Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

melegházasság

Házasság vs. „melegházasság”

A házasságban a Különbözővel jön létre szövetség, a „melegházasságban” az Azonossal. Az egyik az Isten imádatát jelképezi, a másik az önmagába kunkorodó ént.

A házasság vertikális isteni misztérium, a „melegházasság” egalitárius emberi projekt. Az egyik Krisztusra mutat, a másik az Egóra.

A „melegházasság” olyan, mint Nárcisszosz, aki önmagába lett szerelmes, a házasság olyan, mint Psyché, akibe az isten szeretett bele.

bővebben

A jog azért ütközési pont, mert morális víziót közvetít

A társadalmi viták legtöbbször a jogi kodifikációnál válnak igazán feszültté. Az abortusz ügyében például lehet kampányokat folytatni pro és kontra, lehet filmeket készíteni, egyetemi előadásokat tartani a magzati fájdalomról vagy a magzat életképességének időpontjáról, fel lehet állítani életpárti vagy nőjogi központokat, de a vita igazi feszülési pontja az, amikor az egyik vagy a másik álláspont a jog területén jut érvényre. Ugyanez a helyzet a házasság ügyében is. Nagy hatása van egy filmnek, egy művészi performansznak, egy jól koreografált botránynak vagy egy érzelmes történetmesélésnek, de az igazán erőteljes üzenet az, amikor a törvény nyelvén hangzik el: van vagy nincs házasság azonos neműek között.

bővebben

Bolyki László válasza Monostori Tibornak – vendégposzt

(Az alábbiakban Bolyki László válaszát közlöm Monostori Tibor korábbi cikkére, amelyben a történész a Magyarországi Evangélikus Egyházban szolgálók által kiadott és azóta ezrek által aláírt „Novemberi állásfoglalás” c. dokumentumra reagált. Az én válaszom itt olvasható.)

bővebben

Egy keresztény hit van – Válasz Monostori Tibor írására

A Magyar Narancs legutóbbi számában „Isten védelme felé” címmel Dr. Monostori Tibor (mostantól: MT) jelentetett meg egy teológiai okfejtésekre épülő cikket, amelyben a református közgazdász, történész amellett érvel, hogy a keresztény egyházak is támogathatják az azonos neműek házasságát és „jogukat az örökbefogadásra”. A cikk Márkus Tamás András református teológus-lelkész egy korábbi írásával száll vitába, és helyet kér a liberális, progresszív teológiai álláspontoknak is a közéleti kérdések keresztény megfogalmazásában, sőt, magának a kereszténységnek az újrafogalmazásában. A kettejük által tárgyalt téma fontossága miatt kapcsolódok be ebbe a vitába, de a válaszomban arra a konkrét kérdésre most nem fogok kitérni (máshol már elmondtam a véleményem), hogy helyes lenne-e, ha a magyar törvények a gyermekek elhelyezését homoszexuális pároknál is lehetővé tennék, illetve hogy a házasság társadalmi definícióját meg lehet-e változtatni olyan módon, hogy az azonos neműek kapcsolatát is jelölje, illetve egy ilyen újradefiniálásnak milyen következményei lehetnek. Arra viszont szeretnék válaszolni, mert ez a fontosabb kérdés, hogy vajon maga a keresztény teológia megváltoztatható-e olyan módon, hogy ezeket a törekvéseket támogassa.

bővebben

A SCOTUS-vita teológiai analógiája: aktivista katolicizmus vs. originalista protestantizmus

Amerikában a progresszívek és konzervatívok között zajló ideológiai háború legfontosabb frontvonala a Legfelsőbb Bíróság (a SCOTUS) összetétele. Az abortusz lényegében korlátlan engedélyezéséről annak idején nem az államok döntöttek, nem is a szövetségi állam, hanem a SCOTUS. Arról, hogy az ún. „melegházasság” alkotmányos jog-e, szintén a SCOTUS (illetve annak szűk többsége) döntött 2015-ben. Azt is a SCOTUS döntötte el nemrégiben, hogy a nemi diszkrimináció tilalmába beleértendő a nemi orientáció, a „nem” (sex) szó pedig jelöli a transzgender identitást is. Arról is a SCOTUS döntött, hogy a halálbüntetés alkotmányos, és a fegyverviselés korlátozására tett törekvések is rendre a Legbelsőbb Bíróság előtt véreznek el. Hogy egy megüresedett alkotmánybírói székért mekkora vetélkedés folyik, azt 2018-ban láthattuk Brett Kavanaugh méltatlan meghurcolásakor, most pedig megint lélegzetünket visszafojtva várhatjuk, hogy zajlik a SCOTUS liberális ikonjának számító Ruth Bader Ginsburg helyének betöltése.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK