Ezt a kérdést a kálvinista Doug Wilsonnak teszik fel egy interjúban, aki protestáns teológusként hozzám hasonló szeretettel és tisztelettel viszonyul a két huszadik századi katolikus íróóriáshoz. Vajon üdvözültek-e? A probléma ugye ebben az esetben G. K. Chesterton és J. R. R. Tolkien tridenti katolicizmusa, amely annak idején anathémát mondott ki az egyedül hit általi megigazulás tanára. Mi, protestánsok ezt a kérdést szintén kardinálisnak tartjuk, ebből származik az egyik legalapvetőbb eltérés a reformátori és a római katolikus kereszténység között. Ez az a hittétel, amelyen Luther szerint az egyház áll vagy bukik. Vajon üdvözülhet-e az az ember – akármilyen jó író is volt, és akármennyire kegyes is –, aki ebben a kérdésben a szakadék másik oldalán áll? A felvetés természetesen meghökkentő és sértő is lehet katolikus olvasóim számára, de egy kis türelmet és megértést kérek most, különösen a néhai anathéma fényében, amely – II. Vatikán ide vagy oda – hivatalosan soha nem lett visszavonva.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Művészet
Chestertoni kálvinizmus
Amikor először hallottam ezt a jelzős szerkezetet, azonnal beleszerettem, mert olyan feszültséget hoz létre a teológiai nyelvben, amely kifejezi saját hitem paradoxonait is. Szinte a hívő életem kezdetétől mélységes szerelem fűz G. K. Chesterton világlátásához, és egyetértek C. S. Lewisszal, hogy a modern írók közül ő a legértelmesebb. Messze a legértelmesebb. A teológiám azonban nagyjából megegyezik azzal az iskolával, amelyről Chesterton mindig csak mélységes viszolygással tudott beszélni: a kálvinizmussal. Vagyis itt állok rögtön egy paradoxon előtt: a chestertoni módszer megsemmisíti azt, amiben mélyen hiszek, ugyanakkor Chestertont elválaszthatatlanul összekapcsolom azzal, amit megsemmisített, magával a kálvinizmussal, amelyet az evangélium legmélyebb kifejtésének tartok. A paradoxon lényege itt az, hogy szerintem nem chestertoni chestertonizmusra, hanem chestertoni kálvinizmusra van szükségünk, de a kettő egymásnak feszül.
Szardeszi Melitón homíliája a húsvétról (részlet)
Szárdeszi Melitón második századi püspök Niszán hó 14-én mondta el az egyháztörténet egyik legszebb homíliáját. A zsidó páska napjára időzített igehirdetésben Krisztus halálát és feltámadását szinte poétikus, himnikus formában ünnepli. Bemásolom a homília utolsó hat (100-105.) strófáját, melyeket egy utószó is követ: „Béke az írónak és a felolvasónak, s mindazoknak, akik a szív egyszerűségében szeretik az Urat.” Olvassuk mi is így Melitón püspök szavait és ünnepeljük vele azt, aki meghalt és feltámadott!
S. Kierkegaard: Félelem és reszketés
A Tűzfal podcast huszonhatodik részében a hit mozzanatát járjuk körbe, mégpedig abban a történetben, amikor Ábrahám kész feláldozni a fiát, Izsákot. A beszélgetéshez az ismert dán filozófus ikonikus könyvét hívjuk segítségül. Azt hiszem, az egyik legnehezebb beszélgetésünk volt eddig, nagyon mély és szinte megválaszolhatatlan, ugyanakkor a hit misztériumának szívét érintő kérdések kerültek szóba. Az epizódot megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is.
Jézus forradalmai
Megnéztem a Jesus Revolution c. filmet, amely a 70-es évek elején Chuck Smith kaliforniai gyülekezetében kibontakozó, majd onnan tovább terjedő hippi ébredést mutatja be. A filmben Lonnie Frisbee szerepét az a színész játssza, aki a The Chosen sorozatban Jézust. Ez lehet jó választás, tekintve hogy az ébredés idején Lonnie is úgy nézett ki, mint Jézus, csak visszafelé is elsülhet, ha mostantól Jézusban meg a bohém Lonnie-t látjuk visszaköszönni. De ez most a középpontban lévő mellékszál, és nem esztétikai kritikát akarok írni, hanem egy rövid, személyes reflexiót. Az eredeti történetet jól ismertem, a Costa Mesából induló Jézus-mozgalom közvetve az én életemre is hatott, a film mégis meg tudott lepni és őszintén szólva meg is rázott.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK