Egy kívülálló véleménye a keresztényekről
Mindig tanulságos, amikor kívülállók mondanak véleményt a keresztényekről, de különösen izgalmas, amikor ezt egy objektív ítéletre törekvő állami hivatalnok teszi. Néhány rövid megjegyzéssel ellátva bemásolom ide ifjabb Plinius (Caius Plinius Caecilius Secundus) és Traianus római császár levélváltásának a keresztényekkel kapcsolatos bánásmódról szóló részletét. Ifjabb Plinius a Kr. u. 110-es évek elején legátus volt Bithüniában, amikor a keresztények ügye elé került. A keresztények nem akartak áldozatot bemutatni a császárnak, ezért összeütközésbe kerültek az elvárt állami ideológiával....
Darwinizmus, esszencializmus és a teremtés határai
Amikor azon gondolkodom, hogy vajon mi tette Darwin elméletét annyira népszerűvé a huszadik században, annak ellenére, hogy kezdettől rendkívül erős bírálat érte az elmélet empirikus alapjait, újból és újból a filozófiánál kötök ki. Minél többet olvasok a darwinizmusról és az abból született eredetelméletekről, annál inkább meg vagyok győződve arról, hogy nem az empirikus tudomány választja el egymástól a darwinizmus híveit és kritikusait, hanem a metafizika. Nem tudományos, hanem tudományfilozófiai vitával van dolgunk. Azt, hogy a Föld nem lapos, egyetlen tudós sem vitatja, mert empirikus...
A természetben észlelt „nem optimális” tervezésről
Ahogy követtem az Intelligent Design (Értelmes Tervezettség) körüli vitákat, újból és újból belefutottam abba az ellenérvbe, hogy ha az élet folyamatai valóban tervezettek, akkor miért észlelünk olyan dolgokat a természetben, amelyek azt mutatják, hogy a „terv” messze nem optimális. Példának elő szokott kerülni az ember fogazata, csípője, gerince, szemretinája, vakbele, farokcsontja, DNS-ében felhalmozott „hulladék" gének, vagy az, ahogy egyes növények hasznosítják a napfényt, és más jelenségek, amelyek (az érvelők szerint) lehetnének jobbak is, ha valóban egy tökéletes Isten tervezte őket....
„Gúmbédenszbend”
A nyolcvanas évek elején édesapám egyik nap egy Goombay Dance Band bakelit lemezzel jött haza. A következő években karcosra hallgattam. Ezt most azért merem bevallani, mert divatba jött megint a nyolcvanas évek zenéje, és kevésbé ciki leírni, hogy ez a muzsika fontos része volt az életemnek. Nemrég tudtam meg, hogy német (!) együttesről van szó, mint a Boney M (arról se tudtam, hogy német, de most már értem, miért nem hallottak róla amerikai ismerőseim). A „Gúmbédenszbend” nekem az Eldorádó, a jamaicai nap, a Marakesh meg a Robinson Crusoe szigete utáni romantikus vágyakozást jelentette....
Bonhoeffer a halál legyőzéséről
„Húsvét? Mi bizony inkább a meghalást látjuk, mint a halált. Hogy miként kezeljük a meghalást, az fontosabb nekünk a halál legyőzésénél. Szókratész legyőzte a meghalást, Krisztus viszont a halált győzte le mint ἔσχατος ἐχθρὸς–t [1] (1Kor 15,26). A meghalás legyőzése még nem azonos a halál legyőzésével: a meghalás legyőzése az emberi lehetőségek körébe tartozik, a halál legyőzése viszont a feltámadás. Nem az ars moriendi-ből [2], hanem Krisztus feltámadásából fújhat friss, tisztító szél a mai világba. Itt van a válasz. Arkhimédész mondására: δῶς μοι πᾶ στῶ καὶ τὰν γᾶν κινάσω [3]. Sok minden...
Luther Krisztus szenvedésének szemléléséről
„A Krisztus szenvedését akkor szemléljük helyesen, ha rá figyelve megrémülünk, és lelkiismeretünk kétségbe ejt. Mindez abból ered, hogy Isten haragjának a bűn és a bűnösök elleni engesztelhetetlen szigorát és komolyságát látjuk meg abban, hogy ő egyetlen, legkedvesebb Fiát nem szabadította ki a bűnösök kezéből, hanem helyettük őt sújtotta szörnyű büntetéssel, miként Ézsiás próféta mondja: 'Népem bűne miatt őt sújtottam' (Ézs 53,5). Mi történik majd a bűnösökkel, ha szeretett Fiát így sújtja? A bűnösök ítélete kimondhatatlanul és elviselhetetlenül súlyos kell, hogy legyen, ha egy ilyen nagy...
Eszmék ellen csak eszmékkel lehet harcolni
Ha valamit a kereszténység története megtanított az emberiségnek, az az, hogy politikai eszközökkel nem lehet eszméket legyőzni. A kereszténység az üldöztetések ellenére terjedt el az egész Római birodalomban egyetlen generáció alatt. Az egyház Kínában az után nőtt korábbi méretének sokszorosára, hogy a kommunista hatalom kiűzte az országból a misszionáriusokat, a gyülekezeti vezetőket pedig bebörtönözte vagy kivégezte. Iránban jelenleg a síita diktatúra és az akasztógépek árnyékában él át robbanásszerű növekedést a kereszténység. Mi tanítottuk meg a világnak, hogy a legerősebb eszmék nem...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK