Egy keresztény társadalom lehetősége
A Különvélemény 19. epizódjában Imrével most kifejezetten rázós témát veszünk elő. T. S. Eliot brit költő Egy keresztény társadalom eszméje c. esszékötetére támaszkodva arról beszélgetünk, hogy lehetséges-e egy keresztény társadalom, és ha igen, milyen értelemben lehetséges és milyen értelemben nem. Eliot könyve mellé behozzuk Kálvinnak a polgári kormányzásról szóló gondolatait is, és azt is megvitatjuk, hogy Jézus követőiként van-e egyáltalán dolgunk azzal, hogy a társadalom elvi alapjainak a meghatározásában részt vegyünk. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a nyugati társadalmakban az emberek többsége hátat fordított a kereszténységnek, mi sem vagyunk felhőtlenül optimisták, abban viszont biztosak vagyunk, hogy a kereszténység nem csak a múlt ügye.
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (26) – Karmazsintetű
„Azután készíts kárpitot kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból! Művészi módon beleszőtt kerúbokkal készítsd azokat!” (2Móz 26,31)
Ez a négy szín többször előkerül a Szentsátor leírásában, közülük azonban kiemelkedik a karmazsin, a kárpit égő vöröses színe. Ezt a színt egy pici állatból vonták ki, amit a népnyelv karmazsintetűnek vagy karmazsinféregnek nevez. A héber szöveg is így utal rá: תֹלַ֣עַת שָׁנִ֔י. (A toléah (תּוֹלֵעָה) férget, a sáni (שָׁנִי) pedig skarlátvöröst vagy karmazsint jelent.) Ez a különös állat adta a vérét ahhoz, hogy a Sátor kárpitjának is a vérvörös legyen a meghatározó színe.
Étel és olaj
A földbe gyökerezett a lába,
mert a görbe ember állt az ajtóban.
Számított rá, de későbbre várta.
Próféta férje halála óta
tizenhárom ezüstpénzzel tartozott,
ennyivel volt a férfi adósa.
Jigálra és Merárira gondolt:
két fia veszélyekről mit sem tudva
a pálmafa árnyékában játszott.
A „felvilágosodás koráról” szóló narratíva egy mítosz?
Daniel von Wachter filozófus, a liechtensteini International Academy of Philosophy professzora nem kevesebbet állít, mint hogy a felvilágosodás koráról szóló standard történet valójában egy mítosz, amely annak ellenére tapadt meg a köztudatban, hogy a tények egyértelműen ellentmondanak neki. A közismert narratíva szerint a tizennyolcadik század (kb. 1680-1800) volt az „Ész korszaka”, amikor az értelem fénye betört a tudatlanság sötétségébe, és az egyház ellenállását legyőzve az ész, a tudomány és a szabadság vette át a hagyományok helyét. Ezt a történetet olvassuk tankönyvekben, ezt propagálja a BBC, ezt veszi ma készpénznek a legtöbb átlagosan tájékozott ember.
Valószínűleg sokkal többen tudtak olvasni Jézus korában, mint eddig feltételezték
Újszövetséges teológusokat régóta élénken foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon milyen mértékű lehetett az első századi Palesztinában az írni-olvasni tudók számaránya. William Harris, a Columbia Egyetem tanára 1989-es könyvében a legjobb esetben is (ez számára a művelt Athént jelenti) mindössze tíz százalékra becsülte ezt az arányt Jézus korában, és szerinte ez a tíz százalék is elsősorban művelt férfiakat foglalt magában. Catherine Hezser – akire Bart Ehrman szokott hivatkozni – Jewish Literacy in Ancient Palestine c. könyvében még kisebb százalékot feltételezett: szerinte ebben az időben Palesztinában legfeljebb három százalék lehetett az írni-olvasni tudók aránya, és ez is csak a nagyobb városokban.
The Chosen a Különvéleményben
A Különvélemény 18. epizódjában rendhagyó módon most egy filmsorozatról beszélgetünk, amelynek a címe: The Chosen. Erről a sorozatról írtam már egy blogbejegyzést (Jézus lehetett ilyen). Azóta – néhány epizóddal később – még bátrabban ki merem jelenteni: ez a széria mind tartalmában (téma, forgatókönyv, dramaturgia), mind formájában (képi megjelenítés, színészi játék, filmzene) az egyik legjobb sorozat, amit eddig láttam. Egyszerűen nem lehet közömbösen elmenni mellette. Persze én ezt úgy mondom, mint aki hiszek Jézusban és szeretem őt. Ez elfogulttá tesz, de kritikusabbá is a Jézus-filmekkel kapcsolatban, tehát a témaválasztás önmagában nekem sem feltétlenül jelent előnyt. Ezt a sorozatot színvonalasnak tartom, és szerintem az is élvezheti, aki egyáltalán nem hisz. Nem véletlen, hogy már több mint 150 millióan látták. Szeretettel ajánlom a figyelmetekbe a beszélgetésünket!
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (25) – Isten feltétele
„Készítsenek nekem szentélyt, hogy közöttük lakjam! Egészen úgy készítsétek el, ahogyan megmutatom neked a hajlék mintáját és az egész fölszerelés mintáját! (…) Ott jelenek meg neked, és a födélről beszélek veled, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak: innen beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak.” (2Móz 25,8-9.22)
A Szentsátor berendezéstárgyait – a szövetség ládáját, a kenyerek asztalát, a lámpatartót, és kiváltképp a láda födelét, amely kulcsszerepet játszott mindabban, amiről az összes többi tárgy szólt – Mózesnek pontosan úgy kellett elkészíttetnie, ahogyan az ÚR a hegyen megmutatta neki. A Zsidókhoz írt levél szerint a Sátorban minden a mennyei szentély földi mása volt, tehát a mennyei minta, amit Mózes a hegyen látott, az eredeti valóság, a berendezési tárgyak annak feleltek meg (Zsid 8,1-5). Mózesnek ügyelnie kellett a mintára.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK