Jézus, a felettes én?

Puzsér Róbert a magyar ugar komor tekintetű Keresztelő Jánosa. Bőrruhában, loboncos hajjal feddi a népet bűnei miatt. Verbális ostorcsapásai legkevésbé a Heródeseket, szeretőiket, és azt a kultúrát kímélik, melyben a félszívű vallás és a csillogó-villogó, de belül üres és gonosz celebkultusz parázna táncot járhat egymással. Talán nem volt még olyan szereplő ezen a táncparketten, akinek ne kellett volna meghallania a „próféta” dörgedelmes, megtérésre hívó hangját. Puzsér még az El Camino zarándokútját is szálanként tépte darabokra. Mondhatnánk, hogy előtte semmi sem szent, de éppen azt akarom...

bővebben

Legjobb olvasmányaim 2015-ben

Szokásomhoz híven év végén most is összegyűjtöttem a legjobb olvasmányaimat. Több kifejezetten hosszú köteten rágtam át magam idén, ezért kevesebb könyvet tudtam végigolvasni, mint máskor, de így is sok jó élményem volt. Voltak olyan könyvek, amelyektől többet vártam. Ilyen volt például Flaubert-től a Salambo, vagy Goldingtól A torony, illetve régi hithősömtől – Sundar Singhtől – a Látomások a szellemvilágról című (már-már spiritizmusba hajló) spirituális kotyvalék. Viszont klassz felfedezéseim is voltak és rendkívül kellemes meglepetések is értek. A hagyományos három kategóriában (teológia,...

bővebben

Ki lesz az első bátor transzfajú?

Mikor Heidl György megírta Mi, transzkorúak című szatirikus cikkét, legrosszabb lázálmomban sem gondoltam, hogy valaha bárki is így gondolhat magára, mármint hogy tényleg transzkorúnak higgye magát és ami még fontosabb: mások is komolyan vegyék ez irányú identitását. Naiv voltam. Nemrég hírül adta a média, hogy megvan az első nyíltan felvállalt transzkorú identitású embertársunk is. Stefonknee Wolscht. A hétgyerekes kanadai családapa 46 évesen jött rá, hogy ő valójában nő, sőt, most éppen (52 évesen) hatéves kislány. Wolscht otthagyta új identitásával szemben intoleráns családját és örökbe...

bővebben

Dártvéderke

Kötelező körként elmentünk megnézni az új Star Wars epizódot, az Ébredő erőt. Utólag nekem találóbb címnek tűnik a Dártvéderke. Nem csak a negatív főhős miatt, aki nagyapja (Darth Vader) árnyékaként idétlenkedik a képernyőn, miközben apja (Han Solo) és anyja (Leia) szerepe sem kevésbé kínos. (Ez nem spoiler, szinte minden előzetesben benne van, a filmben sem kell sokat várni, hogy kiderüljön.) Ez az epizód úgy, ahogy van egy komikus utánérzés. Nincs benne sem ébredő, sem szunnyadó erő. Különösebb izgalom sem. Látvány persze van. De hol van már az ámulat, amit akkor éreztünk, mikor Luke a...

bővebben

Ez már nem a posztmodern

Volt néhány évtized, amikor úgy tűnt, a felvilágosodás projektje megakadt és a magabiztosan zakatoló modern nyugati világ kissé megszeppent. Ezt neveztük posztmodern kornak. Francois Lyotard megírta a Nagy Elbeszélések végéről szóló értekezéseit, Michel Foucault kimondta, hogy az őrület perspektíva kérdése, Derrida bezárt minket a nyelvbe, John Barth pedig azzal sokkolt bennünket, hogy az irodalomban már csak újrahasznosítani tudunk, ezért nem maradt más, mint hogy játszadozzunk! És mi játszani kezdtünk, mintha semminek nem lenne már tétje. Minden viszonylagossá vált. Bizalmatlanok lettünk...

bővebben

Telekom Egyház?

Nem vagyok Ákos-rajongó (talán egyetlen számát tudom csak felidézni), nem is néztem volna meg a vele készült ominózus interjút, ha a Telekom nem tette volna Ákost indexre. Viszont régóta Telekom-előfizető vagyok, és most komolyan azon kezdtem gondolkodni, hogy váltok. Nem Ákos miatt, hanem a Telekom vallási türelmetlensége miatt. Az egyáltalán nem zavar, hogy a Telekomnak feminista vezetői vannak. Az viszont igen, hogy a Telekom ideológiai háborút indít, és ezzel állásfoglalásra késztet. Hasonló lépéseket akkor tesznek cégek, ha valakiről kiderül, hogy szexuális erőszakot követett el vagy...

bővebben

Nobel-díjas tudósok Istenről (Rabi és Salam)

Ezzel a sorozattal nem azt akarom bizonyítani, hogy van Isten (ezt már az első cikkben is leszögeztem), hiszen Isten létezését nem az dönti el, hogy hány Nobel-díjas hisz benne. Az idézetekkel annak az állításnak a képtelenségét akarom megmutatni, hogy az Isten létezésébe vetett hit a tudománnyal kapcsolatos tudatlanságból fakadna. Közben természetesen tisztában vagyok azzal, hogy egy természettudós vallással kapcsolatos gondolatai nem érnek többet egy teológus által megfogalmazott gondolatoknál. (Ha Istent akarom megismerni, inkább a teológusokat olvasom.) Viszont abban a kérdésben, hogy a...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK