Néhány napja a Twitter letiltotta a Daily Citizen keresztény újság oldalát, mert a Focus on the Family nevű szervezet coloradói lapja az egyik cikkében úgy fogalmazott, hogy Rachel Levine – Joe Biden elnöki kabinetjének egyik tagja – „nőnek hiszi magát”. A Twitter szerint ez gyűlöletbeszéd, amelynek az ő platformjukon nem lehet helye.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Szabados Ádám
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (18) – Jetró öröme
„És örült Jetró, hogy annyi jót cselekedett az ÚR Izráellel, amikor megmentette őket az egyiptomiak kezéből.” (2Móz 18,9)
Jetró fontos tanácsot adott vejének, Mózesnek. Azt ajánlotta, hogy ossza meg feladatait alkalmas emberekkel, és figyeljen a fontosabb döntésekre, mert ha szétaprózódik, az nem jó sem neki, sem a népnek. Mózes örömmel hallgatott Jetróra, bízott a tanácsában, aminek az is megalapozott, hogy Jetró pedig tudott örvendezni abban, amit Isten Mózes által tett.
Hiúkra és gyávákra nem építhetjük az életünket!
A szociológiában és a közvéleménykutatók között ismert jelenség az ún. „társadalmi kívánatosság” (social desirability) faktor, vagyis az a jelenség, hogy a véleményünket könnyen igazítjuk ahhoz, amiről úgy gondoljuk, hogy társadalmilag kívánatos, hogy ezáltal elkerüljük a megbélyegzést, a megszégyenítést, az elutasítást. Ez a jelenség ugyanúgy ismert a tudomány, a művészet és a teológia világában, mint a hétköznapi életben. Ez a tényező az egyik legveszélyesebb csapda annak a számára, aki Jézus Krisztus követője akar lenni.
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (17) – Az ÚR a hadijelvényem
„Mózes akkor oltárt épített, és így nevezte el: Az ÚR az én hadijelvényem.” (2Móz 17,15) Az izráeliek legyőzték a pusztában rájuk támadó amálékiakat. Mózes az ÚRnak tulajdonítja a győzelmet, amikor megépíti az oltárt és az URat hadijelvényének nevezi. Jáhve Nisszi (יְהוָ֥ה׀ נִסִּֽי). A nész (נֵס) az, amit a sereg a csatában felemel; lobogónak vagy zászlónak is fordítják, de inkább a jelvényre utal, amit póznákon tartottak a magasba. Mózes és Izráel hadijelvénye az ÚR, az ő neve alatt vonultak csatába, az ő nevének építik most az oltárt. Az ÚR harcolt Izráelért, de figyeljük meg, hogyan!...
Öt tanács a Big Tech szép új világában
A Big Tech szép új világában (amely kezd az Aldous Huxley által elképzelt önkéntes pokol-paradicsomhoz hasonlítani), ahol saját ideológiával rendelkező új hírmonopóliumok veszik át az életünk és a gondolataink feletti ellenőrzést, és ahol algoritmusokkal és egyre nyilvánvalóbb cenzúrával alakítják az észlelésünket és az ebből felépülő tudásunkat, bennünket pedig adatként adnak és vesznek, nekünk is új szokások kialakítására van szükségünk, ha szeretnénk viszonylag széles látókörű emberek maradni. Rengeteg dolgot lehetne mondani, ami segít a tájékozódásban, én most hadd adjak öt egyszerű tanácsot.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK