Egy keresztény hit van – Válasz Monostori Tibor írására
A Magyar Narancs legutóbbi számában „Isten védelme felé” címmel Dr. Monostori Tibor (mostantól: MT) jelentetett meg egy teológiai okfejtésekre épülő cikket, amelyben a református közgazdász, történész amellett érvel, hogy a keresztény egyházak is támogathatják az azonos neműek házasságát és „jogukat az örökbefogadásra”. A cikk Márkus Tamás András református teológus-lelkész egy korábbi írásával száll vitába, és helyet kér a liberális, progresszív teológiai álláspontoknak is a közéleti kérdések keresztény megfogalmazásában, sőt, magának a kereszténységnek az újrafogalmazásában. A kettejük által tárgyalt téma fontossága miatt kapcsolódok be ebbe a vitába, de a válaszomban arra a konkrét kérdésre most nem fogok kitérni (máshol már elmondtam a véleményem), hogy helyes lenne-e, ha a magyar törvények a gyermekek elhelyezését homoszexuális pároknál is lehetővé tennék, illetve hogy a házasság társadalmi definícióját meg lehet-e változtatni olyan módon, hogy az azonos neműek kapcsolatát is jelölje, illetve egy ilyen újradefiniálásnak milyen következményei lehetnek. Arra viszont szeretnék válaszolni, mert ez a fontosabb kérdés, hogy vajon maga a keresztény teológia megváltoztatható-e olyan módon, hogy ezeket a törekvéseket támogassa.
Furcsa, barbár kor volt
Amikor disztópikus filmekben elképzelt jövőbeli társadalmak furcsaságait tárják elénk, vagy történelmi filmekben régi korok elborzasztó szokásain szörnyülködünk, a múlt és a jövő borzalmaitól megfelelő távolságban rendszerint megnyugvással állapítjuk meg, milyen nagy utat tettünk előre, és milyen tisztán látjuk magunk előtt a jövő veszélyeit. De vajon mit gondoltak volna azok, akik számára a mi világunk lett volna egy jövőbeli disztópia, és mit fognak gondolni rólunk azok, akik a jövőből tekintenek vissza ránk és a szokásainkra? Milyen történeteket és tanulmányokat fognak írni a mi korunkról? Most akár szabadjára is engedhetnénk a fantáziánkat, hiszen rengeteg különös szokás és hit kapcsolódik a 21. századi kultúrákhoz, de azt gondolom, az elemzések két dolgot biztosan ki fognak domborítani, amikor a földgolyó nyugati felének társadalmait próbálják megérteni.
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma
A Különvélemény 13. epizódjában Byung-Chul Han koreai filozófus A kiégés társadalma c. könyvecskéjéről beszélgetünk. Han szerint a 21. századi ember nagy árat fizet azért, hogy kivívta a külső korlátoktól való szabadságát. A mai ember fő problémája nem az elfojtás, hanem a pozitivitás túltengése, amely neurális erőszakká válik – szó szerint az idegrendszerünket kezdi ki. Ez ellen nincs védekezés, hiszen a határtalanság kultúrájában megszűntek az immunológiai reakciók is. Ma semmi nem „idegen”, legfeljebb csak „különböző”, és nem a „kell” a kulcsszó, hanem a „lehet”. A nyugati embert, aki eltörölte az úr-szolga viszonyokat és a külső normákat, a szabadság illúziója teszi kudarcossá és depresszióssá. A Különvéleményben Imrével erről beszélgetünk, valamint arról is, hogy mi a megoldás.
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (21) – Felkavaró
„Ha valaki rabszolgáját vagy rabszolganőjét úgy megüti bottal, hogy az meghal a keze között, annak bűnhődnie kell. De ha egy vagy két napig még életben marad, ne bűnhődjék az ura, hiszen a saját pénzéről van szó.” (2Móz 21,20-21)
Vannak olyan mondatok a Bibliában, amelyeket zavarunkban néha legszívesebben elrejtenénk, nehogy egy kétkedő vagy hitetlen ember véletlenül meglássa. Ez a két mondat pont ilyen. Először is mit keres a Tórában a rabszolgaság intézménye? Miért engedélyez ilyet a Mindenható? Hogy szabályozhat olyan gonosz intézményt, mint a rabszolgaság? Másodszor mi az, hogy ha a rabszolga nem hal bele az ütésbe, akkor az ura büntetlen marad, hiszen csak az ő pénze bánja? Hogyhogy büntetlen marad? Miért marad büntetlen? Mi ez egyáltalán? És hogy kerül a Bibliába?!
A jó nevelés tényleg csak kihúzza belőlünk a tudást?
Chesterton száz évvel ezelőtt egy rendkívül divatos tévedésre mutatott rá az oktatással és a neveléssel kapcsolatban. Mivel ez a tévedés azóta sem ment ki a divatból, sőt, egyre több híve van, mi is vessünk egy pillantást rá. Arról a szokásról van szó, hogy jó szándékú emberek a gyermekeket a tekintély formáló erejétől igyekeznek megóvni, mint ahogy egy különleges virágot védenek, amely veszélyesen közel nyílt a sűrűn bejárt ösvényhez, vagy ahogy nyelvőrzők vigyáznak egy kis nép nyelvére, amely ki van téve a szomszédos, nagyobb nyelvközösség közvetlen hatásának. E divatos meggyőződés szerint az oktatásban és nevelésben a gyermekekre leselkedő veszély a tekintély, amely erőszakot gyakorol rajtuk, amikor a tudást kívülről próbálja beléjük helyezni. A bölcs oktató – mondják – nem betáplálja, hanem csak előhúzza a tudást a diákból, mint ahogy magát a diákot sem behelyezték annak idején az anyja méhébe, hanem inkább kihúzták onnan.
Parancs fegyverletételre
A keresztények elbizonytalanodtak, ezért egyre ritkábban van szó arról, hogy Isten megtérésre szólítja fel a világot, amely engedetlenségben él vele szemben. Az evangéliumot is úgy ajánljuk az embereknek, mint pusztán egy lehetőséget, amelyet ha kedvük van, megragadhatnak, de semmiképpen ne vegyék tolakodásnak, hogy előhozakodunk vele. Ez lehetne bölcs taktikai meggondolás is, de félek, többről van szó. Az evangéliumot természetesen senkire sem kényszeríthetjük, és nem is a világ elítélése a feladatunk, hanem a kegyelem hirdetése, hiszen mi is kegyelmet kaptunk. Ez mégis időnként olyan értelemben tesz bennünket megengedőkké, ahogy Isten nem megengedő. Nemcsak a lázadást „engedjük meg” a világnak, ahogy Isten, hanem a lázadás világi értelmezését is. Ilyenkor akaratlanul is felmentjük a világot a felelőssége alól, ahelyett, hogy az Istennel való megbékélését sürgetnénk (2Kor 5,20). Hadd mutassak négy mondatot az Újszövetségből, amelyből teljes mértékben hiányzik ez a félreértelmezett nagyvonalúság.
Ismertetőjelük a szeretet
A Különvélemény 12. epizódjában Francis Schaeffer Ismertetőjelük a szeretet c. könyvecskéjéről beszélgetünk, amit a szerző még 1970-ben írt, nem szűnő aktualitása miatt magyar nyelven viszont néhány éve másodszor is kiadta a Harmat Kiadó. Egyszerű kis könyv a szeretetről, ugyanúgy nincs benne semmi bonyolult, mint Jézus szavaiban, hogy szeretnünk kell egymást, a jelentősége mégis elképesztően nagy, pont azért, mert Jézus egyszerű szavait hangosítja föl. Imrével a könyv alapján őszintén beszélgetünk arról, hogy mit jelent számunkra a felebaráti és a keresztények közötti szeretet. Itt...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK