Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

2Móz

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (8) – Isten ujja

„A mágusok is meg akarták tenni titkos mesterségükkel, hogy szúnyogokat hozzanak elő, de nem tudták. Szúnyog lepett el tehát embert és állatot. Ekkor azt mondták a mágusok a fáraónak: Isten ujja ez!” (2Móz 8,14-15a)

Amikor Mózes és Áron vérré változtatták a Nílus vizét, a fáraó mágusai ugyanezt megtették. Amikor Áron botja a fáraó előtt kígyóvá változott, a mágusok botja is kígyóvá változott (igaz, Áron botja felfalta a mágusokét). Amikor Mózes és Áron békákat hoztak elő a Nílusból, a fáraó mágusai szintén békákat hoztak fel a vízből.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (7) – Megkeményítem a fáraó szívét

„Én azonban megkeményítem a fáraó szívét….” (2Móz 7,3)

A fáraó szívének megkeményítése nehéz kérdés, különösen akkor, ha Isten igazságosságát ahhoz a modern előfeltevéshez kötjük, hogy mindenben egyforma esélyeket kell adnia az embereknek, és elképzelni sem tudunk olyan forgatókönyvet, hogy Isten bárkit arra rendeljen, hogy a kárhozat edénye legyen. Ez utóbbi mondjuk már nem is csak modern érzékenységet sért.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (6) – Jövevénységük földjét adom nekik

„Szövetségre is léptem velük, hogy nekik adom Kánaán földjét, azt a földet, amelyen jövevények voltak.” (2Móz 6,4)

A földet Ábrahám, Izsák és Jákób csak jövevényként lakták, nem tulajdonosokként. Ígéret szerint volt az övék, de ők nem birtokolták azt. Minden, amit láttak, ideiglenes és múlékony volt számukra, miközben tudták, mert Isten szövetségben vállalta, hogy egyszer minden az övék lesz. A föld nem abban az értelemben lett az övék, ahogy később fiaiké, a zsidóké lett, akikkel Isten megerősítette a szövetséget (7-8). Az ígéret sokkal nagyobb volt annál, hogy a személyes életükben teljesedjen be. Ők jövevények voltak egész életükben, de hittek az ígéretekben, amelyek utódaikban be is teljesedtek.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (5) – Csalódás Istenben

„Ekkor Mózes az ÚRhoz fordult, és ezt mondta: Uram, miért bánsz ilyen gonoszul ezzel a néppel? Miért is küldtél ide engem?! Mert amióta bementem a fáraóhoz, hogy beszéljek vele a nevedben, csak még gonoszabbul bánik ezzel a néppel, te pedig semmit sem tettél, hogy megszabadítsd a népedet.” (2Móz 5,22-23)

Az Istenben való csalódás olyan, mint mikor egy sziklamászó észleli, hogy a vele egy kötélen lévő mászótársa a mélybe zuhan, vagy mint amikor egy gyermek rájön, hogy a szülei soha nem szerették őt. Mózes valahogy így érez Egyiptomba való visszatérésekor.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (4) – Aki némává vagy süketté tesz

„De az ÚR ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?!” (2Móz 4,11)

Mózes alkalmatlannak érzi magát a feladatra, amire Isten kiválasztotta őt. A küldésre így felel: „Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere. Korábban sem voltam, de azóta sem lettem az, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt inkább nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok.” (2Móz 4,10) Mózes tapasztalata nem egyedi. Isten gyakran küldi a szolgáit olyan helyzetekbe, amelyek meghaladják a kompetenciájukat, mintha kedvét lelné abban, hogy az alkalmatlanokat választja szolgáiul.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK