Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Bibliai teológia

Hodász Andrásnak válaszolunk

A Tűzfal podcast negyvenegyedik részében Hodász András „Égbekiáltó bűn a homoszexualitás?” című youtube videójára reagálunk. Ha emlékeztek, írásban már válaszoltam a videóra, de most Bolyki Lacival együtt szóban is megtesszük. Azért, mert fontos. Fontos, mert András az egyik cikkemmel vitatkozik, de nem hangoznak el az érvek. Fontos, mert a videó súlyos kérdéseket vet fel és sokakra hatással van. Fontos, mert örök sorsokról van szó. A beszélgetésünket megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a...

bővebben

A megújulás útja

A parokia.hu oldalán megjelent annak a gondolatmenetemnek az írásos formája, amit április 8-án mondtam el Lovasberényben, református testvérek szűk körében, akik a kegyelmi ügy utáni megrendült állapotban azért jöttek össze, hogy a megújulás útját keressék egyházuk számára. Megtiszteltetésként éltem meg, hogy kívülállóként részt vehettem az egész napos őszinte, töredelmes imádkozásban és Isten előtti útkeresésben, a bevezetőmben pedig azt mondtam el, amit a helyzet és a megújulás lehetősége kapcsán Isten a szívemre helyezett. Azért imádkozom, hogy valódi megújulás, bűnbánatból fakadó ébredés mehessen végbe nemcsak a reformátusok között, hanem az összes felekezetben! A gondolatmenetemet itt olvashatjátok el.

bővebben

A feltámadás evangéliuma

A Tűzfal podcast harmincadik részében az evangélium másik oldaláról, Krisztus feltámadásáról beszélgetünk, és majdnem belőlünk is kiszakad a húsvéti nevetés. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!  

bővebben

A kereszt evangéliuma

A Tűzfal podcast huszonkilencedik részében arról beszélgetünk Lacival, hogy vajon miért egy brutális kivégzőeszköz lett a keresztény hit jele, miért van a középpontban, és mire utal a kereszt jele? Szóba kerül a megváltás és az engesztelés kérdése is, és hogy vajon nem egy primitív, barbár kor vallási szokásai köszönnek-e vissza a kereszt kétezer éves értelmezésében. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!

bővebben

Vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat

Azóta, hogy az ember felett kihirdették a halálos ítéletet, nem jöhet létre Isten és ember között olyan életet adó szövetség, amely nem számol a halál és az ítélet valóságával. Ezt látjuk rögtön azután, hogy Ádám fellázadt Isten ellen, de Isten ígéretet tett neki, hogy a kígyó fejére fog taposni. Az embernek el kell szenvednie a bűn következményeit, de reményt kapott arra, hogy Isten ki fogja szabadítani a gonosz fogságából és be fogja takarni halálos mezítelenségét. Ezt olvassuk: „Az ÚRisten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.” (1Móz 3,21) Vagyis Isten megölt egy állatot, és annak bőrével takarta el az ember szégyenét. Vér folyt, hogy az ember ne maradjon mezítelen. Ez a minta: „vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9,22).

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK