Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Művészet

A laza és érzelgős teológia laza és érzelgős művészeti formákat terem

2022. szeptember 19. | , , | 1 Hozzászólás

Dorothy L. Sayers a huszadik századi brit irodalom egyik kiemelkedő alakja volt, és egyben keresztény is. Írt krimiket, színdarabokat, verseket és esszéket, valamint angolra fordította Dante Isteni színjátékát. Detektívtörténetei főhőse Lord Peter Wimsey, akinek alakja kevésbé ismert, mint Poirot-é, de vele és Chesterton Brown páterével együtt szokták emlegetni. Sayers drámáit a mai napig játsszák, és esszéi sem merültek feledésbe. Éppen ennek fényében számomra különösen érdekes, ahogy a hit és az irodalom összefüggéseit látja. Aki királynak született (Encián Kiadó, 2014) c. hangjátékai bevezetőjében többek között a teológia és a drámaköltészet közötti kapcsolatról ír, és két fontos elvet fogalmaz meg:

bővebben

Thomas Mann: József és testvérei 2-3.

2022. szeptember 3. | , | 1 Hozzászólás

Ezen a nyáron a végére értem Thomas Mann Józsefről szóló grandiózus opusának. Az első kötetről már írtam, és a cikket annak idején így fejeztem be: „Mann regényéből nekem egyelőre e találkozás [az Istennel való találkozás] hitelessége hiányzik. Nem a róla való beszéd, nem a képzelet gazdagsága, hanem maga a találkozás. A József és testvéreit olvasva egy lassan hömpölygő tájat néztem, benne különös, de megfogható emberekkel, fölöttük viszont nem volt nyitott az ég, a tekintet megáll a csillagoknál és a boltozatnál, amely mögött a tényleges menny kezdődhetne. Mann a természetfelettiben hívő természetről ír, a természetfelettiről nincs igazi mondandója. Lássuk, ez változik-e a másik két kötetben.” Nos, nem változott. Sőt, Mann az egész regényfolyamot egy rejtélyes mondattal fejezi be: „És így végződik a szép történet és istenkitalálás.” Ábrahám, Izsák és Jákób története tehát szép, de az Istenük Mann szerint kitalálás. Ez a német író végső gondolata.

bővebben

Hangok, formák és az univerzum

2022. augusztus 29. | , , | 5 Hozzászólások

Dórával elmentünk a Magyar Zene Házába. Elképesztően szép lett, és nemcsak a régi, omladozó betonépülethez képest, amelynek a helyére épült, hanem önmagában és a helyhez viszonyítva is. De nem erről akarok most írni, hanem egy gondolatról, ami megfogalmazódott bennem. A Hangdómban egy kortárs darabra váltottunk jegyet, mert éppen az ment. Aki volt már ott, tudja, hogy ez egy kör alakú, kupolás terem, kicsit olyan, mint a Planetárium, csak itt a földön elhelyezett babzsák-fotelekbe fekve kapunk látványos audiovizuális élményt. A mi esetünkben ez egy számítógéppel generált grafikus formakavalkád színes lüktetése volt, bár a lüktetés talán több szabályszerűséget feltételez, mint ami a dómban történt. Éppen ehhez kapcsolódik a zenehallgatás közben jött gondolatom.

bővebben

Elvis és az ördög

2022. augusztus 26. | , , , | 1 Hozzászólás

Az Elvis-film jó lett. Persze, aki allergiás már az amerikai kulturális intézményeket uraló radikális propagandára, az fészkelődni fog, amikor megint egy metronóm kiszámítható ütemében csapódnak be a szokott témák (leginkább ugye a rasszizmus, a lázadás, meg persze egy kiadós Christmas-bashing), de ezeket azért jól el lehet helyezni Elvis Presley életútjában is, és a film összességében sokkal súlyosabb annál, hogy ezeken fennakadjunk. Tom Hanks hatalmasat alakít Tom Parker szerepében, és eleve nagy húzás volt az ő szemszögéből láttatni a „király” megdicsőülését és lassú, fájdalmas elkárhozását. A forgatókönyvírók még egy apró mentőkötelet is dobnak Elvis hírhedt menedzserének, bár ez édeskevés ahhoz, hogy árnyalja a közönség lesújtó véleményét. A film végén Tom Parker szájába adják a mondatot, hogy Elvist valójában „a szeretet ölte meg”. A rajongói iránti szeretete. Ezt természetesen nemcsak azért érezzük hazugságnak, mert a kapzsi menedzser mondja, hanem azért is, mert a szívünk mélyén sejtjük: valójában az ördög mondja.

bővebben

Turgenyev fája

2022. március 30. | , , | 2 Hozzászólások

„Ti olyan sietősek vagytok, erről elfeledkeztem…” – szólt Szilszakáll, az öreg ent. „Nos, még nem szabad türelmetlenkednetek. Most értünk az első szakasz végére; de sok mindent meg kell magyaráznom azoknak, akik messze laknak, Vasudvardtól távol, meg azoknak is, akikkel még nem tudtam beszélni a tanács előtt, s csak azután fogjuk eldönteni, hogy mitévők legyünk.” Ez a kedves epizód A gyűrűk urából azért jutott most eszembe, mert az Európai Év Fája versenyből kizárták az orosz „indulót”, egy 198 éves tölgyfát. A tölgyfát Ivan Turgenyev orosz író ültette, egy olyan távoli korban, amikor még nem volt orosz-ukrán háború, és az Oroszországot lerohanó Napóleon császár éppen két éve halt meg száműzetésben Szent Ilona szigetén.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK