Többször tapasztaltam, hogy amikor közvetett beszédmódra váltok, olvasóim egy része összezavarodik és vagy a logikai következetességet keresi a szövegeimben, vagy a világos, egyértelmű állásfoglalást a valóság mellett. És mivel az írásaim zömében törekszem a valóság melletti világos, egyértelmű állásfoglalásra, nem is teljesen indokolatlan ez az elvárás. Előbb-utóbb azonban bekopog az én ajtómon is egy szürke köpenyes varázsló, és hív, hogy hagyjam ott a biztonságos egyértelműséget, induljak felfedezőútra, nem tudva, hogy az pontosan hová is vezet. Ekkor válik a nyelvi kifejezésmódom nehéz, kalandos úttá biztonságra vágyó olvasóim számára is, akik ha nem figyelnek, könnyen eltévednek, vagy talán el sem indulnak velem.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Művészet
Sorozat az istenképű emberről
Jakus Ágnes, a parokia.hu újságírója álmodta meg azt a hatrészes cikksorozatot, amiben néhány cikk megírásával én is részt vettem. A miniprojekt célja az volt, hogy az ember istenképűsége fényében beszéljünk a keresztény életről, a kreativitásról, a megszentelődésről, az egyházról, az imádságról és az ember világban betöltött küldetéséről. Örömmel írtam meg a rám bízott cikkeket, mert a témafelvetés szerintem is fontos és kiemelt figyelmet érdemel. A megvalósult kereszténységből ugyanis gyakran hiányzik a szó legszorosabb értelmében vett emberség, ami nélkül pedig nincs egészséges, igaz lelkiség. Ági az első cikket Hamar Danira, a másodikat Földesi Barnabásra, a többit rám bízta. Jó szívvel ajánlom a sorozatot, szerintem érdemes elölről, egészében végigolvasni!
Bunyanról beszélgetni mindig érdekes
John Bunyan megérdemli, hogy a huszonegyedik században is beszéljünk róla. Sok könyve közül A zarándok útja c. allegorikus regénye a legismertebb; annak ellenére adják ki még ma is számos nyelven újra és újra, hogy az allegória műfaját a mai ember már kevésbé szereti és érti, mint néhány évszázaddal ezelőtt. Bunyan örökzöld, és a műve is az. Mi mindenesetre leültünk, hogy beszélgessünk róla. Meg persze magáról az irodalomról és az allegóriáról is, bibliai nézőpontból. A beszélgetés résztvevői: Földesi Barnabás, Hamar Dávid, Tóth Krisztián és én. A beszélgetést itt tudjátok megnézni.
A zsarnok és a mostoha
Jordan Peterson szerint az ősi mitológiákra feltétlenül érdemes odafigyelni, mert az emberiség finomra őrölt tapasztalatait gyúrják évezredeken át letisztult, bölcsességet hordozó formákba. Ezzel a megállapítással valószínűleg a két mítoszkedvelő oxfordi jóbarát, C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien is messzemenőkig egyetértenének. Talán még azzal is, hogy a mítoszok közül a bibliai történetek a leginkább figyelemre méltók, bár Lewis a bibliai történeteket műfaji szempontból gyengébbnek tartotta az északi mítoszoknál, talán épp azért, mert a bibliai „mítoszok” ténylegesen megtörténtek, és a valóság kevésbé stilizált, mint a sokáig csiszolt egyetemes történetek. Az viszont tény, hogy a mítoszok számos ősi megfigyelést őriznek az emberi együttélésről, ezért mi is sokat tanulhatunk a mítoszokból. Az egyik ilyen tanulság a zsarnokkal és a mostohával kapcsolatos.
Szavak és szimbólumok elkárhozása
Nemcsak az emberek, de az emberek kommunikációra használt jelei is el tudnak kárhozni. Ez akkor történik, amikor a jel elveszíti önmagával való kapcsolatát, léte eredeti értelmét, és egészen mást kezd szimbolizálni, mint amit eredendően jelentett. Így lett a „népi demokrácia” szóösszetétel a demokrácia ellentéte; így lett a Pravda (Igazság) a hazugság szimbóluma; így lett a Népszabadság egy egész nemzedék számára a nép által vívott szabadságharc eltiprásának a jelképe (a Népszabadságról még Esterházy Péter is azt írta a kilencvenes évek közepén: „már csak a nevét utálom”); így lett a „felszabadítás” az elnyomás szava; így lett a „baráti” a tankokkal kikényszerített szövetség jelzője, a „rothadó” kapitalizmus a prosperáló Nyugaté, a „reform” pedig a brutális gazdasági megszorításoké.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK