Nem a világ felett kell ítélnünk, hanem a saját gyülekezetünk tagjai felett – írja Pál apostol a korinthusi gyülekezetnek (vö. 1Kor 5,11-13). Persze még ez utóbbi is idegenül hangozhat számos kortárs kereszténynek, azokra gondolok, akik szerint a keresztény gyülekezet szinte egyetlen dolga, hogy ne ítéljen senki felett. Való igaz, az evangélium nem az ítéletről szól, hanem a kegyelemről, és van olyan ítélkezés, amitől tényleg szabadoknak kell lennünk még a gyülekezeteinkben is. Csakhogy akik ezt különösen hangsúlyozzák, valószínűleg elsőként írnak füstölgő posztokat, amikor egy közismerten korrupt, házasságtörő politikus a kereszténységére hivatkozik, vagy épp egy papot kapnak rajta, hogy két mise közt melegbárokban múlatja az időt. Egyfajta konszenzus tehát mégiscsak van azzal kapcsolatban, hogy a belül lévőkön számon kérhetjük a hitvallásuk és az életük közt feszülő következetlenségeket, és nem tartjuk elfogadhatónak, ha egy pap pornófilmekben szerepel, vagy egy keresztény politikus kirámolja a közös kasszánkat. A belül lévők felett ítélünk. De mi van a kívülállókkal? Semmilyen értelemben nem inthetjük őket?
Inthetjük a világot?
bővebben
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK