Sok keresztény a pogány magyarok szokása szerint fordítva ül a lovon és hátrafelé nyilaz. Abból a helyes állításból, hogy a keresztények ne legyenek világiasak („ne igazodjatok a világhoz”), azt a következtetést vonják le, hogy akkor a világ viszont lehet világias, sőt, a világnak világiasnak kell lennie, valójában ez a dolga, a nevében is ott van, hogy világ. Nem, nem arra gondolok, hogy meghagyják az államnak az Istentől rendelt sajátos szerepet, a félelmet, az adókivetést, a kardot, nem is a kuyperi értelemben vett szféra-szuverenitásra gondolok, amely elismeri a család, az állam és az egyház egymástól eltérő küldetéseit Isten valóságában (és hogy ez a szuverenitás mindhárom esetben elengedhetetlen), hanem éppen arra, hogy a világot ezektől a szempontoktól elválasztva értelmezik. Ezek a keresztények ahelyett, hogy a világ számára közvetítenék az Úr Krisztus parancsát, hogy tegye le a fegyvert („elközelített az Isten uralma, térjetek meg”), az egyház felé közvetítik a világ parancsát, hogy vonuljon félre Krisztus követeléseivel és privatizálja önmagát. Ez a fordított logika azonban maga is világiasság.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Kultúra
Valami történik az amerikai kultúra mélyén
Az elmúlt napokban Donald Trump elnöki beiktatására figyelt a világ, de ha igaz, hogy „a politika folyásirányban lefelé van a kultúrától” (Andrew Breitbart), inkább a kultúrában zajló változásokra érdemes vigyázó szemeinket vetnünk. Valami örvénylik a mélyben, aminek még nehéz megértenünk a formáját, de egyértelmű reakció az Aaron Renn által leírt negatív világra. A változás azt a Donald Trumpot is újra a hatalomba repítette, aki bár bizonyos erkölcsi szempontok szerint maga is a posztkeresztény negatív világ tünete (ha nem is annyira, vagy nem is úgy, mint sokan vélik), e világ ádáz ellenfeleként lépett színre. A negatív világ Amerikában a kereszténység körül jött létre, és 2015 óta hozzájárult számos méltatlan bírósági perhez, illetve több mint száz válságterhesség központ és több mint háromszáz keresztény gyülekezeti épület elleni támadáshoz, amelyek közül a Demokrata Párt által felügyelt főügyészség mindössze kettő (!) esetben indított hivatali eljárást. A keresztényellenesség tapinthatóvá vált, és sokan azt gondoltuk, tovább fog erősödni. Valami a mélyben azonban érezhetően megint változik, máshogy kavarog, mint eddig, és ez az áramlás egy új ellenerőt képvisel: szép csendben megszületett a reakció.
Az ördög ügyvédje
A Tűzfal podcast negyvennegyedik részében Az ördög ügyvédje című 1997-es filmet és annak megrendítő tanulságait beszéljük át, mindent elspoilerezve. Erős idegzetűeknek ajánljuk. Annyit tennék csak hozzá, hogy az elmúlt időszakban érezhetően megnőtt azok száma, akik a gonosz valahogy nyilvánvalóbbá lett valósága miatt fordultak Istenhez, és ez lehet taktikai hiba ellenségünk részéről. A gonosz kérdéséről több epizódban beszélgettünk már (pl. Salemi boszorkányok; Tolkien és a gonosz problémája, Richard Wurmbrand: Marx és Sátán; C. S. Lewis: Csűrcsavar levelei). A mostani epizódot megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is.
Richard B. Hays tragikus hajótörése
Hitben való hajótörések csak látszólag történnek egyik napról a másikra. Maga a hajótörés persze gyorsan és drámai módon zajlik le, de rendszerint megelőzik rossz döntések, és számos egyéb összetevő, amelyek okait nehéz utólag kibogozni. Mint a repülőgép-szerencsétlenségeknél. Gyerekkoromban tátott szájjal néztem a megmeneküléssel végződő Airport filmeket, manapság inkább a tragédiákat utólag rekonstruáló Mayday dokumentumfilmeket nézem, de közös bennük, hogy vagy az okokból vezetik le a kibontakozó katasztrófát, vagy a bekövetkezett katasztrófától kutatják visszafelé az okokat. Az okok általában emberi hibák, mulasztások, természeti jelenségek, és nem várt események valamilyen elegye. A katasztrófának van története, és a történet kezdete lehet akár egy kispórolt csavar vagy valamilyen emberi gyarlóság is, amilyen a gőg, a hiúság vagy mondjuk a hanyagság. Pont mint a hajótöréseknél.
Epifánia
Az idősebb Pieter Brueghel Ártatlanok mészárlása című olajképe az 1565-ös németalföldi lázadás kontextusába helyezi a betlehemi csecsemők legyilkolását, olyan dermesztő hatást kölcsönözve a festménynek, mint Márai 1956 Karácsonyán írt „Mennyből az angyal” című versének iszonyú képe, hogy a magyar nép lóg cukorkaként a karácsonyfákról. Brueghel festményének közepén egy asszony ül a havon bepólyázott gyermekkel az ölében, körülötte síró nők, lándzsák és kivont kardok. Az egyik kard minden bizonnyal a gyermeket vágja ketté és a havon ülő asszony szívét járja át. Ráhel, a mindenkori Ráhel értetlenül néz Heródes, a mindenkori Heródes szívébe, és megdöbben azon, amit ott lát. Majd felnéz a keresztre, ahol a gyermeke függ, és megtörténik az epifánia.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK