Az Isten országa titkát Jézus példázatokkal magyarázta el, amilyen a mustármag, a kovász vagy a magvető példázata. Ezeket a Máté evangéliuma 13. része gyűjti csokorba. Az előző részben a magvető példázata kapcsán láttuk, hogy az Isten országa nem arat az emberek közt osztatlan sikert. A magvető példázatát a búza és a konkoly példázata követi, amely újabb oldalát mutatja meg a titoknak. „A mennyek országa ahhoz az emberhez hasonló, aki jó magot vetett a földjébe.” A Jézus példázatában szereplő ellenség azonban titokban konkolyt vetett a búzamagok közé; a szolgák szét akarják választani egymástól a konkolyt és a búzát, de a gazda figyelmezteti őket: várjanak az aratásig, addig hadd nőjön együtt a gabona és a gaz. Majd az aratáskor az aratók begyűjtik a búzát, a konkolyt pedig a tűzre vetik. Eddig a példázat.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Keresztelő János
Az Isten országa (5) – Az ország beköszöntése
A Biblia tehát két világkorszakról beszél. A jelenlegi világkorszak ura a Sátán, a korszakok ura Isten, de várjuk az eljövendő korszakot, amelyben Isten lesz az egyetlen úr. Az ószövetségi próféták megjövendölték, hogy Isten uralma be fog törni a jelen valóságába, és az eljövendő kor felváltja majd a jelenlegit. Ez a jó hír a Messiás eljöveteléhez kapcsolódik, aki véget vet a gonosz uralmának. Jézus születése körül angyalok hirdették a küszöbön álló változást: megszületett „az Úr Krisztus a Dávid városában” (Lk 2,11) Az ország eljövetelét azonban egy másik küldött, Keresztelő János jelentette be nyilvánosan, egész Izráel füle hallatára.
Irigység nélkül?
Kevés emberről mondható el, hogy több évtizeden keresztül, pusztán hitből, Isten hűségében reménykedve gondoskodott volna egyszerre több mint kétezer árva gyerekről. Müller György (George Muller) ilyen ember volt. Óriási hithős a szememben. Láttam a bristoli épületeket: félelmetes még belegondolni is abba, mi lett volna, ha egyik nap nem érkezik meg az adomány a gyerekek számára. Müller György elképesztő hite sokakat megihletett. Azt viszont kevesebben tudják, hogy gyülekezeti vezetőként is szolgált, mégpedig radikális evangéliumi egyszerűséggel, az imádságra, az ige tanulmányozására és a...
Mit mondott a Keresztelő a Krisztusról?
Mi lenne, ha a Krisztus eljövetelének célját idén az előfutárán keresztül próbálnánk megérteni? János evangélista napokra lebontva számol be Jézus krisztusi szolgálatának kezdeteiről. Ezekben a kezdetekben kulcsszerepe van a másik Jánosnak, a Keresztelőnek, aki kiáltó szóként jelenti be a Király jövetelét. Az evangélium első fejezetében a Keresztelőt arról faggatják a zsidó vallási vezetők, hogy ő-e a Krisztus. János ezt határozottan visszautasítja. A Krisztus nagyobb nála, ő még arra sem méltó, hogy a saruja szíját megoldja. Ő csak bejelenti a Király jövetelét, és felszólítja a népet, hogy...
Amikor Jézusnak is egyedüllétre volt szüksége
Tegnap reggeli csendességemben megsimogatta a lelkem Máté evangéliumának egy részlete, melyben páratlan erővel mutatkozik meg Jézus emberi arca. A 14. részben Máté arról számol be, hogy Jézusnak megviszik a hírt: Heródes banális és egyben horrorisztikus körülmények között véget vetett Keresztelő János életének. Jézus valószínűleg tudta, hogy János nem párnák között fog meghalni, és Heródessel kapcsolatban sem voltak illúziói, mégsem sztoikus közönnyel reagál a hírre. „Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül.” (13) Máté hallgat arról, hogy Jézus miért...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK