Különös tény, hogy Tajvant leszámítva kizárólag nyugati keresztény országokban van „melegházasság” és a jogrendbe is beépült genderideológia. Vajon mi ennek az oka? – teszi fel a kérdést Jacob Hoekman holland újságíró június 20-i cikkében[1]. Pusztán a kereszténység hanyatlása és a szekularizáció következménye lenne ez? Vagy magának a kereszténységnek is köze van hozzá? Hoekman Tom Holland angol történészt idézi, aki szerint „a szexuális forradalom erkölcsisége” azért tudott a világnak ezen a részén esélyt kapni, mert a szeretet és az egyenlőség a kereszténység számára kiemelten fontos értékek. Hoekman szerint a keresztények ráadásul mindig többre tartották a lelket a testnél, és a szexuális forradalom is a belső önmeghatározásra helyezi a hangsúlyt. Az LMBT-mozgalom céljainak elutasítását ma sokan úgy értelmezik, hogy az maguknak az LMBT-embereknek az elutasítása, hiszen ők a megélt belső valóságot az identitásuk lényegének tartják. Hoekman szerint ez azt igazolja, hogy nagyon mély jelenséggel van dolgunk, és hogy a szexuális forradalomnak valóban megágyazhatott a nyugati világ keresztény múltja.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Filozófia
Egy keresztény csapatban: az egyik idegenként, a másik otthonra találva
Tegnap elérhetővé vált a teljes beszélgetés Richard Dawkins és Ayaan Hirsi Ali között. Érdemes végignézni. Dawkins – a világ leghíresebb ateistája, ahogy a moderátor nevezi őt – azután kezdeményezte ezt a nyilvános vitát, hogy Ayaan Hirsi Ali tavaly év végén bejelentette: kereszténnyé vált. Dawkinst láthatóan felkavarta Ali váratlan pálfordulása, és az elmúlt hónapokban azzal igyekezett szembesíteni korábbi mentoráltját, hogy ez mennyire ostoba döntés, másrészt hogy Ali valójában nem is lett keresztény, hiszen kereszténynek lenni nem csupán azt jelenti, hogy kiállsz bizonyos civilizációs értékek mellett, vagy hogy vigasztalást merítesz egy tradícióból, hanem azt is, hogy konkrét hittételeket igaznak tartasz. A New York-i Dissident Dialogues Festival keretében megrendezett nyilvános beszélgetésben Dawkins most utánajárhatott, hogy mi is valójában a helyzet Ali keresztény hitével.
Chestertoni kálvinizmus
Amikor először hallottam ezt a jelzős szerkezetet, azonnal beleszerettem, mert olyan feszültséget hoz létre a teológiai nyelvben, amely kifejezi saját hitem paradoxonait is. Szinte a hívő életem kezdetétől mélységes szerelem fűz G. K. Chesterton világlátásához, és egyetértek C. S. Lewisszal, hogy a modern írók közül ő a legértelmesebb. Messze a legértelmesebb. A teológiám azonban nagyjából megegyezik azzal az iskolával, amelyről Chesterton mindig csak mélységes viszolygással tudott beszélni: a kálvinizmussal. Vagyis itt állok rögtön egy paradoxon előtt: a chestertoni módszer megsemmisíti azt, amiben mélyen hiszek, ugyanakkor Chestertont elválaszthatatlanul összekapcsolom azzal, amit megsemmisített, magával a kálvinizmussal, amelyet az evangélium legmélyebb kifejtésének tartok. A paradoxon lényege itt az, hogy szerintem nem chestertoni chestertonizmusra, hanem chestertoni kálvinizmusra van szükségünk, de a kettő egymásnak feszül.
Az értelem sabbatja
Sok évvel ezelőtt részt vettem egy nemzetközi filozófiai műhelymunkában, amelyre teológusként kaptam meghívást. A műhelyben egy-két teológuson kívül keresztény filozófusok voltak jelen, akik egy része a kontinentális filozófiai hagyományt, másik része az angolszász analitikus hagyományt képviselte. Egyszer hosszas beszélgetés alakult ki arról, hogy a végső misztérium, amely előtt a filozófusnak is le kell vetnie a saruit, az ember szabad akarata-e, vagy Isten szuverén akarata. Az ugyanis mindkét tábor számára egyértelmű volt, hogy a bölcsesség szeretői szükségszerűen eljutnak végül egy ponthoz, amely fekete lyukként nyeli el az emberi racionalitást. Ez a fekete lyuk, amely makacsul ellenáll a kíváncsiságnak, vagy az emberi, vagy az isteni akarat. A református teológusok természetesen az utóbbi mellett tették le a voksukat, és a Szentírásra támaszkodó teológusként én is velük kerültem egy platformra.
Fekete ló
Az új ateista négyesfogatból (Richard Dawkins, Christopher Hitchens, Daniel Dennett, Sam Harris) immár ketten szembesültek a Visszavonhatatlan Igazsággal. Daniel Dennettről harcos ateizmusa mellett az maradt meg bennem leginkább, hogy mélyen elcsüggesztette modern korunk kiszámíthatósága. Régi álma volt például, hogy átvitorlázzon az óceánon, de iránytűvel, élete kockáztatásával, mint egy újkori felfedező, nem a mai high-tech kütyük és nyomkövetők biztonságában. Egyszer azt mesélte (ez is ide tartozik), hogy a könyvtárakban szerette mindig a keresett könyv melletti könyvet leszedni a polcról, hogy meglepje magát valami új, kiszámíthatatlan inspirációval. Hát, nem tudom, felkészült-e a mai meglepetésre, de gyanítom, ez számára mind közül messze a legmegrendítőbb. Talán a szíve mélyén valahol vágyott is rá. Kár, hogy nem vette le a polcról, vagy ha levette, nem tudhatjuk. Ha szabad mégis ilyet kívánnom: R. I. P., felebarátom!

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK