Számít, hogy Dumbledore meleg volt-e?

J. K. Rowling nem is idegeníthette volna el jobban magától amúgy is kritikus keresztény hallgatóságát, mint mikor 2007-ben egy kérdésre válaszolva kikotyogta: „Dumbledore meleg volt.” A hír természetesen azonnal betöltötte az újságokat, a homoszexuális jogokért küzdő csoportok örömmel és lelkesen fogadták soraik közé a bölcs öreg varázslót. Megmondom őszintén, engem is meglepett az írónő válasza, mert semmilyen jelét nem láttam a Harry Potter mesékben Albus Dumbledore szexuális orientációjának. Hadd mondjam el, hogy ennek ellenére alapvetően miért nincs bajom azzal, ha Dumbledore professzor...

bővebben

A Halál ereklyéi és az örök élet evangéliuma Godric’s Hollow-ban

Amikor a Harry Potter sorozat ötödik könyve megjelent, J. K. Rowling kissé epésen megjegyezte: „A fundamentalista keresztények biztos azt fogják kifogásolni, hogy vastagabb lett, mint a Biblia.” Nem véletlenül fájt neki a keresztények felől érkező kemény bírálat, hiszen azoktól kapott kíméletlen ütéseket, akikkel – most már tudható – végig egy oldalon állt. Erről akkor mégis hallgatott, mert előre kigondolt tervét akadályozta volna, ha túl hamar kiteríti a kártyáit. A mozikban tavaly év végétől lehet látni a Harry Potter és a Halál ereklyéi első részét. Aki csak a filmeken keresztül követi a...

bővebben

Miért infralapszáriánus a kálvinisták többsége?

Az augusztinuszi predesztináció-felfogásban hívő janzenista Blaise Pascal a kegyelemről szóló írásaiban három nézetet különböztet meg egymástól: Kálvinét, a molinistákét és Szent Ágoston tanítványaiét. A kálvinista nézetet így jellemzi: „Isten, amikor megteremtette az embert, egyeseket kárhozatra, másokat üdvösségre teremtett feltétlen akarata által, az érdemekre való minden tekintet nélkül. E feltétlen akarat megvalósításához Isten bűnre késztette Ádámot, és bukását nem csupán lehetővé tette, hanem ő maga okozta. Istenben nincs különbség megcselekedni és megengedni között. Isten, miután...

bővebben

A teológia történetének legszőrszálhasogatóbb vitája?

Amikor elrettentő példát keresnek az egyház felesleges vitáira, a szupralapszáriánusok és infralapszáriánusok szembenállását szokták előhalászni, mint a teológia történetének legszőrszálhasogatóbb vitáját. Már maguk az obskurus elnevezések is fényévekre vannak bármiféle gyakorlati kereszténységtől, a vita tárgya pedig olyannyira spekulatív, hogy talán csak az a fejtörő szállhatna versenybe vele, hogy hány angyal fér el egy gombostű tetején. Akik azon rágódnak, hogy vajon a predesztináció szupralapszáriánus vagy infralapszáriánus értelmezése-e a helyes, azt a benyomást keltik magukról, hogy...

bővebben

Van kettős predesztináció?

Amikor elindul a kiválasztásról egy beszélgetés, valaki előbb-utóbb kiteszi az asztalra az aduászt: „Én nem hiszek a kettős predesztinációban!” Legutóbb éppen a megszűnőben lévő [azóta újraindult – SZÁ] jezsuita blogon olvastam: „eretnekség lenne azt állítani, hogy Jézus csak az eleve üdvösségre rendeltekért, csak a kimondottan Krisztusban hívő emberekért vagy csak az egyház tagjaiért („Extra ecclesiam nulla salus”) halt meg. Nem valljuk tehát a kettős predesztinációt (Kálvin).” Ritkán adatik meg, hogy valaki tisztázza is, hogy mit ért a „kettős predesztináció” kifejezés alatt. Az idézett...

bővebben

Bölcsebbek leszünk idén?

Megtisztelő számomra, hogy októberben indult honlapomat folyamatos és növekvő érdeklődés veszi körül. Örülök minden látogatónak, és köszönöm a hozzászólásokat, azokat is, amelyek vitába szálltak velem! Minden hozzászólás formálta ezt a honlapot, néhány komment egyenesen nemző atyja lett újabb bejegyzéseknek (időnként talán a kommentelő bosszúságára). Köszönöm a sok-sok bátorítást, és köszönöm a kritikákat is. Az előttünk álló évben is számos érdekes témát szeretnék felvetni. A cikkek ezután is a teológiáról, a spiritualitásról és a kultúráról fognak szólni, az istenfélő élet szemszögéből....

bővebben

Legjobb olvasmányaim 2009-2010-ben

Az elmúlt két évben is sok érdekes, izgalmas és hasznos könyvet olvastam. Néhányat ezek közül minden évben csokorba gyűjtök. Tavaly ez elmaradt, mert Amerikában voltam, ezért most 2009. és 2010. legjobb olvasmányaiból egyszerre fogok szemezgetni. (Most először a Divinity-n!) 1. Szépirodalmi olvasmányaim közül egyértelműen Mikszáth A fekete város c. regénye volt a legjobb. Gyönyörű nyelvezete, lélekelemzései, természetes bölcsessége megmelengette a szívemet, főleg úgy, hogy nagyon távol voltam szülőföldemtől. 2. A filozófia terén négy fontos könyvet emelnék ki. Elsőként Michael Polanyi...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK