Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (1) – Azonosulás és engesztelés
„Tegye a kezét az égőáldozat fejére, hogy az kedves fogadtatásban részesüljön és engesztelést szerezzen.” (3Móz 1,4)
Ahogy reggeli csendességeimben haladok előre Mózes öt könyve olvasásában, és birkózom a héber szöveggel, a szavakkal és a nyelvtannal, a Tóra Istenének súlyos jelenlétét is érzékelem. Ez a jelenlét szent. Olyan, mint egy nagy hegy, amely fölém tornyosulva folyamatosan jelzi, hogy akár el is pusztíthat. Mint a lángoló és rengő Sinai-hegy az Egyiptomból éppen kimenekült nép számára. Lenyűgöző, félelmes és ijesztő.
A szeretet és az igazság tánca
Szükséges emlékeztetnünk magunkat arra, hogy az igazság szeretet nélkül haszontalan, mert ha „minden bölcsességnek birtokában vagyok (…) szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok” (1Kor 13,2). De tegyük mellé mindig azt is, hogy a szeretet pedig „[n]em örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal” (1Kor 13,6). A szeretet igazság nélkül alaktalan érzelgősség, folyton változó indulat, amelyhez jogtalanul vesszük kölcsön ezt a régi szót. A szeretet és az igazság egymást feltételező kapcsolatáról legtöbbet talán Jánostól tanulhatunk, akit az egyházi emlékezet úgy tart számon, mint a „szeretet apostolát”, aki Istent is úgy definiálja, hogy „szeretet (ἀγάπη)” (1Jn 4,16). A második leveleként ismert rövid írásában, amelyre most a figyelmet szeretném irányítani, a szeretet és az igazság egymást feltételező voltára mutat rá.
„Tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére”
A keresztény hit két központi parancsa: szeresd Istent és szeresd felebarátodat. Az első szoros kapcsolatban van az imádattal, a második a könyörülettel. E kettő által válhat az egész életünk istentiszteletté. Ami tökéletes ellentéte korunk jogokat követelő ego-pogányságának.
*
A kereszténység imádatról és könyörületről beszél. Korunk egyenlőségről és társadalmi igazságosságról. Így lesz a kegyelemből követelés, az emberből pedig isten.
A kitelepített Isten
Visky András Kitelepítés (Jelenkor, 2022) című gyönyörű regényében a mondatok nem elkezdődnek és befejeződnek, hanem folytatódnak és abbamaradnak. Nincs nagybetű és lezáró pont, csak vessző, mert a mondatok nem itt, a könyvben kezdődnek, és nem is itt végződnek. Az író egyszerűen belelép az emlékeibe, mint egy vidám gyermek a pocsolyákba, hogy ugyanolyan hirtelen ki is lépjen belőlük, majd egy másik emlékben bukkanjon föl, hogy onnan is tovább bucskázzon a következőbe, anélkül, hogy beléjük zuhanna, mint a regénybeli szegény Arinca vágyta (mert némelyik valószínűtlenül mély), és így tovább, nyolcszázhuszonkét szökdeléssel tengerré egyesítve a kitelepített gyermekkor viharos hajnalát.
Hogyan készüljünk a jövőre?
Néhány hete az Evangéliumi Fórumon hangsúlyosan foglalkoztunk a kérdéssel, hogy vajon milyen jövő vár ránk, és hogyan készüljünk erre a jövőre evangéliumi keresztényekként. Az esti előadások és a reggeli igehirdetések meghallgathatók az EF honlapján. Reggelente Győri Péter Benjámin evangélikus esperes hirdette az igét a Jelenések könyve alapján. Az első esti előadást Hamar Dávid, az Agóra Corvin gyülekezet lelkipásztora tartotta Keresztény hit egy forrongó világban címmel, a második előadást én mondtam el Vezetők, pénz, szex, hatalom címmel, a harmadik előadást Táncolni a romokon címmel...
A szekularizmus hozna ébredést?
Van egy olyan érv, miszerint Európában az evangéliumi ébredés egyik gátja, hogy a kereszténység hosszú időn át társadalmi, kulturális, politikai tényezőként is viselkedett. Akik ezt hangsúlyozzák, előnyösebbnek vélik a szekuláris társadalmi berendezkedést, az állam és a kereszténység teljes, hermetikus elválasztását, és arra emlékeztetnek, hogy a korai évszázadokban is így állt a helyzet, ezért volt az akkori kereszténység erős és megnyerő. A Római birodalom ellenségesen, de legjobb esetben is közömbösen viseltetett a keresztények iránt, az evangélium mégis futótűzként terjedt és meghódította a lelkeket. Ha a keresztények befejeznék a kultúrharcot és teljesen kivonulnának a kultúra és az államigazgatás területéről, az evangélium megint olyan vonzóvá válhatna, hogy az emberek hinni akarnának benne. A Nyugat posztkeresztény kulturális forradalma tehát kifejezetten előnyös a misszió szempontjából, mondják, mert a keresztényeket visszakényszeríti a kiinduló alaphelyzetbe: a megtűrt, üldözött, marginalizált státuszba. Ebben a gondolatmenetben a kulturális kereszténység az evangelizáció akadálya, a szekularizáció kiteljesedése viszont a következő ébredés előszobája lehet.
Legjobb olvasmányaim 2022-ben
Könyvek tekintetében ez az év számomra kifejezetten gazdag volt, és most talán az átlagosnál is nehezebb kiválasztanom a legjobb olvasmányaimat: a bőség zavarában szenvedek. Mégis megpróbálom, a szokásos hármas felosztásban: teológia, spiritualitás, kultúra. Ez a hármas felosztás onnan lehet ismerős, hogy ott van a Divinity fejlécében is (Szabados Ádám teológiáról, spiritualitásról, kultúráról).
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK