A minap a Google algoritmusa elém dobta Steiner Kristóf egyik facebook bejegyzését, ami a nyilvános meztelenségről szólt. Azt hiszem, azért talált meg ez a poszt, mert egyszer korábban olvastam a szerző cikkét arról, hogy hogyan gyászolta el az édesanyját. Megrázó írás volt egy jó tollú újságírótól, aki érezhetően egy másik morális univerzumban él, mint ahol én. A megértés szándékával közeledtem ehhez az írásához is, és néhány dolgot talán meg is értettem belőle. Elgondolkodtatott, mennyire logikusan érvel a maga észszerűsége mentén, most például amellett, hogy nyilvános helyeken is engedni kellene az embereknek, hogy meztelenül sétáljanak. Ezt írja: „ha normalizáljuk az intimitást, sokkal kevesebb nyomorult lelkű, öngyűlölő gyerek és felnőtt végez majd roncsként az élet iskolájában”. Vagy ezt: „Ha az ember természetes kíváncsisággal és elfogadással tudja kezelni a pőreséget, nem lesz szüksége nőket lealacsonyító, férfiakat tárgyiasító, valóságtól elrugaszkodott pornófilmeket nézni.”

bővebben