Elmélkedések

The Times egyszer megkeresett több neves írót, hogy fejtsék ki, szerintük mi a baj a világgal. G. K. Chesterton rövid választ küldött vissza a szerkesztőségnek: „Tisztelt Uram! Én magam. Üdvözlettel: G. K. Chesterton.” Ebben a szellemben szeretnék egy csokor igét egyszerűen idetenni, hogy a választások előtti napokban (és majd utána is!) elmélkedjünk rajtuk. Ezek az igék rólunk – választókról, emberekről, keresztényekről – szólnak. Nekünk, nekem, hozzám szólnak – és talán hozzád is.

A keresztény hagyományban a Nagyhét szorosan összekapcsolódik a bűnbánattal. A mostani Nagyhét pedig a választásokkal. Ezt a kettőt szeretném én pedig összekapcsolni most egy olyan bűnnel, amelyről ritkán esik szó, pedig ott terpeszkedik az életünk közepén. Ha van emberi tulajdonság, amit szinte minden másnál csúnyábbnak látok, az a hálátlanság. Én sem vagyok ebben vétlen, sőt. Annak idején sok konfliktusom volt édesapámmal. Gyakran éreztem igazságtalannak. Voltak vele szemben jogos kritikáim, és fájó sérelmeim. De arra is emlékszem, amikor rádöbbentem, hogy neki milyen nehéz volt velem. Eszembe jutottak szavak, amelyekkel én bántottam meg őt. Az én méltánytalanságaim felé. Már elment, de olyan szívesen rendeznék még vele egy dolgot. Azt, amikor egy feszült helyzetben szóba hozott egy könyvet, amit nekünk olvasott, és én úgy tettem, mintha nem emlékeznék, melyik könyvre utal. Pedig egyébként mennyire szerettem azt a könyvet, és mennyire szerettem azt is, amikor olvasta nekünk! Olyan szívesen elmondanám neki, hogy ez bánt engem. Egyszer később megpróbáltam szóba hozni, de akkor már demens volt, nem hiszem, hogy értette, amit mondok.