A hálátlanság vétke
A keresztény hagyományban a Nagyhét szorosan összekapcsolódik a bűnbánattal. A mostani Nagyhét pedig a választásokkal. Ezt a kettőt szeretném én pedig összekapcsolni most egy olyan bűnnel, amelyről ritkán esik szó, pedig ott terpeszkedik az életünk közepén. Ha van emberi tulajdonság, amit szinte minden másnál csúnyábbnak látok, az a hálátlanság. Én sem vagyok ebben vétlen, sőt. Annak idején sok konfliktusom volt édesapámmal. Gyakran éreztem igazságtalannak. Voltak vele szemben jogos kritikáim, és fájó sérelmeim. De arra is emlékszem, amikor rádöbbentem, hogy neki milyen nehéz volt velem. Eszembe jutottak szavak, amelyekkel én bántottam meg őt. Az én méltánytalanságaim felé. Már elment, de olyan szívesen rendeznék még vele egy dolgot. Azt, amikor egy feszült helyzetben szóba hozott egy könyvet, amit nekünk olvasott, és én úgy tettem, mintha nem emlékeznék, melyik könyvre utal. Pedig egyébként mennyire szerettem azt a könyvet, és mennyire szerettem azt is, amikor olvasta nekünk! Olyan szívesen elmondanám neki, hogy ez bánt engem. Egyszer később megpróbáltam szóba hozni, de akkor már demens volt, nem hiszem, hogy értette, amit mondok.
Kampánycsend – Hamar Dávid írása
Van egy szellemes magyar közmondás: „Úgy került bele mint Pilátus a krédóba.” Ha valaki elolvassa János evangéliuma 19. fejezetének első 16 versét, akkor láthatja, hogy a mondás nem csak humoros, de éleslátó is. Teljesen „biblikus”, mondhatni. Pilátus ebben a 16 versben futkos, kérdez, tárgyal, győzköd, stratégiázik és sodródik. A mai divatos politikai szótárunk szerint úgy mondanánk, „vergődik”. A történet és a végkifejlet, amibe torkollik, még a vallástalanok előtt sem ismeretlen. Megy a huzavona, Pilátus enged, Jézust pedig kivégzik.
Törékeny
Azt hiszem, sokakhoz eljutott már a hír, hogy hét év jogi hercehurca végén a finn Legfelsőbb Bíróság tegnap bűnösnek nyilvánította Päivi Räsänent. Az evangéliumi hitét nyíltan vállaló volt belügyminisztert annak idején két dolog miatt hurcolták bíróság elé. Az egyik egy Twitter bejegyzés volt, amelyben a Római levél első részéből idézett, válaszul arra, hogy a finn evangélikus egyház támogatólag lépett fel a Helsinki Pride mellett. A másik egy jóval korábbi, 2004-es írása („Male and Female He Created Them”), amely a homoszexualitást pszichológiai rendellenességnek nevezte, megerősítve a keresztény tanítást, amely a homoszexualitást nem tekinti a heteroszexualitással egyenlő, természetes szexuális viselkedésnek. A finn Legfelsőbb Bíróság a tweet ügyében felmentette, viszont a pamflet ügyében őt és szerzőtársát, Juhana Pohjola evangélikus püspököt bűnösnek mondta ki gyűlöletbeszéd és kisebbség elleni uszítás vétkében.
Mit kaptam Abraham Kuypertől?
A szokásos életrajzi előadások idei témájának Abraham Kuypert, Hollandia egykori miniszterelnökét választottam, aki mellesleg református teológus és lelkipásztor is volt, meg egy felekezet, egy politikai párt és egy egyetem alapítója, emellett újságokat is szerkesztett, könyveket is írt, sőt, iskolarendszert is szervezett. És ami még fontosabb: megtért, újjászületett keresztény volt, aki mélyen meghajolt Isten előtt. Ebben az előadásban úgy beszélek róla, mint konfesszionalistáról, gyakorló hívőről, és olyan emberről, aki hatással volt a kultúrára. Kuyper komolyan vette, hogy Krisztus úr, nem rejtette véka alá a gyertya fényét, hanem világított az egyre sötétebb, szekulárissá váló, modern világban, és nekünk is példát adott, hogyan legyünk nulla-huszonnégyben keresztények. Az előadásból kiderül, mi köze ennek a blognak Kuyperhez, és az is, hogy mi a tétje a demokratikus választásoknak.
Arvo Pärt hitvallása
Nem volt könnyű hitvallónak lenni a szovjet kommunizmus idején. A Tűzfal podcast hatvannyolcadik részében Arvo Pärt észt zeneszerző Credo és Summa című zeneművein keresztül a Niceai hitvallásról beszélgetünk, és hogy ő hogyan vallotta azt meg a zene nyelvén, ellenséges közegben. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
Ha nem olvassuk a Bibliát, Istent sem fogjuk megismerni
Isten megismerése szoros kapcsolatban van a Bibliával. Tudhatunk róla dolgokat, hiszen a teremtésben is kijelentette hatalmát és istenségét, de ez kevés. A Westminsteri hitvallás így fogalmaz: „Bár a természet világossága, a teremtés és gondviselés munkája oly mértékben tanúskodnak Isten jóságáról, bölcsességéről, és erejéről, hogy az ember nem mentegetőzhet, ezek mégsem elégségesek, hogy Istennek és az ő akaratának arra az ismeretére juttassanak, amely szükséges az üdvösséghez.” (I.I.) A Teremtő ezért évezredek óta prófétákon, apostolokon, szentírókon keresztül beszél önmagáról és a velünk kapcsolatos akaratáról. „Isten sokkal nyilvánvalóbban és teljesebben tárja fel magát szent és isteni Igéjében, mint amennyire az szükséges ebben az életben, saját dicsőségére és a mi üdvösségünkre” – mondja a Belga hitvallás 2. cikkelye.
Ismerjük Istent?
Érdekes hasonlattal kezdődik J. I. Packer Knowing God című könyvének 1972-es előszava: „A bohóc vágyhat úgy Hamlet szerepére, ahogy én vágytam könyvet írni Istenről.” Ebből a vágyból annak idején nagyon fontos könyv született. Packer gyakorlati indíttatású iratfüzérnek, kis értékezések sorozatának nevezi, azonban ma már széles nemzetközi olvasóközönség tanúsítja, hogy jóval többről van szó. Koherens teológiát közvetítő modern klasszikusról, amely az igaz istenismeretre tanít. Időszerűségén semmit nem koptatott az első megjelenés óta eltelt negyvenvalahány év.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK