Szabados Ádám

Atyánk, mi uralkodni akarunk. Eredetileg te bíztál meg bennünket azzal, hogy hajtsuk uralmunk alá a földet, vagyis uralkodjunk, de akkor még minden máshogy volt. Akkor a te nevedben uralkodtunk volna, téged szolgálva, követeidként, papjaidként, helytartóidként. Most viszont ellenedben uralkodunk. Istenek lettünk, mit te, mi akarjuk eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz. Mi akarjuk hozni a törvényeket, melyek a saját szívünket tükrözik, nem a tiédet. Szóval bajban vagyunk. Köszönöm, Atyám, hogy legyőztél engem. Köszönöm, hogy megmutattad: az én uralmamnak nincs jövője. Hálásan gondolok vissza...

Atyánk, a szentséged időnként megijeszt bennünket. Könnyebb is a szentségedről a közösségben beszélnünk, mert amikor egyedül vagyunk, és úgy találkozunk vele, az félelmetes. Nekem is könnyebb elismernem, hogy bűnös vagyok, amikor mások is bűnösök körülöttem, mint ha egyedül vagyok veled, és csak te vagy, én vagyok, meg a bűneim. Sokszor kerüljük a szemtől-szembe találkozást veled. Látod, most is a többes szám mögé bújok. A szentséged nehéz, mert elszakít örömöt ígérő vágyaktól és súlyosan rombolja az énképemet. Előtted tisztátalannak érzem magam és tudom, hogy változnom kell. Egyszerűbb...

Atyám, te fent vagy a mennyekben, én meg itt lent vagyok a földön. Jó ez a távolság, mert így könnyebb arra emlékeznem, hogy te nem a földből való vagy, mint én. Néha egy szintre hoznak téged az ősi teogóniák isteneivel. Pedig te nem a kozmosz terméke vagy, mint Zeusz, Thór meg a többi pogány isten, éppen a kozmosz jött létre a te szavadra! Te a mennyekben vagy, a többi isten csak a földön, vagy egy magas hegyen van, vagy nem is létezik. Neked még akkor is le kellett hajolnod, amikor az emberek égig érő várost építettek, hogy lásd, mit művelnek! Persze te mindent láttál, csak a mi...

Atyám, veled akarok most lenni. Többes szám első személyben szólítalak meg, ahogy a Fiad tanította nekünk, de most igazából nem emberek társaságára vágyom, hanem a Tiédre. Nem vagyok egyedül, tudom, sokan vagyunk, akik szeretünk téged és segítségül hívjuk a nevedet. Szerzetes sem vagyok, vagy remete. De most Rád vágyom. A közeledbe akarok menni, mint mikor gyerekként édesapám mellé bújtam szombat reggelenként az ágyba, hogy meséljen. Nálad akarok időzni. Csak úgy. Felfoghatatlan még mindig nekem az, hogy Téged, a Teremtőt, az univerzum Urát és Alkotóját, ennek a mérhetetlenül nagy valaminek,...