Dömdödöm és a Logosz
Ma lenne hetvenötéves Lázár Ervin, aki megteremtette Dömdödöm alakját, egy szavakba belefáradt nemzedék ikonját. Dömdödöm mindig úgy mondja ki a kimondhatatlant, hogy közben nem sérti annak szentségét. Dömdödöm a via negativa gyermeki követője, akinek még a via negativa is egyszerűen csak dömdödöm. Dömdödöm öntudatlan apofatikus prófétaként végtelen tisztelettel viseltet a dolgok lényege iránt. Dömdödöm nem hisz a szóban, mert a szó megcsúfítja, megcsonkítja, széttrancsírozza a szónál százszorta lenyűgözőbb valóságot. Dömdödöm nem akar szó által uralkodni, inkább lágyan belesimul a világ...
A rabbinikus judaizmus irodalmának alapfogalmai
Talmud, Misna, Tanakh, Tannaim, Halakha, Midrás – mik ezek? Az olvasottabb emberek ráismernek a judaizmus irodalmának fogalmaira, de azt már kevesebben tudnák megmondani, hogy pontosan mire is vonatkoznak ezek a szavak. Annak, aki a Bibliával komolyabban szeretne foglalkozni, érdemes legalább címszavakban megismerkedni ezeknek a szavaknak a jelentésével, mert gyakran előkerülnek bibliai lexikonok utalásaiban, kommentárokban, teológiai könyvekben és az Újszövetség háttérirodalmában. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem a rabbinikus judaizmus irodalmának legfontosabb fogalmait, és röviden...
Mi az a tohuvavohu?
„Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta (תֹ֙הוּ֙ וָבֹ֔הוּ) volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.” Ezekkel a szavakkal kezdődik a Biblia. Erőteljes, súlyos, kontúros szavak. A szerző gondosan megválogatta, pontosan megmérte őket, mielőtt beépítette esztétikailag kifogástalan művébe. (A mózesi teremtéstörténet esztétikai minőségéről írtam már a zsidó exegéta, Umberto Cassuto kommentárjával összefüggésben.) Ebben a bejegyzésben most csak a második mondattal szeretnék foglalkozni, azon belül is azzal, hogy mit jelent...
Kálvinizmus vagy kálvinizmusok?
Eddigi bejegyzéseimben gyakran hivatkoztam a kálvinizmusra mint teológiai rendszerre, de jogos feltenni a kérdést, hogy vajon lehet-e egységes kálvinizmusról beszélni, nem inkább kálvinizmusok vannak-e, különböző hangsúlyokkal, hagyományokkal és nyelvezettel. Ha Sípos Ete Álmos kálvinista, akkor vajon kálvinista-e Cseri Kálmán, Lovas András vagy Fűtő Róbert? És Mark Driscoll? Kálvinista John Piper? Hát Karl Barth és Emil Brunner? A kálvinista szükségképpen református is egyben? És a református szükségképpen kálvinista? Lehet kálvinista az, aki hitvalló keresztséget vall és a megtérőket víz...
Bizarr legenda vagy a totális győzelem kezdete?
Máté evangéliuma furcsa eseményekről számol be Jézus halála kapcsán. Mint mikor Az elveszett frigyláda fosztogatói c. filmben Indiana Jones leemeli a szobrot a tartókorongról, és elkezd összeomlani az egész barlangba vájt épület, Jézus halálakor is megindul a föld Jeruzsálemben és igencsak meglepő dolgok történnek. Az evangélium 27. részében ezt olvassuk: „És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent...
Jézus feltámadása történelmi tény? Igen.
Jézus feltámadása történelmi tény – állítják kétezer éve a keresztények. Vajon lehet-e ezt úgy is mondani, hogy a pontot a „történelmi tény” szavak után tegyük ki? Vagy Jézus feltámadása ugyanúgy hit kérdése, mint az, hogy Héraklész járt az alvilágban? Történészek számára az „Újszövetség” néven összegyűjtött első századi dokumentumgyűjtemény természetesen nem szent irat. Mint minden más ókori dokumentum vizsgálatakor, a Jézus feltámadásáról szóló beszámolók esetében is azt kérdezik, hogy van-e okunk az újszövetségi iratokban található információt megbízhatónak tekinteni. Az 1940-es években...
Deus contra Deum – Isten Isten ellen
„Mi is a helyzet a Teremtő haragjával és szeretetével, igazságával és irgalmával? Hogyan viszonyul e két véglet egymáshoz? ...Az egyik oldalon a Gondviselő áll, a másikon az ember. Isten szent haragjában lesújt ránk, ám tettét a szeretet irányítja. Önmagára emel kezet! Ez a kereszt legfontosabb jelentése. Rajta, bűneinken teljesedik be az ítélet. Ha azt kérdezzük, mennyire veszi komolyan az Úr vétkünket, a Messiás meggyötört, összevert, véres testére kell tekintenünk. Koncentrációs táborban sem bánhatnának el kegyetlenebbül valakivel. ’Mert a bűn zsoldja a halál’ (Róm 6,23). Másrészt hogy...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK