A minap végignéztem egy angol nyelvű interjút, ami annyira feldobott, hogy eldöntöttem, írok róla egy rövid beszámolót. Ez az interjú különösen érdekes lehet azoknak, akik az elmúlt évtizedben inkább csak olyan történetekkel találkoztak, amikor evangéliumi keresztények hátat fordítottak az evangéliumi hitnek és visszafelé kezdtek nyilazni, interjúkban, könyvekben, tanulmányokban, doktori disszertációkban becsmérelve gyökereiket, általában valamiféle buta, ellenszenves, korlátolt, az egyént traumatizáló fundamentalizmusként jellemezve a kereszténységnek ezt a formáját. Én is látom az evangéliumi kereszténység sok fogyatékosságát, de ezek az anti-bizonyságtételek gyakran többet elárulnak az alanyaikról, mint a tárgyaikról, és a méltánytalan ítélet rossz szájízét hagyják a hozzám hasonló olvasókban. Éppen ezért üdítő viszont olyan ellenpéldákkal találkozni, mint ebben az interjúban.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Egyén
A teljes Krisztust
Ha tanítványok vagyunk, akkor a teljes Krisztust kell követnünk és a teljes Krisztust kell hirdetnünk. Azt, aki az Isten országa elközelítését jelentette be, és azt, aki megtérésre hívott és benne való hitre. Azt, aki meggyógyította a betegeket, és azt, aki megbocsátotta a bűnöket. Azt, aki kiűzte a démonokat, és azt, aki figyelmeztetett azok visszatérésére. Azt, aki előtt János összeesett, mint egy holt, és azt, aki a kezét rátéve azt mondta neki: Ne félj! Azt a Krisztust kell hirdetnünk, aki szerint a paráznák megelőzik a farizeusokat az Isten országában, és azt, aki szerint a megtéretlen...
A fundamentum
Valaki azt írta az egyik Jézus haláláról szóló posztom kapcsán (kissé epésen, de nem teljesen indokolatlanul), hogy beakadt nálam a lemez. Igaza van! Nagyhéten a szívem közepét találta el a Krisztus helyettes engesztelő áldozatát ért gúnyos támadás, belém mart és kiélesített. Úgy éreztem, most egy ideig én sem akarok másról tudni, csak Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. Azt éreztem, hogy nem hagyhatom annyiban, nem maradhat megválaszolatlanul, hogy a hitem legdrágább kincsét, Jézus bűneimért folyt vérét közönségesnek tartsák, Isten igazságát, amely a golgotai kereszten magára vette az adósságaimat, vérszomjnak nevezzék, és a kegyelem legcsodálatosabb, legszentebb, legfelszabadítóbb örömhírét éppen Krisztus halálának ünnepén a kegyetlenség evangéliumának nevezzék. Ráadásul nem ateista Dawkins-tanítványok, akiktől megszoktuk, hanem az ő vulgáris érveiket egy az egyben felkaroló keresztény prédikátorok. Nem, nem, nem!
Ébredés és ébredésizmus
A Tűzfal podcast tizenkettedik részében az Asbury-ébredés apropóján az evangéliumi ébredésekről beszélgetünk, és az azokkal kapcsolatos görcsökről is. Az epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!
Nem, Krisztus nem a Sátánnak fizette az árat!
Micsoda groteszk, totális félreértése az evangéliumnak az a felvetés, hogy Isten a Vádlónak (a Sátánnak) fizette ki értünk az árat! Igen, a Vádló az életünkre tör. Azt akarja bizonyítani, hogy nincs békességünk Istennel, nincs megigazulásunk, nincs üdvösségünk. A szenteket vádolja éjjel-nappal, hogy így is megrabolhassa Isten dicsőségét. De miért tud az életünkre törni és vádolni? Azért, mert Istent is vádolja, Ádám vétke óta pedig mi is lázadók vagyunk, és tudja, Isten ítélete végre lesz hajtva, ha nincs kegyelem. Isten az igaz Bíró, és lesz napja az ítéletnek, amikor ő majd igazságosan ítél felettünk (Jel 20,11-14). Nem az utolsó ítélet ténye a kérdés, hanem az, hogy ki menekül meg azon a napon (Zsid 10,26-31). Aki nem hiszi, kezdje olvasni a Bibliát, ott van benne az első laptól az utolsóig, megszámlálhatatlan helyen. A Sátán kihasználja, hogy a vétkeink miatt halálos veszélyben vagyunk (Zsid 2,14-15), és a hazugság atyjaként azokat is kárhoztatja, akik viszont már a Közbenjáró által megmenekültek a bűn és a halál fogságából (Jel 12,10).

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK