A teológia olyan, mint egy test, a teológusok pedig jó esetben olyanok, mint a doktorok, akik ügyelnek a test egészségére. Pál megdicséri a római hívőket, hogy szívükből engedelmeskedtek annak a tanításnak, amelynek követésére adattak (Róm 6,17). Az eredeti szövegben a τύπον διδαχῆς szóösszetétel szerepel, amelyben a τύπος leginkább alakot, sajátos formát jelent. Figyelemre méltó, hogy Pál a keresztény tanítást összefüggő egységnek látja, nem pedig különálló tanok gyűjteményének. Maga a Római levél is, amelyben ez a mondat elhangzik, egy ilyen összefüggő, egységes elbeszélése a keresztény...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Szabados Ádám
B’résit bárá – egy következményekkel járó fordítási dilemma
A Biblia első két szava: berésit (בראשית) és bárá (ברא). Magyarul: kezdetben és teremtett. A bibliafordítások elsöprő többsége valahogy így adja vissza a Genezis elejét: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt...” Időnként azonban felmerül annak a lehetősége, hogy az első szóban a héber ב prepozíció és a ראשית főnév talán inkább időhatározói mellékmondatot vezet be, ezért jobb lenne így fordítani: „A menny és a föld teremtésének kezdetén a föld kietlen és puszta volt...” Ha a בראשית szót birtokos szerkezet részeként értjük, a Biblia első szava...
Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (50) – Aki látja a láthatatlant
„Izráel szemei az öregségtől homályosak voltak, és már nem látott jól.” (1Móz 48, 10) Feltűnő a kontraszt az öreg Izsák és az öreg Jákób áldása között. Mindketten szinte vakon tették kezeiket a fiaikra. Izsák szemei homályosak voltak az öregségtől, amikor megáldotta Jákóbot az elsőszülöttségi áldással, ezért más érzékszerveire próbált hagyatkozni. Az érzékszervei azonban becsapták. Ézsaut, a nagyobbik fiát akarta megáldani, de az elsőszülöttségi áldás a kisebbikre, Jákóbra esett. Jákób sem lát öregségében, de ő Izsákkal ellentétben nem a hallására vagy a tapintására támaszkodik, hanem a...
Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (49) – A nagyobb áldja meg a kisebbet
„A fáraó ezt kérdezte Jákóbtól: Hány éves vagy? Jákób azt felelte a fáraónak: Vándorlásom éveinek a száma százharminc esztendő. Életem rövid volt, tele rossz napokkal. Nem értem el atyáim vándorlása éveinek a számát. Majd áldást mondott Jákób a fáraóra, és eltávozott a fáraó elől.” (1Móz 47,9-10) „Márpedig minden vitán felül a nagyobb áldja meg a kisebbet” – mondja a Zsidókhoz írt levél szerzője (Zsid 7,7). Itt az egyiptomi birodalom ura fogadja saját országában a hozzá utazó nomád pásztort, hogy kisegítse őt az éhínség miatti biztos halálból. Minden földi értelemben a fáraó van felül, Jákób...
Halál, istenképűség, emberiség(ek) és kozmológia: gondolatok Nagy Gergely felvetéseihez
(Az alábbi cikkem az Evangelikál Csoport honlapján jelent meg.) Néhány gondolat erejéig szeretnék hozzászólni ahhoz a teológiai vitához, amely Nagy Gergely Ádám elsőségével kapcsolatos felvetései körül bontakozott ki az Evangelikál Csoport honlapján. (Aki a vitát követi, ismeri már ezeket, úgyhogy eltekintek a részletezésüktől.) Gergőt tisztelem az apologetikai munkájáért, hálás vagyok a bátorságáért és a kreativitásáért, amit az evangélium szolgálatába állít. Az Ádám elsőségét megkérdőjelező felvetéseit is ennek a fényében látom. Gergő érdeme, hogy nyitottan vizsgálja a bibliai szöveget és...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK