Identitása: Jézus Krisztus rabszolgája
Manapság annyira sokszor halljuk pulpitusokról, személyes bátorításokban, vagy épp polemikus youtube videókban, hogy új identitásunk alapja Isten atyai szeretete, vagyis hogy mi Isten szeretett gyermekei vagyunk Krisztusban (ez egyébként mélyen igaz!), hogy a keresztény közbeszédből szinte teljesen kiszorult a hívő identitás egy másik, hasonlóan fontos képe: a szolga (vagy inkább rabszolga) mivoltunk Krisztusban. Holott amikor az apostolok saját identitásukról írtak, rendre ezzel a szóval jelölték önmagukat. Identitásom: rabszolga. Jézus Krisztus rabszolgája. Hadd mutassak néhány újszövetségi példát.
A hatalom filozófiája
Vajon a hatalom a szabadság korlátja? Rossz dolog? A kényszerről és az elnyomásról szól? A Tűzfal podcast huszonhetedik részében a hatalomról, illetve Marx, Foucault, Hegel és Nietzsche hatalomfelfogásáról beszélgetünk, Byung-Chul Han koreai filozófus Mi a hatalom? című könyvét is segítségül hívva. Vagyis a téma a hatalom filozófiája. Ez egy kétrészes beszélgetés első epizódja, a következő a hatalom teológiájáról fog szólni. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal...
Kút vagy út?
A keresztény lelkiségre sokan úgy tekintenek, mint egy mély kútra, amelybe alá kell szállnunk. A lelkiség lényege az Istennel való kapcsolat, az elcsendesedés, a szemlélődés, az önvizsgálat és az önmagunkról való megfeledkezés, a belső kastély bejárása, a formálódás, az imádkozó élet. Gazdag irodalma van ennek, különösen a monasztikus hagyományban, amely az ezredforduló környékén protestánsok közt is reneszánszát élte, és ma sem teljesen érdektelen. A kút képe kifejezi a modernitás sekélyességével és rohanásával szemben érzett tiltakozást, valamint a kétezer éves kereszténység spirituális öröksége iránti szeretetteljes vágyakozást.
A hiteles megszólalás három feltétele
Annak idején homiletika professzoromtól, Bryan Chapelltől tanultam, hogy a hiteles igehirdetésben három elem van: logosz, pathosz és ethosz. Ez valójában a klasszikus arisztotelészi retorikafelfogás jól ismert triásza. Mindhárom elem elengedhetetlen ahhoz, hogy az üzenetünk a hallgatók számára meggyőző legyen. Valahogy úgy, ahogy Pál apostol a fiatal thesszalonikai hívőknek írta: „Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is. Ti is tudjátok, hogyan éltünk közöttetek, a ti érdeketekben, ti pedig a mi követőinkké lettetek, és az Úréi, amikor sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét.” (1Thessz 1,5-6)
Hat rövid gondolat a gyermekvédelem szigorításához
A gyermekvédelem szigorítása kapcsán hat rövid gondolatom van:
1) Helyes, hogy kiemelt figyelem irányul erre a területre, és hogy mostantól még hangsúlyosabb lesz azon ügyek feltárása, amikor felnőttek visszaéltek a rájuk bízottak kiszolgáltatottságával. Nagy megkönnyebbülés, hogy a társadalmunk nem a pedofília iránti érzékenyítés irányába mozdult el, hanem épp az ellenkező irányba.
A megváltó arcú társ: a kegyelem
Áprily Lajos, erdélyi református költő írja Kálvin, 1535 című versében: „S két szót kiált a bibliás magasság / hogy megkondul belé a végtelen: / Eleve-elrendeltetés az egyik, / s megváltó arcú társa: kegyelem.” Erről a kegyelemről, vagy ennek valamely homályos, emberi leképeződéséről vitatkozunk hetek óta a magyar társadalom formális és informális fórumain, olykor higgadtan, máskor hevesen, néha érvekkel, máskor érzelmekkel. A bicskei pedofilügyben közvetve érintett embertársunknak adott elnöki kegyelem páratlanul mélyen hasított az életünkbe, az országunkba, egyházainkba, barátságainkba, testvéri kapcsolatainkba, és a szóról most minden eszünkbe jut, csak a megváltó arc nem.
Nem kért bocsánatot az áldozatoktól?
Újra és újra azt olvasom (cikkekben, posztokban, és itt meg a facebookon kommentekben is), hogy Balog Zoltán nem kért bocsánatot a gyermekbántalmazás áldozataitól. Nem vagyok a prókátora, a református egyház vezetési kérdéseibe sem dolgom beleszólni, meghallottam azok hangját is, akikben sok sérelem gyűlt fel az elmúlt évek feszültségei és konkrétan a püspökválasztás körülményei kapcsán, de nagyon zavar, hogy a nyilvánosságban megint egy igaztalan vád tapadt meg, amit ráadásul most egészen könnyű megcáfolni. Ezt még szeretném tisztába tenni, részben mert fáraszt, hogy újra és újra meg kell keresnem és be kell idéznem az idevágó mondatot, részben mert ennek okán valami másra is ráirányíthatom a figyelmet.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK