Nem, Krisztus nem a Sátánnak fizette az árat!
Micsoda groteszk, totális félreértése az evangéliumnak az a felvetés, hogy Isten a Vádlónak (a Sátánnak) fizette ki értünk az árat! Igen, a Vádló az életünkre tör. Azt akarja bizonyítani, hogy nincs békességünk Istennel, nincs megigazulásunk, nincs üdvösségünk. A szenteket vádolja éjjel-nappal, hogy így is megrabolhassa Isten dicsőségét. De miért tud az életünkre törni és vádolni? Azért, mert Istent is vádolja, Ádám vétke óta pedig mi is lázadók vagyunk, és tudja, Isten ítélete végre lesz hajtva, ha nincs kegyelem. Isten az igaz Bíró, és lesz napja az ítéletnek, amikor ő majd igazságosan ítél felettünk (Jel 20,11-14). Nem az utolsó ítélet ténye a kérdés, hanem az, hogy ki menekül meg azon a napon (Zsid 10,26-31). Aki nem hiszi, kezdje olvasni a Bibliát, ott van benne az első laptól az utolsóig, megszámlálhatatlan helyen. A Sátán kihasználja, hogy a vétkeink miatt halálos veszélyben vagyunk (Zsid 2,14-15), és a hazugság atyjaként azokat is kárhoztatja, akik viszont már a Közbenjáró által megmenekültek a bűn és a halál fogságából (Jel 12,10).
Várakozás
Lennék a hegyben fortyogó magma,
növekvő kalász kicsinyke magja,
szárnyait tervező parányi báb,
fekete gallyként játszva a halált,
duzzadó rügy a csupasz ág végén,
ebihal tóparti nádas szélén,
rozsomákbébi egy állatkertben,
elpróbált körtánc a bálteremben,
felhúzós kakukk a déli órán,
eladott Tesla az első útján,
tavon lennék mennydörgő rianás,
kemény havon gyöngyöző olvadás,
búzasör a hűtött jégszekrényben,
tartalékos őrnagy készenlétben,
tarackok csövébe töltött golyó,
deltája felé guruló folyó,
legénybúcsú végén az, aki szűz,
az aggszűz keblében éledő tűz,
kard, mi nem lett túl korán kirántva,
csomag, mely pihen az irattárban,
de rá lett téve régen a bélyeg,
mikorra vigyék a másik félnek,
lennék a másik fél, aki várja,
vagy messzi földre induló gálya,
öreg matróz a Horn-foki ködben,
nem is kérdve, hogy kiköt-e végre,
vagy új tengerre fújja a szél,
s tavaszra Él Doradóba ér.
Lennék mindez, ha a nyirkos halált
követi a biztos feltámadás.
A kegyelem evangéliuma és a hiperkegyelem
Nem, az evangélium nem az, hogy nincs velünk semmi baj, csak fogadjuk el Isten feltétel nélküli szeretetét. Ez a hiperkegyelem üzenete, amely különbözik az igazi kegyelem evangéliumától. A kegyelem igazi evangéliuma az, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta értünk engesztelő áldozatul, hogy ne kelljen a bűneinkben örökre elvesznünk, hanem bűnbocsánatot és életet kapjunk, és békességünk legyen ővele. Isten valóban szeret, de igaz is, velünk meg baj van, halált érdemlünk, ezért adta a Fiát értünk engesztelésül. A hiperkegyelem evangéliuma az önmegerősítésről szól, Istent is annak teszi a foglyává. A kegyelem valódi evangéliuma Krisztusról szól, aki a bűn és a halál fogságából vált meg bennünket.
The Last of Us és a Messiás
A Tűzfal tizenegyedik részében a The Last of Us című posztapokaliptikus filmsorozatról beszélgetünk, és hogy vajon miért van ilyenekre igény, hogyan telepszik rájuk a woke-ideológia, és miért mutatnak mégis akaratlanul Krisztusra. Bár látszólag idegen a téma a húsvéti ünnepektől, nagyon is van közük egymáshoz, mi legalábbis így gondoljuk. Az epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!
Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (8) – Lecsorduló olaj
„Azután öntött a fölkenéshez való olajból Áron fejére, és fölkente, hogy fölszentelje őt.” (3Móz 8,12)
Az egész 8. fejezet a főpapi szolgálatra való fölavatásról szól. A törvény részletesen leírja, hogy a főpapot (Áront és fiait) hogyan kellett megmosni, majd felöltöztetni (köntös, palást, éfód, hósen, süveg, homlokdísz), milyen áldozatokat kellett aznap bemutatni (bika és két kos), az áldozatok testrészeivel mit kellett csinálni (felmutatni, elfüstölögtetni, megenni, maradékot elégetni), és hogy a bemutatott áldozatok vérét hogyan kellett a fölszenteléshez alkalmazni (a második kos vérével például a főpap jobb fülcimpáját, jobb hüvelykujját és jobb nagylábujját kellett megkenni). Ezek mind fontos részletek, de hadd irányítsam helyettük most az olajra a figyelmet, amellyel a főpapot a szolgálatra fölkenték.
A felkelő nap az arcunkon
Lesslie Newbigin huszadik századi brit teológus-misszionáriusnak van egy gyönyörű hasonlata arról, hogy kik is vagyunk mi, keresztények. A hasonlat mögött Newbigin azon meggyőződése áll, hogy a keresztények közösségét csakis az új világ ígéretében érthetjük meg. A keresztények azok, akik hisznek az Isten eljövendő országában, amiről Jézus beszélt, és ennek az országnak első gyümölcsei és tanúi is egyben. Az Isten országa ereje szülte őket élő reménységre, arra a reménységre, melynek fókuszában is ennek az országnak az eljövetele áll. A keresztények arccal az új világ felé fordulva élnek, és az eljövendő ország csodálatos erejéről beszélnek a világnak. Istennel való megbékélésre hívnak, aki megszabadít a bűn és a halál fogságából az elmúlhatatlan, örök életre. Ezt a komplex igazságot világítja meg egy egyszerű kép.
Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (7) – Nagyobb tisztesség
„Mert a békeáldozatokból a felmutatott áldozati szegyet és a felajánlott combot elvettem Izráel fiaitól, és Áron papnak és fiainak adtam: örök rendelkezés ez Izráel fiainál.” (3Móz 7,34)
A törvényben azt látjuk, hogy a nép képviselőinek nemcsak a felelőssége volt nagyobb (lásd 4. rész), hanem nagyobb tisztesség is járt nekik. A felajánlott áldozatok legjobb részeiből kellett a papoknak adni (leszámítva a kövérjét): övék lett az áldozati állat combja és szegye. Ezzel a nép a megbecsülését és a tiszteletét fejezte ki az Istentől szolgálatba állított vezetők felé.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK