Elérhetővé váltak a NEXT konferencia anyagai! Ez az a konferencia, ahol Rod Dreher és Pocsaji Miklós mellett engem is felkértek egy előadás megtartására. Bonhoeffer kérdezte annak idején: „Ki számunkra Jézus Krisztus ma?” A NEXT egy fojtogató kulturális pillanatban tette fel ugyanezt a kérdést. A konferencia a jelenben kereste az egyház küldetésének jövőjét, és ehhez a múltba is visszapillantottunk, hogy érthessük magát a jelent. Az én előadásom címe például ez volt: Kulturális amnézia: a kulturális ébredés előfeltétele az ébredésnek? Amiről beszélgettünk, meghatározóbb és fontosabb, mint ez a mostani választási kampány. Hogy miért, az kiderül az előadásokból. Mindenkit bátorítok, hogy nézzétek meg őket!
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Elmélkedések
A hálátlanság vétke
A keresztény hagyományban a Nagyhét szorosan összekapcsolódik a bűnbánattal. A mostani Nagyhét pedig a választásokkal. Ezt a kettőt szeretném én pedig összekapcsolni most egy olyan bűnnel, amelyről ritkán esik szó, pedig ott terpeszkedik az életünk közepén. Ha van emberi tulajdonság, amit szinte minden másnál csúnyábbnak látok, az a hálátlanság. Én sem vagyok ebben vétlen, sőt. Annak idején sok konfliktusom volt édesapámmal. Gyakran éreztem igazságtalannak. Voltak vele szemben jogos kritikáim, és fájó sérelmeim. De arra is emlékszem, amikor rádöbbentem, hogy neki milyen nehéz volt velem. Eszembe jutottak szavak, amelyekkel én bántottam meg őt. Az én méltánytalanságaim felé. Már elment, de olyan szívesen rendeznék még vele egy dolgot. Azt, amikor egy feszült helyzetben szóba hozott egy könyvet, amit nekünk olvasott, és én úgy tettem, mintha nem emlékeznék, melyik könyvre utal. Pedig egyébként mennyire szerettem azt a könyvet, és mennyire szerettem azt is, amikor olvasta nekünk! Olyan szívesen elmondanám neki, hogy ez bánt engem. Egyszer később megpróbáltam szóba hozni, de akkor már demens volt, nem hiszem, hogy értette, amit mondok.
Kampánycsend – Hamar Dávid írása
Van egy szellemes magyar közmondás: „Úgy került bele mint Pilátus a krédóba.” Ha valaki elolvassa János evangéliuma 19. fejezetének első 16 versét, akkor láthatja, hogy a mondás nem csak humoros, de éleslátó is. Teljesen „biblikus”, mondhatni. Pilátus ebben a 16 versben futkos, kérdez, tárgyal, győzköd, stratégiázik és sodródik. A mai divatos politikai szótárunk szerint úgy mondanánk, „vergődik”. A történet és a végkifejlet, amibe torkollik, még a vallástalanok előtt sem ismeretlen. Megy a huzavona, Pilátus enged, Jézust pedig kivégzik.
Reggeli naplójegyzetek a Deuteronomiumról (2) – Ugyanúgy, ahogy Izráel
„Széírben meg a hóriak laktak azelőtt, de Ézsau fiai elfoglalták a birtokukat, kiirtották maguk elől őket, és a helyükbe telepedtek, ugyanúgy, ahogyan Izráel bánt azzal a földdel, amelyet az ÚR adott neki birtokul.” (5Móz 2,12)
Izráel egyedülálló szerepe vitathatatlan az Ószövetségben. Vitathatatlan az is, hogy az ÚR adta nekik Kánaán földjét birtokul. Azonban érdekes részletek bukkannak fel ebben a fejezetben, amelyeket bibliaolvasókként gyakran figyelmen kívül hagyunk. Ilyen például az, amit a szöveg több környező néppel kapcsolatban hangsúlyoz.
Reggeli naplójegyzetek a Deuteronomiumról (1) – Bolyongás
„Tizenegy napig tartott az út a Hórebtől Kádés-Barneáig, a Széír hegyén át.” (5Móz 1,2)
Vajon miért emeli ki a bibliai szöveg, hogy tizenegy napig tartott az út a Sínai-hegytől (a Hórebtől) a Kánaán földje déli határán elhelyezkedő oázisig (Kádés-Barneáig)? Nyilván ezzel jelzi, mekkora a kontraszt a földrajzi távolság és a negyven év között, ameddig Izráel népe ténylegesen vándorolt a pusztában. Szükségtelen volt, hogy ennyi ideig bolyongjanak, a hitetlenségük miatt kellett a pusztában vesztegelniük.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK