Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Szabados Ádám

A végső elszámolásnál kevés lesz a kulturális kereszténység

Úgy néz ki, a Napnyugaton váratlan reneszánsza lett annak, amit kulturális kereszténységnek nevezünk. A szekuláris progresszióból kiábrándulva egyre többen csatlakoznak a keresztény világkép valami homályos védelméhez, még Richard Dawkins is ugye megtalálta magában a „kulturális keresztényt”, bár ezt azzal a dacos kitétellel vállalja fel, hogy a keresztény hit természetesen továbbra is egy irdatlan nagy baromság. Viszont mellette ott van egyre több híresség, tudós, politikus, színész, influenszer, aki a küldetéséhez kifejezetten erőt merít a keresztény világképből, és erről nyíltan is beszél. Más hangulatban történik ma a keresztény kultúra melletti kiállás, mint amikor a történelem határozottan ellentétes irányba folyt és a védelmezők mindig éppen a következő vesztes csatájukat vívták. A mostani szellemi kavalkádban megint egy kicsit errefelé csörgedezik a történelem, és lehet, hogy a folyásirány egy ideig így is marad. Én ezt civilizációs szempontból egyáltalán nem bánnám, sok bajtól óvhatna meg, de helyénvaló egy sürgető figyelmeztetés, mégpedig az evangélista figyelmeztetése: a kulturális kereszténység kevés lesz a végső elszámolásnál!

bővebben

Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (7) – Az oltár tesz egyenlővé

„Azután odavitték a fejedelmek az oltár fölszentelésére szánt ajándékot azon a napon, amelyen fölkenték azt. A fejedelmek odavitték áldozati ajándékukat az oltár elé.” (4Móz 7,10)

A francia hugenották a „puszta” egyházának nevezték magukat, máskor pedig úgy, hogy „a kereszt alatti” egyház. Illegalitásban voltak, ezért erdőkben, mezőkön, elhagyatott helyeken tartották az istentiszteleteiket, tudatában annak, hogy ha rajtakapják őket, szenvedniük kell a hitükért. A hitük az evangélium volt: Jézus Krisztus engesztelő áldozata a bűnökért, amely tisztává teszi a lelkiismeretet.

bővebben

Ádám almái

A Tűzfal podcast negyvenhetedik epizódjában az Ádám almái című dán filmklasszikus alapján beszélgetünk valóságtagadásról, a gonosz valóságáról, és a kereszt paradox, újjászülő csodájáról. Egy zseniális film felkavaró szimbólumain keresztül jutunk el az evangéliumig. A mostani epizódot megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!  

bővebben

Egy meglepő szövegbeosztás margójára

Az Újszövetség napi olvasásához évek óta a Tyndale House görög szövegkiadását (THGNT) használom. Ennek a kiadásnak az egyik jellegzetessége az, hogy a Nestle-Aland kiadásokkal ellentétben nem a mai szerkesztők megítélése alapján rendezi bekezdésekbe a görög szöveget, hanem aszerint, ahogy a legkorábbi ismert kéziratok jelezték a szakaszhatárokat, ráadásul ugyanúgy ektheszisszel, vagyis az első sor kiugratásával, ahogy azokban a korai kéziratokban látjuk. Bár az eredeti kéziratok nem állnak rendelkezésünkre, nem elképzelhetetlen, hogy ezek a szakaszbeosztások visszanyúlnak egészen az eredeti szerzők szándékaiig.

bővebben

Mert az élet az úr

Nem hiszem, hogy Isten a felekezetek sorsa miatt aggódna. Ő az Egyház mellett kötelezte el magát. Ez nem azt jelenti, hogy a struktúráknak nincs is jelentőségük. Sebestyén Jenő református dogmatikusnak igaza van abban, hogy az Egyház egyszerre institutio és organismus, és egyetértek a hasonlatával, hogy az institutio olyan szerepet tölt be az organismus számára, mint a növény mellé letűzött karó. „Az organismusból születik meg az institutio, de az institutio is táplálja az organismust.” (Református dogmatika III, 83) Az Egyháznak szüksége van valamiféle szervezettségre, és a szervezettség általában túlnő a helyi gyülekezetek szintjén (sok helyen persze ez eleve történelmi adottság). Amikor az utóbbi történik, vagy amikor a már túlnőtt institutio széthasad, akkor beszélünk felekezetekről. Az Egyház túlnyomó része nagyobb felekezetekben létezik, és maguk a felekezetek is olyanok, mint a növény mellé letűzött karók.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK