Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Krisztus

Vonnegut és a Történet

Kurt Vonnegut a fekete humor tragikomikus óriása volt, ellenkulturális ikon, pusztító ikonoklaszta, egy szépre szomjazó, boldogtalan kovakő, Mark Twain huszadik századi mogorva reinkarnációja. Egyszerre szerettem a könyveit és irtóztam tőlük. Az Időomlás után úgy éreztem magam, mint egy laposra kalapált alumíniumvilla, Az ötös számú vágóhíd még rosszabb állapotban hagyott. De amit ebben az előadásban (Shape of Stories) a jó történetek alakzatáról mond, attól a lélegzetem is elállt. Három okból.

bővebben

Milyen módszertani hibákra mutatott rá Jézus a bibliaértelmezésben?

A teológiatörténet tele van a bibliaértelmezés helyes módszeréről szóló vitákkal, és ma is sorra születnek az exegetikai és hermeneutikai tévedésekre rámutató könyvek és tanulmányok. Ezek általában hasznos olvasmányok, ha nem is mindegyik az, de hadd mutassak most négy módszertani hibát a bibliaértelmezésben, amelyekre maga Jézus hívja fel a figyelmünket. Íme az első:

1) „Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” (Jn 5,39-40)

bővebben

A teljes Krisztust

Ha tanítványok vagyunk, akkor a teljes Krisztust kell követnünk és a teljes Krisztust kell hirdetnünk. Azt, aki az Isten országa elközelítését jelentette be, és azt, aki megtérésre hívott és benne való hitre. Azt, aki meggyógyította a betegeket, és azt, aki megbocsátotta a bűnöket. Azt, aki kiűzte a démonokat, és azt, aki figyelmeztetett azok visszatérésére. Azt, aki előtt János összeesett, mint egy holt, és azt, aki a kezét rátéve azt mondta neki: Ne félj! Azt a Krisztust kell hirdetnünk, aki szerint a paráznák megelőzik a farizeusokat az Isten országában, és azt, aki szerint a megtéretlen...

bővebben

Házasság

A házasságról Istennek van elképzelése. Az nem csupán egy kapcsolat, amit megélhetünk, ahogy akarunk, kivitelezhetünk, ahogy akarunk, elkezdhetünk vagy abbahagyhatunk, ahogy akarunk. Istennek van szent akarata a házasságra vonatkozóan, hiszen az ő találmánya (1Móz 1,27-28). Ezt az akaratát évezredeken át el is mondta nekünk. Azt akarja például, hogy a házasság tiszta legyen (Zsid 13,4). Azt akarja, hogy szövetségként kössük meg és akként kezeljük (Mal 2,14-16). Azt akarja, hogy legyünk benne hűségesek, akkor is, amikor nehéz (2Móz 20,17; Mal 2,15). Azt akarja, hogy a férjek áldozatosan...

bővebben

A Találkozás Sátrában (5) – A kenyerek asztala

„Tégy elém az asztalra mindenkor szent kenyeret!” (2Móz 25,30)

Uram, ha jobbra nézek, a lámpásod megvilágítja az asztalt, rajta a kenyerekkel. A kenyér most is friss. Érzem az illatát. Bele akarok harapni, hogy a számban ízlelgessem. Le akarom nyelni, hogy eggyé váljak vele. Te vagy, Uram a táplálék. Tizenkét kenyér van az asztalon, mint Izráel tizenkét törzse. Hiszen te, Uram, Izráel lettél! Én meg azonosulok veled, ezért megeszem a kenyeret. Azt eszem, aki vagy, és azt, amit mondasz. A menóra fényében látom a kenyeret, mert világosságod által látok világosságot. Azt is, hogy az asztalnak aranyszegélye van, hogy a kenyér ne eshessen le róla. Az asztal aranybevonatú, de akáciafából készült, mint az égőáldozati oltár. Ez is egyszerű anyag, de megszentelt. Az élet Kenyerét hordozza. Szeretnék ilyen asztal lenni igéd számára én is! Asztal, amelyről nem hull le morzsa a földre! Ilyen asztal szeretnék lenni számodra, Krisztus! Krisztoforosz: krisztushordozó, aranyszegéllyel. Enni akarom a kenyeret, és felkínálni azt másoknak. Pap akarok lenni és asztal. Izráel, aki Krisztusban egyesül, és Krisztust kínálja a világnak. A te fényedben. Ámen.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK