„Akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért”

„Ya rabbi Yasu!” – kiáltotta egyszerre a 21 narancsruhába öltöztetett kopt keresztény, amikor az IS fekete ruhás hóhérai nekiálltak lefejezni őket a líbiai tengerparton. „Ya rabbi!” arabul olyasmit jelent, hogy „Uram!”, vagy „Ó, uram”, esetleg „Segíts, uram!” Eredetileg Allah megszólítása volt ez, de a térdre, majd kivégzésükhöz hasra fektetett keresztények Jézushoz beszéltek. Majd fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért. Azért haltak meg, mert a kereszt népéhez tartoztak. Az IS mondja ezt. Ők egyébként nem provokálták, hanem szerették a muszlimokat. Amikor az arab tavasz idején...

bővebben

Az evangéliumi hozzáállás a homoszexualitáshoz

A livingout.org honlap készítői nyíltan elismerik jelenlegi vagy múltbeli homoszexuális vágyaikat, de azokhoz evangéliumi módon akarnak viszonyulni, és ebben szeretnének másoknak is segíteni. Honlapjukon a „Mit hiszünk?” fül alatt közzé teszik a brit Evangelical Alliance Biblical and pastoral responses to homosexuality (Bibliai és pásztori válaszok a homoszexualitásra) c. állásfoglalását, melyet saját álláspontjukként fogadnak el. Lefordítottam a nyilatkozatot, szerintem érdemes elolvasni, mert összefoglalja azokat a sarokpontokat, amelyek az evangéliumi hozzáállást meghatározzák. Ezek...

bővebben

Miért van ennyi szó a homoszexualitásról?

Gyakran hallom a kérdést barátaimtól is, kritikusaimtól is: miért kell ennyit beszélni a homoszexualitásról? Az előző cikkem miatt megint felvonhatták némelyek a szemöldöküket. Jogos a kérdés, vajon nem aránytalanul sok szó esik-e a valóságnak erről a viszonylag keveseket érintő szeletéről, miközben más területeken őrült nagy bajok vannak az egyházzal és a világgal. Ez valami evangélikál monománia, hogy most mindenki kötelezően a homoszexualitásról beszél? Miért kell egyáltalán magát a szexualitást ennyire középpontba állítani, de ha már ez a helyzet, miért pont a homoszexualitás kerül...

bővebben

Kik azok a homofóbok?

Egy közlemény pár napja homofóbnak minősítette azokat, akik támogatják a házasság hetéről szóló rendezvénysorozatot. Most nem a házasság hetéről akarok írni, nem is a házasságról, hanem egy sokkal kevésbé fontos dologról, magáról a homofóbia szóról, amire felkaptam a fejem. A valóság leírására nem nagyon lehetett volna semmitmondóbb, alkalmatlanabb és idétlenebb kifejezést találni ennél. Kutatok az emlékeim között, de azt hiszem, még életemben nem találkoztam homofób emberrel. Olyat sokat ismerek, aki viszolyog a férfiak (vagy nők) közötti szerelemtől, a homoszexuális életmódtól, attól, hogy...

bővebben

Még egyszer a hajadonokról – és rólunk

Elmondom egyszerűbben, érthetőbben és személyesebben is azt, amit az előző bejegyzésben teológusul írtam. Vajon miért tanácsolta Pál a korinthusi hajadonoknak, hogy a súlyos nehézségek és a vég „közelsége” fényében fontolják meg a függetlenséget? Azért, mert tévesen azt hitte, Krisztus még az ő idejükben el fog jönni? Ha igen, akkor Pál félrevezette ezeket a szerencsétlen lányokat, ráadásul egy olyan kérdésben, ami mélyen a húsukba vágott. Ez nem csak miattuk lenne baj, de miattunk is, akik ezek után hogyan hihetnénk Pálnak, amikor más területeken ad apostoli tanácsokat és rendelkezéseket?...

bővebben

Pál tévesen gondolta, hogy közel a világvége? (1Kor 7)

A blogközi párbeszéd jegyében szeretnék reagálni arra a dilemmára, amit Sytka egy friss blogbejegyzésben vázolt fel az 1 Korinthus 7-tel kapcsolatban. A dilemma lényege az, hogy ha Pál úgy gondolta, hogy közel a világvége (Sytka ezt az értelmezést fogadja el, bár a cikk végén elvi nyitottságot mutat más magyarázatra is), és ennek fényében tanácsolta a szűz lányokat, hogy ne menjenek férjhez, vajon lehet-e Istentől ihletett, amit tanácsolt, illetve ha nem, milyen alapon fogadjuk el Pál apostoli tanácsait más esetekben? A Sytka által felvetett dilemma érthető és jogos, amennyiben elfogadjuk a...

bővebben

Jézus igen, evangéliumi etika nem?

Etikai paradigmaváltás zajlik a nyugati kereszténységben (vagy egyes szegmenseiben), mely a szemünk láttára veri szét az evangéliumi erkölcs korábban megkérdőjelezhetetlennek gondolt építményét (leglátványosabban a szexuális etika terén). Mégsem új jelenségről van szó, legfeljebb számunkra új és sokkoló ez. A mostani paradigmaváltás lényege ugyanaz, mint ami az őskereszténységet is fenyegette: Jézus és az evangéliumi etika különválasztása. Vagyis a tévhit, hogy Jézus és a vele való kapcsolat megélése elválasztható az apostoli hagyomány erkölcsi vonatkozásaitól. A második századi gnosztikusok...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK