen neki, és akkor bocsánatot nyer.” (4Móz 15,28)
A 15. rész a bűnbocsánat metódusait részletezi az olyan esetekkel kapcsolatban, amikor akár a nép, akár a nép egy tagja nem szándékosan vét a Tóra ellen. Ilyenkor áldozatot kellett bemutatniuk, amely rendezte a helyzetet. Ez azonban nem vonatkozott azokra az esetekre, amikor valaki szándékosan vétkezett.
„…ha majd megalázkodik körülmetéletlen szívük, és békével hordozzák büntetésüket, akkor visszaemlékezem a Jákóbbal kötött szövetségemre, az Izsákkal kötött szövetségemre meg az Ábrahámmal kötött szövetségemre, és visszaemlékezem az országra is.” (3Móz 26,41b-42)
Isten a szövetség áldásait és átkait sorolja ószövetségi népének. Ha a rendelkezései szerint élnek, megtartják parancsolatait, vagyis a szövetség rájuk eső részét, kész megáldani őket bőségesen. Ha azonban elhagyják a szövetséget, hátat fordítanak neki, Isten megvonja áldásait és rossz dolgokkal bünteti, fegyelmezi őket. Nem csupán arról van itt szó, hogy vétkeznek, hiszen azt az áldozati rendszer kezelni tudta, hanem arról, hogy hűtlenül elfordulnak tőle, hátat fordítanak neki, nyíltan szembeszegülnek parancsolatainak. A következmények ebben az esetben súlyosak és számosak.
Tizennégy évvel azután, hogy a damaszkuszi úton találkozott a feltámadt Jézussal, a tarzuszi Pál felment Jeruzsálembe, hogy egyeztessen az „oszlopokkal”, ahogy annak idején Simon Pétert (vagy Kéfást, a Kősziklát), Jánost, a „szeretett tanítványt” és Jakabot, „az Igazat” nevezték. Azért ment fel hozzájuk, hogy eléjük tárja azt az evangéliumot, amit a „pogányok apostolaként” (Róm 11,13) a népek között hirdetett. Fontos volt neki, hogy meggyőződjön róla: egyezik az általa képviselt örömüzenet a Péter, János és Jakab által hirdetett evangéliummal. Bár nem volt kétsége afelől, hogy a Jézusról szóló örömhírt Istentől kapta kinyilatkoztatásban (Gal 1,12), mégis kész volt erre az egyeztetésre, nehogy végül kiderüljön, hogy hiába fáradozott, mert valamiképpen mást tanított Jézus haláláról és feltámadásáról, mint amit az Úr „tekintélyes” apostolai. Erről az útról ő maga számol be a Galáciabeliekhez írt levelében (Gal 2,1-11).
Nem, az evangélium nem az, hogy nincs velünk semmi baj, csak fogadjuk el Isten feltétel nélküli szeretetét. Ez a hiperkegyelem üzenete, amely különbözik az igazi kegyelem evangéliumától. A kegyelem igazi evangéliuma az, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta értünk engesztelő áldozatul, hogy ne kelljen a bűneinkben örökre elvesznünk, hanem bűnbocsánatot és életet kapjunk, és békességünk legyen ővele. Isten valóban szeret, de igaz is, velünk meg baj van, halált érdemlünk, ezért adta a Fiát értünk engesztelésül. A hiperkegyelem evangéliuma az önmegerősítésről szól, Istent is annak teszi a foglyává. A kegyelem valódi evangéliuma Krisztusról szól, aki a bűn és a halál fogságából vált meg bennünket.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK