A megújulás útja
A parokia.hu oldalán megjelent annak a gondolatmenetemnek az írásos formája, amit április 8-án mondtam el Lovasberényben, református testvérek szűk körében, akik a kegyelmi ügy utáni megrendült állapotban azért jöttek össze, hogy a megújulás útját keressék egyházuk számára. Megtiszteltetésként éltem meg, hogy kívülállóként részt vehettem az egész napos őszinte, töredelmes imádkozásban és Isten előtti útkeresésben, a bevezetőmben pedig azt mondtam el, amit a helyzet és a megújulás lehetősége kapcsán Isten a szívemre helyezett. Azért imádkozom, hogy valódi megújulás, bűnbánatból fakadó ébredés mehessen végbe nemcsak a reformátusok között, hanem az összes felekezetben! A gondolatmenetemet itt olvashatjátok el.
A Jézus Forradalom
A Tűzfal podcast harmincharmadik részében a Jesus Revolution c. film kapcsán az 1970-es évek elején lezajlott hippi ébredési mozgalomról és annak mai tanulságairól beszélgetünk. (A filmről korábban itt írtam.) A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
Egy keresztény csapatban: az egyik idegenként, a másik otthonra találva
Tegnap elérhetővé vált a teljes beszélgetés Richard Dawkins és Ayaan Hirsi Ali között. Érdemes végignézni. Dawkins – a világ leghíresebb ateistája, ahogy a moderátor nevezi őt – azután kezdeményezte ezt a nyilvános vitát, hogy Ayaan Hirsi Ali tavaly év végén bejelentette: kereszténnyé vált. Dawkinst láthatóan felkavarta Ali váratlan pálfordulása, és az elmúlt hónapokban azzal igyekezett szembesíteni korábbi mentoráltját, hogy ez mennyire ostoba döntés, másrészt hogy Ali valójában nem is lett keresztény, hiszen kereszténynek lenni nem csupán azt jelenti, hogy kiállsz bizonyos civilizációs értékek mellett, vagy hogy vigasztalást merítesz egy tradícióból, hanem azt is, hogy konkrét hittételeket igaznak tartasz. A New York-i Dissident Dialogues Festival keretében megrendezett nyilvános beszélgetésben Dawkins most utánajárhatott, hogy mi is valójában a helyzet Ali keresztény hitével.
Ha elfogadtad Krisztust, hogyan tovább?
Pál apostol rengetegszer tapasztalta, milyen sérülékeny örömmel indul útjára egy új keresztény. Aki megismeri Jézus Krisztust, földrengésszerű változásokat él át a lelkében. Miközben kívül a legtöbb dolog ugyanolyan marad, belül minden megváltozik. Ennek az öröme és katarzisa elsöprő, de egyben ingatag is. Az új keresztényt egy ponton kimeríti a sok belső változás, ahogy kimerít egy alvatlanul töltött éjszaka, egy hosszú, tartalmas konferencia vagy akár egy munkahelyváltás is. A friss hívők egyszerre élik át, hogy a Krisztusban megtalált élet örömöt és békességet ad, miközben az újdonság drámája bizonytalanná, esetlenné és időnként ijedtté is tesz, hogy vajon ami belül történik, tényleg igaz, jó és maradandó változás-e. Az érzelmek hatalmas hullámokat vernek és az új hívő kapkodja a fejét, próbálja megérteni, hogy miért váltják egymást néha egészen ellentmondó és szélsőséges érzések. Hadd szóljak most röviden ezekhez a testvéreimhez úgy, mint aki magam is átmentem ezen.
Néhány szó a gőgről
„Van olyan bűn, amelytől egyetlen ember sem mentes a világon, amelyet mindenki megvet, ha másban látja, s amelyről a keresztények kivételével aligha gondolja bárki is, hogy érintett lenne benne” – írja C. S. Lewis Keresztény vagyok (Harmat, 2006) című könyvében. „Hallottam már embereket beismerni, hogy rosszkedvűek, hogy elveszítik a fejüket a nők vagy az ital miatt, vagy hogy gyávák. De azt hiszem, soha senkit nem hallottam, aki nem volt keresztény, hogy ezzel a bűnnel vádolta volna magát. S ugyanakkor nagyon ritkán találkoztam olyan nem hívő emberrel, aki a legcsekélyebb megértést tanúsította volna ezzel kapcsolatban mások iránt. Nincs még egy ballépés, ami népszerűtlenebbé tenné az embert, sem olyan, amelynek önmagunk kevésbé lennénk tudatában. S minél jellemzőbb ránk, annál kevésbé kedveljük másokban. A bűn, amiről beszélek, a gőg és az önhittség.” (163-4)
A tanítványság feltétele: a taníthatóság
Az evangéliumok egyik feltűnő jelensége, hogy Jézus tanítványokat hívott el. A görög μαθητής (máthétész) szó követőt, diákot, tanítványt jelent. Ilyen volt Simon, András, ilyenek voltak a „mennydörgés fiai”, a Tizenkettő, akik földi élete során faluról falura, városról városra vándoroltak Jézussal, de akár a hetven tanítvány is. Mielőtt a Mester felvitetett a mennybe, azt mondta követőinek: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Mt 28,19-20a). Jézus mesterterve tehát arról szól, hogy a kezdeti tanítványok másoknak is továbbadják mindazt, amit tőle hallottak, és így minden nép között egyre több tanítványa legyen, akik szintén ugyanezt teszik. Az Isten országa a tanítványokon keresztül terjed el a földön, ez volt az elképzelés, és ez is történt az elmúlt két évezredben. Jézus ügye tehát a tanítványságtól függ. De vajon mi a tanítványság legfontosabb feltétele? Ha egy szóban akarnám megfogalmazni, akkor azt mondanám: a taníthatóság.
Dopaminkereszténység
A Tűzfal podcast harminckettedik részében a dopaminkorszak és a kereszténység kapcsolatából létrejött dopaminkereszténységet tesszük kritikánk tárgyává. Folytatjuk tehát az előző beszélgetést, de most a kereszténységre fókuszálunk, és azt beszéljük át, hogy a szekuláris kor dopaminéhsége hogyan szövi át a hitéletet is. A végén természetesen alternatívát is kínálunk. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK