„Majd ezt mondták egymásnak: Válasszunk vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba!” (4Móz 14,4)

A közhangulat pillanatok alatt pusztító irányba fordulhat. Ez történt a pusztai vándorlás alatt. A tizenkét kém közül tíz rossz hírét terjesztette az ígéret földjének: „Az a föld, amelyet bejártunk és kikémleltünk, olyan föld, amely megemészti lakosait! A nép pedig, amelyet ott láttunk, csupa szálas emberekből áll. Sőt láttunk ott óriásokat is, Anák óriás fiait. Olyannak láttuk magunkat, mint a sáskák, és ők is úgy néztek ránk.” (4Móz 13,32-33) Erre a nép jajveszékelni és sírni kezdett.

Egész éjjel tartott a megrendülés, majd reggelre megjelent a keserű dac. Hallva, hogy a föld felé tartó dicső menetelés váratlan falakba ütközik, a nép Mózes és Áron ellen fordult. Döbbenetesen hamar megszületett a végzetes elhatározás is: visszamegyünk Egyiptomba! Vagy ahogyan ők mondták: Micrájimba (‎מִצְרָֽיְמָה).

A Nílus-menti világ őszinte önzése abban a percben jobb helynek tűnt, mint a puszta csalóka délibábja. Micrájimban kemény az élet, de legalább nem hitegetnek tejjel és mézzel folyó Kánaánnal.

Két ember volt, akiben megmaradt a hit: Józsué és Káléb. „De Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia, akik a föld kikémlelői között voltak, megszaggatták ruhájukat, és ezt mondták Izráel fiai egész közösségének: A föld, amelyet bejártunk és kikémleltünk, igen-igen jó föld. Ha az Úr kedvel bennünket, akkor bevisz arra a földre, és nekünk adja a tejjel és mézzel folyó földet. Csak az Úr ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert megesszük őket. Tőlük eltávozott oltalmuk, de az Úr velünk van! Ne féljetek tőlük!” (6-9)

Az elkeseredett szív észszerűnek látja a visszafordulást. Káléb és Józsué azonban figyelmeztetnek: ez az Úr elleni lázadás volna. A félelemből való cselekvés ebben a helyzetben színtiszta lázadás. Hiszen az ellenkező irányba visz, mint Isten parancsa. Az Úr útja nem Egyiptomba visz vissza, hanem Kánaánba visz előre. Aki a Vörös-tengert szétválasztotta, le tudja rombolni Jerikó falait is. Nincs ok a félelemre!

A kémek igazat mondtak, mert az Urat félték, nem az ellenfeleket. Ma is igazat mondanak az istenfélők. Ne vágyjunk vissza Egyiptomba, amikor az Úr útja járhatatlannak tűnik! Menjünk tovább és bízzunk abban, aki a parancsot adta!

„Urunk, a szívünk kétségei ellenére Te vigyél bennünket tovább, előre, az ígéret földje felé!”