Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
KERESZTÉNY ÚJSÁG: Nagyon felemelő volt hallani a bizonyságtételét. Köszönjük, hogy rendelkezésünkre áll egy villáminterjú erejéig. Össze tudná foglalni röviden az olvasóink számára is azt, amit ma Öntől hallhattunk, hogy hogyan jutott el a kannibál (bocsánat a nyers fogalmazásért, reméljük, nem érzi bántónak) életmódtól oda, hogy ma már Jézus követője?
Texasi barátom házában sok-sok zegzugos hely van, de a kedvencem a könyvtárszoba, versenyzongorával a közepén. Igazi ínyenceknek való könyvek vannak itt, puritán kollekcióktól Tolkien- és Lewis-különlegességeken át az amerikai polgárháborúról szóló történelmi kötetekig. A mellettem lévő karosszékben barátom legutóbb Rémusz bácsi meséit olvasta tátott szájjal figyelő unokáinak. A konyhában régi edények, falfeliratok, bútordarabok őrzik egy letűnt kor emlékeit. Ebben a házban megmaradt valami a régi Dél hangulatából, itt-ott még Lee tábornok alakja is felbukkan. De leginkább a mély istenfélelem, a természetes vendégszeretet és a könyveken is átsugárzó hit ragad magával minden alkalommal, amikor itt lehetek. De vissza a könyvekhez.
Többen elküldték nekem az új videódat, amelyben a homoszexualitásról beszélve Nem az a fajta homoszexualitás? című cikkemre is hivatkozol. Végignéztem a videót, figyelmesen követtem az érveidet, azt is, hogy miben nem értesz velem egyet. Engedd meg, hogy röviden írásban reagáljak. De először is üdvözöllek, és köszönöm, amit a Divinity-ről mondtál. Meglep, hogy ismered és olvasod. Őszintén meglepett az is, hogy éppen rám, egy protestáns teológusra hivatkozol, holott biztosan lett volna hasonló írás katolikus szerző tollából is. Viszont ha már így alakult, szívesen válaszolok.
A keresztény hit szempontjából elengedhetetlen annak megértése, hogy a harc és a szeretet nem zárják ki egymást. Sokan úgy viszonyulnak a harchoz, mint hajdan a Woodstock fesztivál hippi nemzedéke: MAKE LOVE NOT WAR. Virágot tűznek a puskacsövekbe és lobogó hajjal hátat fordítanak az emberek közötti békétlenségnek. A szeretet a harc ellentéte: aki harcol, nem szeret, aki szeret, nem harcol. Ez a zsigeri indulat befészkelte magát a kereszténységbe is, szinte dogmává emelve a tézist, hogy „nincsenek oldalak”, csak zárt, befogadásra képtelen, egymásnak feszülő elmék és akaratok, holott nem nehéz belátni, hogy ez elvként megfogalmazva fényévekre van mind a valóság természetétől, mind a Biblia tanításától. A valóságban minden igazi szeretet készen áll a harcra, és egyetlen harc sem jó, amit nem a szeretet motivál.
Éjszakai álmomban egy kép jött elém, ami összefoglalta mindazt, ami a párizsi olimpia kapcsán a tudatalattimban kavargott. Az álomképen Jean Valjeant láttam, ahogy a párizsi csatornában menti Mariust, a megsebesült forradalmárt. A hátán cipeli őt élettelenül, miközben a nyakáig hullámzik a Szajnába távozó ürülék. Felébredve megtaláltam az álomkép mását. Ez az itt fent. Victor Hugo regényében Jean Valjean megjárja a poklok poklát, és az út legnehezebb része a saját lelkén át vezet. Azt lopja meg, aki segített neki, majd annak nagylelkű kegyelmét éli át, akit meglopott. Ez kényszeríti a térdeire. A kegyelmet átélt Jean Valjean később könyörülni tud a forradalmáron, akit kis híján elkap az ítélet. Lemegy vele a kanális mocskába, mint a jó pásztor, és a vállaira emelve, heroikus erőfeszítésekkel megmenti őt. A párizsi olimpia erre a kanálisra emlékeztetett. Jean Valjean pedig arra, hogy a hitüket megvalló, saját mocskukból megmosott keresztények az egyetlenek, akik ma is megmenthetik a forradalmárokat.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK