A Tűzfal podcast ötvenegyedik epizódjában a Kamaszok című négyrészes angol minisorozatot beszéljük át. Nagyon megrázó alkotásról van szó, amely márciusi megjelenése óta éles társadalmi vitákat, sőt törvénymódosításokat is eredményez az angolszász világban. Igyekszünk kritikusan, de mind a kamaszok, mind a szüleik iránti mély empátiával hozzányúlni a témához. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Társadalom
Konstantini és anabaptista ösztönök
Ha közelebbről megvizsgáljuk a teopolitikai meggyőződéseinket, valószínűleg azt találjuk, hogy a kereszténység társadalmi szerepével kapcsolatos véleményünk mélyén vagy konstantini, vagy anabaptista ösztönök húzódnak meg, és bár ezek ritkán következetesek, meghajlítják számunkra a teret. N. T. Wright a konstantini ösztönökhöz a kompromisszum, az anabaptista ösztönökhöz az elkülönülés szavakat kapcsolja (Paul and the Faithfulness of God, 1307), mert míg a konstantini keresztény kísértése leginkább az, hogy a hatalom miatt kompromisszumot kössön az evangélium radikális üzenetében, az anabaptista kísértése az, hogy radikálisan leválassza magát a társadalomról és annak formálásáról. Ezek az opciók egy-egy végpontot jelölnek, de felismerhető történelmi tendenciákról van szó, és a keresztények általában az egyik vagy a másik felé hajlanak. Sokunkban mindkét ösztön jelen van, csak olykor a konstantini, máskor az anabaptista reflexek az erősebbek.
Elment a befogadás megosztó pápája
Non habemus papam – írtam 2013. március 13-án, Ferenc pápa megválasztásának napján, némi protestáns éllel a szavaimban. Ha kissé barátságtalannak is hangzott, utólag talán megbocsátják nekem katolikus felebarátaim, hiszen a pápaság megítélése valahol identitáskérdés, választóvonal, része a kereszténység belső történetének, amely a mában is hat. És talán megbocsátják azt is, hogy a részvétnyilvánításom mellett ezúttal sem fogom elrejteni, amit gondolok. Ahhoz ugyanis protestánsnak sem kell lenni, hogy tizenkét év után kimondjuk: barátságos arcéle ellenére Ferenc pápa kifejezetten ellentmondásos vezetőként fog bekerülni a történelemkönyvekbe.
Férfi vagy nő, szívből vagy színből
Olvasóim közül néhányan valószínűleg arról vannak meggyőződve, hogy az alkotmányozó többséggel bíró kormánypártok politikai számításból, taktikai okokból módosították az Alaptörvényt, rögzítve, hogy a biológiai valóságban csak két nem van (és hogy ennek védelme ma az állam egyik fontos feladata). Mások úgy gondolhatják, hogy a döntés mögött igenis mély meggyőződés van azzal kapcsolatban, hogy a jelen kulturális helyzetben helyes és szükséges lépés az Alaptörvény módosítása. Nem akarok vitatkozni a politikusok motivációiról, de természetesnek tartom, hogy egy demokráciában a cselekvőképesség megtartása a közvélemény rokonszenvének a megnyerését is magában foglalja, és simán lehet, hogy a döntéshozók egy része most is csak elvtelenül taktikázik. De akármi is van a motivációk mélyén, én keresztényként örülök a parlamenti döntésnek és fontos mérföldkőnek tartom azt.
Csendes ébredés a brit fiatalok között
Pár hónapja írtam egy cikket az amerikai kultúra mélyén zajló változásokról, amelyek egyik legizgalmasabb jele, hogy a Z-generáció elkezdett Bibliát vásárolni és visszaáramolni az egyházba. Korábban azt tapasztaltuk, hogy az X és Y-generációk tömegesen hagyják el az egyházat, most viszont egy olyan nemzedék nőtt fel, amely határozottan érdeklődik a kereszténység iránt és nagy tömegekben lép be az egyházba. Az amerikai trend azonban egyáltalán nem csak Amerikában érvényesül. Evezzünk át az Atlanti-óceán innenső partjára, és nézzük meg most azt a változást, amely a brit fiatalok körében zajlik, mert ez legalább annyira izgalmas, mint az amerikai jelenség.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK