Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Elmélkedések

A történelem szemétdombjára való kereszténység

Van, aki szereti a Divinity-t, és van, aki nem, ennyi biztosan kiderül ebből a szilveszteri nem-ajánlóból: „Gonosz, embertelen, inhumánus, keresztény fundamentalista, vallási fanatikus, farizeus, bigott és gyűlölködő fideszes szennyoldal ez, aminek a szerzője teokráciát akar bevezetni, rá akarja kényszeríteni az undorító, gyilkos és destruktív vallását az egész társadalomra. Gyűlölöm a kereszténységet, soha nem leszek hajlandó részt venni ebben a történelem szemétdombjára való elmebeteg vallásban (két hányás ikon).” Szóval ő például nem szereti sem a Divinity-t, sem a kereszténységet. Egyébként mindegy is, hogy a szerző milyen címkéket aggaszt rám és a blogra (talán csak a „fideszes szennyoldal” zavar egy kicsit, abból is a „fideszes”), a lényeg inkább a kereszténységről alkotott véleménye. A keresztény vallás szerinte „undorító”, „gyilkos”, „destruktív”, „elmebeteg”, „a történelem szemétdombjára való”. Erre szeretnék röviden reagálni, mert ez viszont fontos.

bővebben

Adventi liturgiánk

A mostani adventi időszakban Dórámmal egy liturgikus imakönyvet használunk, amit texasi barátainktól kaptunk, teleírva kedves jókívánságokkal. Ez az imakönyv segít ráhangolódni arra, hogy megfelelőképpen imádjuk az Isten Fiát, akinek a megtestesülését ünnepeljük minden Karácsonykor. Ez ugyanis egyáltalán nem mindig sikerül. A liturgia szavakat ad a szánkra, amelyeket időnként nehéz megtalálni önmagunkban, pláne az ünnepi rohanásban. Ezek a szavak most pont úgy mosnak át, ahogy a mindennapi mosakodás, és hasonló rutinszerű elköteleződést is kívánnak. A napi szövegmennyiség elolvasása kb. 20-30 percet vesz igénybe, mert sok elemből áll.

bővebben

Sic transit gloria mundi

Teljesen megdöbbentem a festmény méretein. Csak felnézni lehet rá, és még úgy is hatalmas. Sokáig bámultam a londoni National Gallery falán. Odabilincselt magához, és lassan átköltözött a lelkem virtuális – bár nagyon is valós – képtárába. Ez harmincegy éve volt.

bővebben

Ünnepi hétköznapok Tíruszban

Nagyon szeretem Az apostolok cselekedeteiben azokat a részleteket, amelyeket Lukács szinte mellékesen illeszt a történethez, mert ezek olyan természetességgel engednek betekintést az első keresztények hétköznapjaiba, ahogyan azok megtörténtek. Pál Jeruzsálembe vezető útja kapcsán Lukács például a következő részletekbe avat be bennünket: „Amikor elbúcsúztunk tőlük, útnak indultunk, és egyenes irányban haladva Kószba érkeztünk, másnap Rodoszba, onnan pedig Patarába. Ott találtunk egy Föníciába induló hajót: beszálltunk és elhajóztunk. Miután Ciprust megpillantottuk, és bal kéz felől elhagytuk, Szíria felé tartottunk, és kikötöttünk Tíruszban, mert a hajó ott tette ki a rakományát. Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig. Ők a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. Amikor pedig eltöltöttük ezeket a napokat, és elindultunk, hogy utunkat folytassuk, valamennyien elkísértek bennünket feleségükkel és gyermekeikkel a városon kívülre, és a tengerparton térdre esve imádkoztunk. Ezután elbúcsúztunk egymástól, mi hajóra szálltunk, ők pedig visszatértek otthonukba.” (ApCsel 21,1-6)

bővebben

A feltámadás hegei

Egyszer arról faggattak egy öreg remetét, hogy fájni fognak-e az emlékeink a mennyek országában. Azt akarták megtudni tőle, hogy emlékezni fogunk-e az elhagyatottságra, az árulásra, a megcsalatásra, a gyászra. Érezni fogjuk-e ott azt, amit ebben az életben elkövettek ellenünk? Emlékezni fogunk-e egyáltalán az itt eltöltött éveinkre? Gyászoljuk-e majd azokat, akik nem lesznek velünk a mennyek országában? Fájni fognak-e az emlékek?

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK