A kereszténység a kultúrára gyakorol hatást, a kultúra a kereszténységre. Mindig részei vagyunk egy nagyobb történetnek, ami azt is jelenti, hogy a globális folyamatok hatnak ránk, és mi is hathatunk azokra. Vannak fordulópontok, amilyen a közelmúltban Charlie Kirk meggyilkolása volt. Ilyenkor nagyon észnél kell lennünk, tudatában annak, ami a kultúrában zajlik, és tudatában annak, amire Jézus Krisztus elhívott bennünket. A február 28-án (épp egy hónap múlva) sorra kerülő NEXT konferencia egyik célja, hogy ráébresszen a saját felelősségünkre, és utat mutasson. Kockázatos kezdeményezés, de talán épp ezért releváns. Engem is felkértek egy előadásra, amely a kulturális amnéziáról és az abból való felébredésről szól. Előadótársaim: Rod Dreher és Pocsaji Miklós. (Rod Dreher Szent Benedek válaszútján c. könyvéről szóló Tűzfal beszélgetéseink itt és itt visszanézhetők.)
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
kultúra
Valami történik az amerikai kultúra mélyén
Az elmúlt napokban Donald Trump elnöki beiktatására figyelt a világ, de ha igaz, hogy „a politika folyásirányban lefelé van a kultúrától” (Andrew Breitbart), inkább a kultúrában zajló változásokra érdemes vigyázó szemeinket vetnünk. Valami örvénylik a mélyben, aminek még nehéz megértenünk a formáját, de egyértelmű reakció az Aaron Renn által leírt negatív világra. A változás azt a Donald Trumpot is újra a hatalomba repítette, aki bár bizonyos erkölcsi szempontok szerint maga is a posztkeresztény negatív világ tünete (ha nem is annyira, vagy nem is úgy, mint sokan vélik), e világ ádáz ellenfeleként lépett színre. A negatív világ Amerikában a kereszténység körül jött létre, és 2015 óta hozzájárult számos méltatlan bírósági perhez, illetve több mint száz válságterhesség központ és több mint háromszáz keresztény gyülekezeti épület elleni támadáshoz, amelyek közül a Demokrata Párt által felügyelt főügyészség mindössze kettő (!) esetben indított hivatali eljárást. A keresztényellenesség tapinthatóvá vált, és sokan azt gondoltuk, tovább fog erősödni. Valami a mélyben azonban érezhetően megint változik, máshogy kavarog, mint eddig, és ez az áramlás egy új ellenerőt képvisel: szép csendben megszületett a reakció.
Szájkosarak
Néhány hónapja meghallgattam egy pódiumbeszélgetést, ahol egy ismert, ellenzéki érzelmű keresztény értelmiségi azt mondta: „Nem tudunk a politikumról szabadon beszélni, mert a politika kitartottjai vagyunk.” Bár a kegyelmi ügy sajátos fénytörésbe helyezte a mondatot, és én magam is fontosnak tartom az egyház politikától való függetlenségét, saját szuverén küldetésének őrzését, sőt, kifejezetten küzdök a túlzott közelség ellen (főképp pont a prófétai szabadság érdekében), a fenti mondattól annak igazságtartalma ellenére befeszültem és felállt a hátamon a szőr. Az illető értelmiségi (akinek a személye most lényegtelen, de akit egyébként tisztelek) valószínűleg nem magára értette a többes számot, hanem más keresztényekre (vagy keresztyénekre), vagyis a többes szám inkább csak retorikai eszköz volt. Viszont éppen ez a furcsa kiterjesztés piszkálta meg az igazságérzetemet, és bár egyet is érthettem volna vele, nem tudtam mit kezdeni az állítással, csendben inkább ezt a cikket kezdtem fogalmazni magamban.
Miért írok a teológia mellett kultúráról is?
Miért írok a teológia mellett kultúráról is?Nagyon egyszerű. Lesslie Newbiginnel egyetértve úgy gondolom, hogy a kereszténység igazsága nyilvános igazság. Nincs duplex veritas, vagy ahogy Szent Ágoston fogalmazott: minden igazság Isten igazsága. Ami persze rengeteg kínzó kérdést felvet, de számomra most ebből az a lényeg, hogy egy valóságban él hívő és nemhívő, ha más narratívákban értelmezik is azt, ezért a hívő ugyanúgy sokat gondolkodik a valóság közös metszeteiről, mint a nemhívő. Szóval számomra a kereszténység és a kultúra között nincs mély árok, inkább az egymással való viszonyukat szeretném jól érteni.
Az evangélium a nagyobb ügy
Rendkívül elgondolkodtatónak tartom Pocsaji Miklós dolgozatát, amelyben azt hangsúlyozza, hogy közéleti kérdésekben nem játszhatjuk a minden ideológiától egyenlő távolságot tartó, szenvtelen, külső szemlélő szerepét. Mivel szerinte a társadalmi-kulturális topográfiában az egyház határozza meg a közepet, nem egyensúlyozhatunk a széttartó politikai ideológiák között, ahogy az ideológiák sem rendezik magukat egyensúlyi helyzetbe a kereszténységhez képest. Az írás konklúziója egy ide-oda pattogó, többszörösen újrahasznosított metaforában ölt testet: „A labda mozog, játékban van, a kérdés az, hogy focizni fogunk, vagy az evangélium féltésének álcája alatt tovább féltjük a lábunkat…”.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK