„Azután odavitték a fejedelmek az oltár fölszentelésére szánt ajándékot azon a napon, amelyen fölkenték azt. A fejedelmek odavitték áldozati ajándékukat az oltár elé.” (4Móz 7,10)

A francia hugenották a „puszta” egyházának nevezték magukat, máskor pedig úgy, hogy „a kereszt alatti” egyház. Illegalitásban voltak, ezért erdőkben, mezőkön, elhagyatott helyeken tartották az istentiszteleteiket, tudatában annak, hogy ha rajtakapják őket, szenvedniük kell a hitükért. A hitük az evangélium volt: Jézus Krisztus engesztelő áldozata a bűnökért, amely tisztává teszi a lelkiismeretet.

Ez a fejezet is a puszta egyházáról szól, a kereszt alatt. A fejezet középpontjában az oltár felszentelése és az arra hozott adományok állnak.

A törzsek egyenlően, egységesen adnak az oltár felszentelésére. Minden törzs fejedelme ugyanazt az áldozati ajándékot hozza: „egy százharminc sekel súlyú ezüsttál meg egy hetven sekel súlyú ezüst hintőedény, a szent sekel szerint – mindkettő tele olajjal gyúrt finomliszttel, ételáldozatul –, továbbá egy tíz sekel súlyú aranyserpenyő, tele füstölőszerekkel, egy bikaborjú, egy kos és egy egyéves bárány égőáldozatul, egy kecskebak vétekáldozatul, békeáldozatul pedig két marha, öt kos, öt bak és öt egyéves bárány”.

Azt hangsúlyozandó, hogy a törzsek egységesen és egyenlően adtak, tizenkétszer olvassuk ezt a felsorolást. Fárasztó egyhangúsággal jön elő újra és újra az ezüsttál, az ételáldozat, az aranyserpenyő, a bikaborjú és a többi állat. Mindegyik törzsnél hajszálpontosan ugyanaz. Egyik törzs adománya sem különbözik a többitől.

A pusztában az oltár teszi egységessé a népet. Az égőáldozati oltár, amelyen az engesztelő áldozatot mutatják majd be a vétkekért. Az oltár, ahol patakokban folyik a vér, hogy a nép békességben élhessen Istenével. Az oltár, amelyre az ÚR maga adja a vért engesztelésül (vö. 3Móz 17,11).

Nekünk is van oltárunk, amelyen az Isten Fia áldozta fel magát értünk egy új szövetség kezeseként (vö. Zsid 13,10). Ma mi vagyunk a puszta egyháza a kereszt alatt, akik hiszünk benne, megvalljuk vétkeinket és vállaljuk a táboron kívüli élet gyalázatát (vö. Zsid 13,12-14). A kereszt nem tesz különbséget bűnös és bűnös között. A kereszt alatt mindenki egyforma. Az oltárnál senki sem különb a másiknál, mindenki az engesztelő vértől függ. Mind azért járulunk oda, hogy megtisztuljunk a vétkeinktől.

„Urunk, semmi nem aláz meg és emel fel bennünket, semmi nem kovácsol egységbe és tesz bennünket egyenlővé úgy, mint Fiad kereszthalála, aki mennyei oltárodon engesztelő áldozat lett a bűneinkért.”