Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu, amit úgy hívtak, hogy Dogmatikus Kereszténység. Sokan, sokáig éltek benne békességben, jólétben, keveset tudva az erdőn túli világról. A Dogmatikus Keresztények úgy hitték, magától Istentől kapták a Bibliát, Istennek pedig mindig igaza van, és azokon az esős napokon, amikor mégsem látják őt igaznak, bizonyosan tévednek. Szörnyű és gonosz lett volna ennek az ellenkezőjét feltételezni, kicsik is ők ehhez, ezért elhessegettek maguktól minden kételyt, és kérdezősködés helyett favágással töltötték idejüket. Az erdőből hazatérve esténként...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Spiritualitás
Miről nem szól a Nashville-i Nyilatkozat?
A Nashville-i Nyilatkozat azzal a céllal született, hogy megvallja, amit a Szentírás és a keresztény egyház a szexualitásról és a házasságról évezredek óta tanít. A szövegezői szerint a Nyilatkozatot az tette szükségessé, hogy ennek a tanításnak a helyességét az elmúlt években – a kultúra változásával összhangban – sokan a kereszténységen belül is megkérdőjelezték. A Nyilatkozat nem akar semmi újat állítani ahhoz képest, amit a Szentírás alapján a keresztények évezredek óta hisznek, csak megvallja a hagyományos keresztény álláspontot és kinyilvánítja az abban való változatlan hitet. Mivel...
Öt ok, hogy a homoszexualitás kérdése miért nem adiaphoron
Adiaphorának (közömbösnek) nevezik hagyományosan azokat a kérdéseket, amelyekről a kereszténységen belül legitim módon lehet másként gondolkodni. Ilyen volt kezdetekben az, hogy egy keresztény ehet-e húst, amit korábban bálványoknak áldoztak, megkülönböztessen-e a héten egy napot a többitől, vagy hogy milyen sorrendben végezzék az istentisztelet különböző elemeit. Fontos, hogy a kereszténységben vannak másodlagos kérdések, hiszen ez teszi nyilvánvalóvá, hogy vannak elsődleges kérdések is, amelyekben keresztényekként viszont egyetértünk. Ezért tudnak ma is Krisztusban összekapcsolódni...
Együttműködés megegyezés nélkül?
Hívő életem kezdetén John White volt az egyik hősöm. A harc és a Vezesd népemet! c. könyvei a Harmat Kiadó első kiadványai közé tartoztak, szinte megjelenésük pillanatában befaltam őket. Az első könyv is, amit angolul olvastam (Magnificent Obsession), John White írása volt. Vonzott White lelkülete, mert egyaránt megvolt benne az igazság szeretete és az Istennel való átélés mélysége, a változásra való készség és az evangéliumhoz való ragaszkodás, a nyitottság és a szentség utáni vágy. John White egy időben Bolíviában volt misszionárius, ahogy egy nyár erejéig én is, és az angol evangéliumi...
Képzeletbeli beszélgetés Krisztusról és a keresztény egységről
Gondolatban repüljünk vissza a Kr. u. 4. századi Milánóba, mondjuk 385-be. Éppen most érkezett a városba Auxentius püspök, akit Alsó-Moesia egyik Duna-parti városából, Durostorumból helyeztek át Milánóba. Auxentius az anyacsászárné támogatását élvezi, aki azt kéri Ambrus püspöktől, hogy engedje át neki a basilica Portianá-t, a keresztények egyik fontos gyülekezőhelyét, hogy ő is szolgálatba állhasson. A dolog azért sürgős, mert húsvét ünnepe közeledik, amikor a kereszteléseket végzik, és a szokásosnál is nagyobb tömegek hallgatják az igehirdetéseket. A kéréssel csak egy probléma van:...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK