Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

találkozás

A Találkozás Sátrában (4) – A menóra

„Készíts hozzá hét mécsest, és úgy rakd fel a mécseseket, hogy bevilágítsák az előttük levő teret.” (2Móz 25,37)

Uram, belépek a hajlékodba. Itt vagyok. Merre induljak? Balra, ahol a gyertyatartó áll? Vagy jobbra, a kenyerek asztala felé? Megyek balra, ahonnan a fény jön. Itt most nincs nap, csak a te fényed világít. Ez a sejtelmes fény olyan, mint amilyen a kijelentésed a világban. Mécses az ösvényen. Éppen arra elég, hogy ne legyen teljesen sötét. Ez a gyertyatartó míves munka eredménye. Az ágain mandulavirág alakú kelyhek nőnek, pont, ahogy Áron botja kivirágzott. Belőled élet árad. És fény. A hét mécses pont bevilágítja ezt a kis teret, ahogy életadó Lelked kezdetben a sötét vizek felett lebegett, majd mikor azt mondtad, „legyen világosság!”, lett világosság, és lett élet. A Szód pedig testté lett és közöttünk sátorozott. Benned élet volt, és az élet volt az emberek világossága. Milyen szomorú, hogy bár a világosság a sötétségben fénylik, a sötétség nem fogadta be. De én most itt vagyok, mert Te befogadtál engem. Világosságom és segítségem vagy, kitől félnék? Életemnek ereje vagy, kitől rettegnék? Úgy vonz a világosságod, mint bogarat a lámpafény. Ahol Te vagy, ott nincs sötét. Ámen.

bővebben

A Találkozás Sátrában (2) – Az égőáldozati oltár

„Készíts oltárt akáciafából… és vond be az egészet rézzel!” (2Móz 26,14)

Uram, megérkeztem a találkozás helyére. Bűnös vagyok, sokféleképpen terhel és vádol a lelkiismeretem. Eléd jöttem, az Igaz jelenlétébe. Most kellene ítélned felettem. De nem az ítéleted, hanem a kegyelmed hívott. Azt ígérted, hogy találkozhatok veled úgy, hogy életben maradok. Ezért helyezted a szentély udvarába első állomásként ezt az áldozati oltárt. Ezen az oltáron csillapodik le jogos haragod. Itt kap elégtételt igazságod. Itt békélsz meg velem. Ez az oltár a helyettes áldozat helye, amely utat nyit a szentélyedbe. Itt ég el a bűnöm, itt történik meg az ítélet, itt maradok életben, itt zajlik le a nagy csere. Más kapja a nekem járó büntetést, hogy én élhessek és találkozhassak veled. Te rendelted úgy, hogy egyszerű akáciafából készüljön az oltár, és arra kerüljön a rézbevonat. Az egyik nyers és átlagos, a másik nemes és díszes. Vajon Fiadra utal ez, aki megalázta magát, emberré lett, de utána felmagasztaltatott? Vagy rám, akit bűnösként igazságba öltöztetsz? Csodálatos ez az oltár! Köszönöm, hogy szeretsz. Köszönöm, hogy elfogadsz az Áldozatért! Találkozni jöttem veled! Ámen.

bővebben

A Találkozás Sátrában (1) – A hajlék

„…és e fölé is egy takarót borzbőrökből” (2Móz 26,14)

Uram, ahogy közeledek a szentélyedhez, egy állatbőrrel bevont egyszerű sátrat látok udvarral körülvéve. Ez isteni hajlékodként olyan meglepő látvány, amilyen a jászol volt Betlehemben. Ha közeledek hozzá, nem nyom agyon pompás látványával, mint egy Taj Mahal vagy egy Burj Khalifa. Ez a sátor olyan, amilyenek mi, emberek, vagyunk. A pusztában. Az udvarod kerítéseként szolgáló fehér lenvásznak sem olyanok, mint egy tekintélyt parancsoló kőfal, inkább olyanok, mint egy sérülékeny hártya, amely hajszálvékony határvonalat húz a tiszta és a tisztátalan közé. Csak a parancsod miatt nem hatolnak át rajta. A sátrat borító borzbőr (vagy delfiné? esetleg kosé?) a nomád életmódra emlékeztet. Te, Isten, velünk sátorozol, osztozva vándorló életünkben. A hajlékod vonzza a hajléktalant: emberi és megközelíthető. Jövevény lettél a földön, mint mi. Eljöttél hozzánk a pusztába. Kapcsolódtál hozzánk, hogy mi is kapcsolódhassunk hozzád. Uram, én akarom ezt a kapcsolatot. Jövök a szentélyedbe. Tégy alkalmassá a találkozásra! Ámen.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (29) – Új találkozás, régi ígéret

„Odafönt pedig az ÚR állt, és ezt mondta: Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és áldást nyer általad, meg utódod által a föld minden nemzetsége.” (1Móz 28,13-14) Jákób ott találkozik Istennel, ahol egykor nagyapja, Ábrahám oltárt épített és segítségül hívta az ÚR nevét (vö. 1Móz 12,8). Ez a hely többször nevet változtatott, de Ábrahám leszármazottainak a szívében mindig Bétel (בֵּֽיתְאֵל) volt, ami azt...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK