Nyáron és kora ősszel sokat gondolkodtam a szent jelenségéről a vallásokban. Egymás után négy vallástudományi könyvet olvastam el, és az élmény kapcsán megfogalmazódott bennem, mitől lesz jó az egyik vallástudományi könyv, és mitől nem lesz jó (vagy igazán jó) a másik. A négy könyv a tematikai hasonlósága ellenére eltérő utakat vázol fel a vallások megismeréséhez, azonban nem mindegyik utat tartom ugyanolyan érvényesnek. Számos oka lehet annak, hogy egy vallástudományi könyv jó-e vagy rossz, de egy szempontot mindenképpen figyelembe kell vennünk, amelynek nincs feltétlenül köze ahhoz, hogy az adott könyv sikeres volt-e vagy sem, hatást gyakorolt-e a kortársakra vagy feledésbe merült-e, van-e gondolati mélysége vagy nincsen. Ez a szempont az, hogy a szerző képes-e különbséget tenni szent és szent között, amennyiben a különbség a vallások szerint is vélhetően létezik. E tekintetben a négy szerzőből kettő is elvérzett.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Mircea Eliade
Megháborodott erények hatalmaskodása
Katolikus püspökök tiltakoznak, mert az új skót törvények értelmében Skóciában hamarosan át kellene írni a Bibliát és a keresztény kátékat, ha a hívők nem akarnak gyűlöletbeszéd miatt bíróság elé állni. A fenyegetés valós. A Biblia nem PC-konform könyv, tele van őszinte, nyers szavakkal, elborzasztó történetekkel, és bár az Isten emberszeretete, könyörülete és irgalmassága áll a középpontjában, a bűnt bűnként, a gonoszt gonoszként, a céltévesztést céltévesztésként kezeli, és ehhez nem a progresszív mércéket és ajánlásokat alkalmazza. A Biblia és a keresztény hitvallások makacsul ellenállnak a kötelező haladásnak, ezért az összeütközés régóta borítékolható. Ez a konfliktus viszont azért különösen nehéz, mert a posztkeresztény progresszió bibliai erényekkel hadakozik a Biblia ellen.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK