A magvas gondolatok jóllakatnak, a magtalanok ürességérzetet hagynak maguk után. Slavoj Žižek szlovén filozófus A törékeny abszolútum – avagy miért érdemes harcolni a keresztény örökségért? (Typotex, 2011) c. könyvét olvasva folyamatosan mindkettőt éreztem. Voltak pillanatok, amikor sikerült ráharapnom egy-egy valódi gondolatra, amit ízlelgethettem, utána viszont oldalakon át rendre a puffasztott semmi következett. A kötet nagyjából ezt a ciklust járja be ismétlődő monotonitással. Elindul egy fejezet valami izgalmas felvetéssel (pl. hol kezdődik a Balkán? miért szeretjük a Coca Colát?), majd teljesen értelmetlen szóförgeteg követi, amelyről a legjobb szándékkal is lehetetlenség eldönteni, hogy jelent-e bármit. A végén egy hasonlóan talányos és semmitmondó konklúzió, köztük esetleg egy-egy bravúros gondolat. Mindez háromszáz oldalon keresztül.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Kultúra
A Nyugat Dosztojevszkij nélkül
A napokban terjedt el a hír, hogy a Milánói Egyetemen eltörölték a Dosztojevszkijről szóló kurzust. Paolo Neri olasz író oktatta volna a tárgyat. Az egyetem vezetése arról értesítette az írót, hogy az Ukrajna elleni katonai támadás miatt nem akarnak belső vitákat az egyetemen, ezért az előadássorozatot nem lehet most megtartani. Neri egy rövid videóban megdöbbenéssel és könnyezve mondja el az esetet. Könnyezik akkor is, amikor az Ukrajnában zajló szörnyűségekről beszél, meg akkor is, amikor bejelenti: Olaszországban ma olyan helyzet állt elő, hogy nem lehet Dosztojevszkijt tanítani. Éppen Dosztojevszkijt. Neri rámutat a dolog különös iróniájára: az orosz íróóriást 1849-ben azért ítélték halálra, mert tiltott könyveket olvasott. Most az ő könyveit nem lehet oktatni.
Megrendítő könnyek a határon
Nálam különb emberek sokkal áldozatosabban vesznek részt a segítségnyújtásban, szinte szégyellem is, hogy a magam szerepét szóba hozom. De talán mégis helyénvaló, ha megírom a saját közvetlen tapasztalataimat is arról a felfoghatatlanul tragikus helyzetről, ami a szemünk láttára bontakozik ki a háború kezdete óta. Tegnap reggeltől estig az ukrán határnál voltunk fogadni a menekülőket. Néhányan a gyülekezetünkből a Baptista Szeretetszolgálattal vettük fel a kapcsolatot, hogy miben tudunk az anyagiakon túl is segíteni. Azt hallottuk, hogy a határon nagy szükség van logisztikai és egyéb segítségre, ezért oda mentünk. A tiszabecsi iskolában alakítottak ki egy fogadópontot, ahova érkeznek az adományok és a menekültek. Néhányan egészen a határállomáshoz telepedtünk ki egy hosszú asztallal, ahol a beérkező autókba adtunk be italt, élelmet, tisztálkodási szereket, gyerekeknek csokit, bébiételt, pelenkát, esetleg játékot. Még most is csak könnyek között tudok írni arról, amit átéltünk.
Viszontválasz Monostori Tibornak – Bolyki László vendégposztja
(Az alábbiakban Bolyki László viszontválaszát közlöm Monostori Tibor videóüzenetére. Előzmény: Monostori Tibor Decemberi állásfoglalása és Bolyki László válasza. Az én válaszom a Decemberi állásfoglalásra itt olvasható.)
Istenfélelem és gonoszság
Sokak szerint az istenfélelem a gonoszság egyik fő forrása, mert úgy gondolják, hogy az istenfélelemnek nevezett attitűd végső soron az elnyomó hatalmi struktúrák fenntartását szolgálja. Akik az istenfélelem alapján élnek, akár a legocsmányabb bűnöket is képesek eltakarni vele. Jól ábrázolja ezt A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale) c. Hulu sorozat, melynek disztópikus világában Isten nevében tartanak fenn egy rettenetes zsarnokságot, ahol az egyik legkibírhatatlanabb kellék a gonoszságot elfedő kegyes nyelvezet. Ez nem csak képzelt világokban lehet így. Richard Dawkins és Christopher Hitchens vehemens valláskritikáikban a vallásokat tették felelőssé a világban lévő konfliktusokért, háborúkért, erőszakért és elnyomásért, hiszen aki féli Istent, az maga is félelmet terjeszt, és jó eséllyel félelemben tart másokat.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK