Egy elfeledett forma (2): hogyan olvassuk az allegóriákat?
William Righter szerint „az allegória a didakticizmus hagyományos eszköze” (in Clifford: The Transformation of Allegory, vi.). Ez jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy – Gay Clifford szavaival – a forma „kiment a divatból”, hiszen a mi korunk talán soha nem látott bizalmatlanságot mutat a művészet tanító céljával szemben. A horatiusi dulce et utile (vagy prodesse et delectare) kettősségéből korunkat az édes és gyönyörködtető érdekli, a hasznos és nevelő célzat inkább idegesíti. Az allegóriával szembeni bizalmatlanság azonban részben a didaktikus szándék félreértéséből, vagy rossz...
Egy elfeledett forma (1): mi az allegória?
Angol irodalomból írt diplomamunkámban két középkori allegorikus művet hasonlítottam össze egymással. Mikor beadtam a témajavaslatot, leendő témavezetőm visszakérdezett, hogy biztosan ezzel akarok-e foglalkozni, mert a 20. század végi ember nem igazán lelkesedik már az allegorikus művekért. Mivel engem viszont lelkesített a dolog, elvállalta a témavezetést, de a modern ember ízlését illetően igaza volt. A 19-20. századi regények (mondjuk a modernizmus fénytelen időszakát leszámítva) sokkal olvasmányosabbak, mint a hozzájuk képest darabos és didaktikus allegóriák, amelyek jelentéséhez sem...
„Ne úgy gondoljanak a szexre, mint ami jár nekik”
A poszt címe a 444.hu nemrég megjelent cikkének teljesen logikus és helyes konklúziója. A cikk az ún. „incel” (saját akaratukon kívül cölibátusban élő) férfiakról szól, illetve arról a nemrég született felvetésről (és annak kritikájáról), hogy „a szex újraelosztására” lenne szükség. Ha valaki most jobbra meg balra néz, hogy ugyan kinek jut eszébe ilyen eget rengető hülyeség, annak ébresztő: bizony olyan világban élünk, ahol ilyesmit időnként felvetnek és egészen komolyan meg is vitatnak. Aztán többnyire el is vetnek, mint a 444.hu cikk szerzője, de az ilyen felvetések jellemzően csak úgy...
Marx, Mao, Marcuse és a rituális apagyilkosság
Ötvenéves a huszadik század messze legjelentősebb társadalmi fordulata, az 1968-as diáklázadásokban testet öltő kulturális forradalom. Ez a forradalom gyökeresebben átalakította a nyugati társadalmakat, mint bármely más korábbi lázadás az azt megelőző évszázadokban. Politikai értelemben csak bolhacsípés volt a polgári berendezkedésnek, főleg ha a Nagy Francia vagy a Nagy Októberi forradalom radikális társadalommérnökösködésével vetjük egybe, amely nem egyetemek néhány hétig tartó elfoglalásáról szólt, hanem a tulajdonviszonyok teljes átalakításáról és egész társadalmi rétegek likvidálásáról....
A szolgálólány meséje továbbra is mese
Megy a második évad, és A szolgálólány meséje továbbra is elképesztően izgalmas. Progresszív. Propaganda. Nem, nem úgy, mint az evangéliumi keresztény filmek. Az evangéliumi filmek zöme úgy propaganda, hogy az csak annak nem nyilvánvaló, aki ezt is várja el az evangéliumi filmektől. A szolgálólány meséje egyáltalán nem nyilvánvaló propaganda, mert a forgatókönyvírók és a rendezők értenek ahhoz, hogyan kell szimbólumokkal bánni és jó filmet csinálni. (Várom, mikor értik meg végre a pragmatikusan gondolkodó amerikai keresztény producerek, hogy akár propagandát is meg lehet jól csinálni.) A...
Félelem és reszketés – Előhang variáció
(A Félelem és reszketésben a hitet kívülről fürkésző Johannes De Silentio négy változatban gondolja végig Ábrahám és Izsák drámáját. Ez az V. az én hívő változatom.) Kora reggel volt, Ábrahám idejében fölkelt, megfogta Sára öreg kezét, csókot nyomott az arcára, majd némán útnak indult Izsákkal. Sára az ablakból utánuk nézett, és ugyanaz a nyugtalanság fogta el, mint fiatal feleségként Ur-Kaszdimban. Ábrahám lelke is nyugtalan volt, mindvégig Istenhez kiáltott, aki érti ezt az érthetetlen szörnyűséget és bizonyította már, hogy az elhaltból is elő tudja hozni az ígéret gyermekét. Három napig...
A nép ópiuma
A vallástalanság a nép ópiuma. Elfeledteti a nyomasztó gondolatot, hogy van valaki felettünk, akinek engedelmességgel tartozunk, és csillapítja a lelkiismeretfurdalást, hogy nem adunk neki hálát. Elhiteti velünk, hogy mindenben egyenlőek vagyunk, holott számtalan különbség és hierarchia járja át a valóságot. Könnyebbé teszi a kozmikus lázadást. Abba az álomba ringat, hogy magunknak szabhatunk törvényt, eldönthetjük, mi a jó és mi a rossz, holott ez már rég el van döntve, és egyáltalán nem tőlünk függ. Mákonyos utópiaként tár elénk soha meg nem valósuló jövőt – nevezzük azt kommunizmusnak,...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK